15.6 C
Budapest
Friday, March 29, 2024

Sajtószemle: Nem “indigófotósok”

Szimbiózis II. címmel látható kiállítás a Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház André Kertész Termében január 23-ig. A tárlat, amely kortárs magyar fotósok munkáit mutatja be az 1960-as évektől napjainkig, és amelyen többek között olyan művészek fotói láthatók, mint Baricz Katalin, Jokesz Antal, Stalter György, Szilágyi Lenke és maga a szervező, Török László, a 15 éves salföldi pajta galéria alkotói körének munkáiból való válogatás. Ezek a fotósok, mint azt Török László elmondta, a Szarkovszky-féle besorolás szerint mindannyian “tükrös” fényképészek – de nagyjából ez minden, ami közös bennük.

(2005.01.07. – Péntek Orsolya, Magyar Nemzet)

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles