Pozitív eljárások (világosság által árnyék)
Névvariánsok:
Kallitípia, kallitypia, szépiaeljárás, vas szépianyomat; kallitype, brownprint, argentotype, sepia iron tracing paper (ang.)
Nyilvánosságra hozás időpontja:
1842. 1885-től használták a gyakorlatban. (Arndt és Troost)
Felfedezője:
Sir John Herschel.
Anyaga:
Megegyezik a cianotípiáéval, de ellentétben azzal, a vassók mellett képalkotó anyag az ezüst is, tehát a ferriamóniumcitrát mellett ezüstnitrát, ecetsav és zselatin is szükségeltetik az eljáráshoz. Egy másik recept a fentieken kívül a káliumoxalátot is említi. Általában papír hordozón található, de ismert selymen, textilen is. Létezik egy direktpozitív változata is, ahol gumiarábikummal elegyített ferriamóniumcitrát és vasklorid az érzékenyítéshez használt anyag, s exponálás után káliumferrocianidban, (sárgavérlúgsóban) hívják elő, tónusait hígított sósavban derítik, az ismert módon mossák, szárítják.
Jellegzetességei:
Ezüstnitráttal és vassókkal bevont kimásolópapír. Kötőanyaga nincs, ezért láthatóak a papírrostok. A fény hatására a vas(III)sók vas(II)sókká redukálódnak (ferricitrátból ferrocitrát lesz). Az előhívás során az ezüst reakcióba lép az új vas(II)sókkal és fémezüstté válik. Ha platinaszínezőbe teszik, hamis platinotípiát ad. Mivel olcsó és egyszerű eljárás volt, az amatőrök is használták.
A készítés módja:
Egy leírás szerint a papírt a következő oldattal érzékenyítették:
4 rész ferriamoniumcitrát,
1 rész káliumoxalát (semleges)
20 rész desztillált víz.
Az oldattal egyenletesen bevont papírt megszárították, majd másolókeretben kontakt eljárással másolták rá a képet.
Amikor halványan látszott a kép, az alábbi oldatok valamelyikében hívták elő:
1. ha kékes színű képet akartak:
20 rész káliumoxalát,
1,5 rész ezüstnitrát,
100 rész desztillált víz;
2. ha fekete színű képet akartak:
10 rész káliumoxalát,
1,5 rész ezüstnitrát,
100 rész desztillált víz;
3. ha szépia színű képet akartak:
7 rész borax,
1,5 rész ezüstnitrát,
100 rész desztillált víz.
Ammóniákot mindhárom esetben annyit kellett az oldatokhoz önteni, hogy az oldat alján lévő seprő tökéletesen feloldódjon. Kizárólag házilag, fényképész műtermekben készítették, sem kézműipari, sem manufakturális gyártására nem került sor.
Egy másik recept szerint 50 ccm felforralt vízben 0,3 gr zselatint oldanak fel, majd
4 gr ferriamoniumcitrátot
0,6 gr ezüstnitrátot
0,8 gr borkősavat adnak az oldathoz.
A papírt ecsettel egyenletesen bevonják szárítják, napfényen exponálják. Direkt napon kb. 3 perc, szórt fényben 10 perc a másolási idő, de ezt tapasztalati úton minden érzékenyítés után ki kell próbálni. Ezt is vízben kell kidolgozni, mint a cianotípiát, majd nátriumtioszulfátban rögzíteni, mosni, szárítani. (Ezeket a recepteket még nem próbáltuk, ezért működésükről sem tudunk beszámolni.)
Méretei:
Megegyeznek a cianotípiák méreteivel. Vizitkártyánál kisebbet még nem láttam, a legnagyobb sem volt 24 cm hosszabbik oldalúnál nagyobb.
Magyarországi használata:
Veress Ferenc az egyetlen, akitől igazolhatóan fennmaradtak e technikával készült képek. A szakirodalom szerint dolgozott vele Téry Ödön is, akinek Kilátás a Bazilika kupolájának keresztjéről, A Komlóhegy Trencsén megyében és a Cukorsüveg a szádellői völgyben című képei az 1890-es budapesti műkedvelő fényképészeti kiállításon voltak láthatóak.
Gyakorisága, értéke:
Kevés agnoszkált, meghatározott argentotípiával találkozhatunk a hazai köz- és magángyűjteményekben, ezért ritkaságértéke is van, túl a kép és a szerző kvalitásain.
Konzerválási feladatok:
A kép stabilitása attól függ, mennyire sikerült eltávolítani belőle a redukálatlan vas(III)sókat. Lúgos környezetben elveszti színét, sárgásbarnává válik, ezért nem tartható pufferolt tasakokban. Erős fényre érzékeny, ezt kiállításkor figyelembe kell venni.
Irodalom:
[-]: Kallitypia. Fényképészeti Szemle, 1900. január, 19-20. o.;
[-]: Vas szépianyomatok. A Fény, 1907. 7. 191. o.
