4.4 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

A vízről alkottak a Holcim dolgozói

A „Víz reneszánsza” címmel rendezett kiállítást a Holcim Hungária Zrt a nyergesújfalui Térségi Közösségi Házban. A cég dolgozói által készített fotókból összeállított tárlattal a víz jelentőségére szeretnék ráirányítani a figyelmet. A kiállításon megtekinthető a lábatlani Gerecsei Zoltán „Jégrajz” című alkotása is, amellyel 2007-ben a NaturArt által meghirdetett „Év természetfotósa Magyarország” pályázaton, a „Csepp a természetben” kategória második helyezését érte el.

A 31 amatőr művész által beküldött fotók közül szakértő zsűri választotta ki a kiállításon is szereplő képeket, amelyek Magyarország tavait, folyóit és a fotósok vízzel kapcsolatos szép pillanatait mutatják be a reneszánsz évében.
A pályázatra több száz fénykép érkezett, amelyből a legszebb 40 kép látható a kiállításon. A zsűri Gútay Lilla „Hajnal” alkotását ítélte a legszebbnek, második díjjal Gerecsei Zoltán „Jégrajz” című fotóját jutalmazták, míg a harmadik helyezett Fazekas Krisztina „Pusztaszer” című fényképe lett.
A zsűri tagjai Csáki Roland (WWF), Kármán Balázs (természetfotós), Nagy Z. László (fotógráfus), és Zsila Sándor (fotóművész) voltak.
A Holcim munkatársai is szavazhattak az általuk legszebbnek ítélt fotóról: Ők Szeles Viktor „Udvarunk szépe” című alkotását találták a legszebbnek.

2008 a víz éve. A témáról önmagában könyvek százait lehetne írni, hiszen – amint azt mindenki tudja – a víz nem csupán az élet forrása. Egyszerre különleges alapja a boldogságnak, izgalmaknak, pihenésnek és elmélkedésnek, veszélynek és pusztításnak. Átszövi mindennapi életünket annak ellenére, hogy sokszor észre sem vesszük. Csak amikor egy civilizáció kifogy a vízből, akkor válik tisztává és egyértelművé annak jelentősége. – mondta Richard Skene a Holcim Hungária Zrt. elnök igazgatója.

– Rendhagyó módját választottuk annak, hogyan hívjuk fel a figyelmet a víz fontosságára. A „Víz reneszánsza” című fotópályázat meghirdetésével lehetőséget adtunk a Holcimnál dolgozó amatőr fotósoknak, hogy megmutassák tehetségüket egy olyan témában, melyet a cégünk is nagyon fontosnak tart. Mi magunk is meglepődtünk a beérkezett nagyszámú és igen magas színvonalú alkotások láttán.”- emelte ki Márta Irén, a Holcim kommunikációs igazgatója

A „Víz reneszánsza” című kiállítás 2008. november 20. és december 12. között látható a nyergesújfalui Térségi Közösségi Házban.

Háttérinformáció a Holcim Hungária Zrt.-ről:
A Holcim Hungária Zrt. Magyarország egyik vezető cement-, kavics- és betongyártó vállalata, melynek 2007-ben elért nettó árbevétele közel 32,019 milliárd forint volt. Magyarországon a Holcim 703 főt foglalkoztat. A Holcim az elmúlt évben Magyarországon 2,262 milliárd forintot fordított különböző környezetvédelmi és munkavédelmi fejlesztésekre, kapacitásbővítésre és korszerűsítésre.
További információért kérjük, látogasson el a www.holcim.hu weboldalra.

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles