Pozitív eljárások (világosság által árnyék) – Nemeseljárások:
Névvariánsok:
Enyvnyomás; Leimdruck (ném.)
Nyilvánosságra hozás időpontja:
1921
Használata:
Az 1930-as évek után már csak elvétve használták. Soha nem tudott igazi népszerűségre szert tenni.
Felfedezője:
dr. Heinrich Kühn.
Anyaga:
Sötétbarna csontenyv (legjobb az ún. kölni enyv) és bármely vízben oldható porfesték, valamint jól enyvezett papír, ami bírta a mosást.
Jellegzetességei:
Kromátkolloidos nemeseljárás. Olyan, művészi célokra használt olcsó és viszonylag egyszerű másolási mód, amely egy nyomással követi a negatív tónusértékeit. A tónusok lágyan, átmenettel folynak egymásba, a kép teljesen rajzszerű.
Az enyvnyomat kevéssé volt alkalmas olyan témákhoz, melyben nagy világos felületek, vagy ég szerepelt, mert az eljárás abszolút fehéret nem tudott adni. Mivel hátulról másolták, a papír pórusaiba behatolt festékszemcsék nem moshatók ki teljesen. Az enyvnyomatokat ezen kívül viszonylag sötét tónusrend jellemzi.
Az alkalmazott festék színétől függően bármilyen színű lehet, de csak monochróm.
Míg a pigmentkép általában félfényes felületű, és az erősen fedett részeken még fényesebb, az enyvnyomat matt felületű, de ennek ellenére igen mély sötéteket képes adni. A kész kép meglehetősen életlen, hiszen a hátoldal felől világították, s a papír struktúrája is látható. Gyakran a hátoldali olajozás nyomai is felfedezhetőek.
A készítés módja:
A száraz, táblás enyvet kalapáccsal apróra törték. Az apró darabokat hideg vízben egy-két napig áztatták, majd a vízzel teleszívódott enyvről leöntötték a felesleges vizet, s vízfürdő fölött lassan melegítve feloldották. Kálium- vagy ammóniumbikromát hidegen telített oldatából 10 ccm-t elegyítettek 3-4 gr porfestékkel, s felöntötték három-négyszer annyi langyos enyvoldattal. Üvegrúddal buborék és csomómentesre keverték. Az oldatot puha, sűrűszálú ecsettel kenték fel, majd sötétben megszárították. Másolása napon történt, de a legtöbb eljárástól eltérően, nem a fényérzékeny, hanem a papíroldal felől. Így a kép a papír rostjaihoz kötődött, s nem csak a felületen jött létre. A papíroldali másolás miatt, ha oldalhelyes képet akartak, meg kellett fordítsák a negatívot, s a papírt is átlátszóvá kellett tenni olajozással (vazelin vagy parafinolaj) vagy viaszozással. A másolást figyelemmel tudták kísérni, amikor a papíroldalon láthatóvá lett a kép, akkor lehetett előhívni 40-45 fokos vízben. A meleg víztől a nem cserződött enyv meglágyult, és zuhanyrózsával ki lehetett mosni a papírból. A kész képet sósavas timsófürdőben mosták, cserezték, krómtalanították, benzinnel eltávolították a felesleges olajnyomokat, majd szárítás után installálták.
Méretei:
Az általam látott enyvnyomatok nem haladták meg a 15×18 cm-t. Elképzelhető ennél kevéssel kisebb és nagyobbb méret is, de a 24×30 cm-t technikai korlátai miatt általában nem lépte túl.
Magyarországi használata:
1925 júniusában Zélizy Zoltán tartott előadást az enyvnyomásról a MAOSZ tavaszi előadássorozata keretében Budapesten. Vydareny Iván pedig 1926 májusában tartott gyakorlati bemutatót és előadást a technikáról, saját enyvnyomatait is bemutatva. Kerny István is próbálkozott vele. A Magyar Fotográfiai Múzeum Schermann Józseftől őriz egy szép enyvnyomatot.
Gyakorisága, értéke:
Kevesen és keveset készítettek belőle, ezért minden gyűjtemény dísze egy-egy ilyen eljárással készült kép, mely nagyjából az 1920-as években készülhetett.
Konzerválási feladatok:
Elsősorban a papírkártevők pusztítják. Miután nem ezüstkép, fakulástól, halványulástól nem kell tartanunk.
Irodalom:
Zélizy Zoltán: Az enyvnyomás. Fotóművészeti Hírek, 1925. szeptember-október, 39-41. o., december, 51-52. o.;
[hír]: Fotóművészeti Hírek, 1925. december, 58. o.; 1926. május, 20. o.;
Kankowszky Ervin: Elfelejtett másolási technikák. Fotóművészeti Hírek, 1929. október, 12-13. o.
