Pozitív eljárások (világosság által árnyék)
Névvariánsok:
Kéknyomat, kékkép; cyanotype, blueprint (ang.); Cyanotypie, Blaupause, Blaudruck (ném.)
Nyilvánosságra hozás időpontja:
1842. 1875-ig nem használták, a londoni Marion & Co. cég ekkor kezdett el preparált papírokat árulni amatőröknek, botanikai képek másolásához (Ferroprussiat vagy Blaues Verfahren néven).
Használata:
Szélesebb körben csak az 1890-es évektől használták, egészen az 1950-es évekig.
Felfedezője:
Sir John Herschel.
Anyaga:
Leggyakrabban papír hordozóra kerül, de textil, selyem sem ritka. A képet fényérzékeny vassók adják, a zöld ferriammóniumcitrát sokkal fényérzékenyebb, mint a barna színű. A képet egy turnbullkék (vas(II)ferricianid) nevű vegyület alkotja. Kötőanyag csak a későbbi változatoknál fordul elő.
Jellegzetességei:
Általában kötőanyag nélküli, nem ezüst alapú fényképészeti eljárás az elsők közül. Színe jellegzetesen kék, bár színezni is tudták, így barna, zöld és fekete változatai is ismertek. Az egyszerűbb eljárás kék alapon fehér vonalakat eredményez, de Joseph Pizzighelli leírása alapján fehér alapon kék vonalat is lehetett készíteni. Olcsó anyaga, egyszerű kidolgozása miatt a műkedvelők is használták, valamint tervrajzok korabeli fénymásolására alkalmazták. Rendkívül tartós. Felülete általában matt, a papír rostjai nem fedettek, ezért faktúrája jól látható. Az esetek nagy részében a képet hordozó papír és a kép felszíne azonos, s a kép hátulja és eleje egyforma papírszerkezetet mutat.
Csepp-próba:
lúgra halványodik, savra erősödik, így pl. nátriumkarbonáttal halványítható, sósavval, kénsavval újrahívható.
A készítés módja:
A oldat: 4,5 g vörösvérlúgsó 50 ccm desztillált vízben oldva. B oldat: 12,5 g ferriamoniumcitrát 50 ccm desztillált vízben oldva. A két oldatot külön-külön leszűrjük, majd sötétebb helyen összeöntjük, ismét leszűrjük, s egy óráig állni hagyjuk. (Minél hosszabban, annál érzékenyebb lesz az anyag). Az így képződött fényérzékeny oldatot jól enyvezett papírra széles ecsettel egyenletesen felkenjük, majd a szélüket enyves papírral leragasztva, megszárítjuk. (Mindezen műveletek elsötétített helységben, egy 40 wattos normál égő fényénél végezhetőek). Az érzékenyített papír zöldessárga színű, s száraz, sötét helyen napokig tárolható. Másolókeretben, napfényen exponáljuk, célszerű túlmásolni, amit időnként ellenőrizhetünk. A megvilágított részek szürkéskékre változnak. Az elkészült papírt folyóvízben mossuk mindaddig, míg sárga levet enged (Ekkor a fény érte helyeken keletkezett turnbullkék vízoldhatatlan, míg a fény nem érte helyekről a nem reagált vörösvérlúgsó és ferriammóniumcitrát kioldódik). Az árnyalatok elmélyítésére 1:20 hígítású sósavban 1-2 mp-ig áztathatjuk, leöblítjük, majd szárítjuk az ismert módszerrel, szélein enyvezett papírcsíkkal körberagasztva. (Ez a recept kipróbált, ha a leírásnak megfelelően járunk el, garantáltan működik.)
Egy másik recept szerint ferriamóniumcitrát vizes oldatát (60 ccm desztillált vízben 25 gr ferriamóniumcitrát) és vörösvérlúgsó oldatát (60 ccm desztillált vízben 1 gr vérlúgsó) sötétben elegyítik 3:20 arányban, leszűrik, állni hagyják, majd ecsettel, úsztatással felviszik a papír felületére. Innen az eljárás megegyezik a fent ismertetettel.
Méretei:
Vizitkártya mérettől a 30×40 cm-ig, de extra méretek is előfordulnak, akár több méteres nagyságig is.
Magyarországi használata:
1870-1930 között. Veress Ferenctől több cianotípia is fennmaradt. Városképeket, családi fotókat készített papírra és vászonra Tafner Vidor, aki saját kísérletei alapján kombinálta a cianotípiát és a guminyomást, s eljárásának a cianokromotípia nevet adta. A gyűjteményekben viszonylag sok jelzetlen, ismeretlen szerzőtől származó cianotípia található.
Újabban ismét terjedőben van a kreatív fotográfusok körében. Vékás Magdolna, Horváth Ernő, Kerekes Gábor is készít ilyen képeket, az eljárást a gödöllői fotótechnika-történeti táborban is oktattuk 1983-tól.
Gyakorisága, értéke:
A nagyméretű, érdekes témájú, korai cianotípiák különleges értéket képeznek. Műszaki rajzot viszont százezerszámra sokszorosítottak ezzel a technikával, s az amatőrök is használták. Ezeknek inkább csak kurriozitásuk adhat értéket.
Konzerválási feladatok:
Tartós anyag. Pufferolt papírból készült tartó nem alkalmas a tárolására.
Irodalom:
Colbert J. Albert: Építészeti rajzok reproductiója. Ford.: Szilágyi Károly. Fényképészeti Lapok, 1888. 5. 76-77. o.;
F. Schmidt: A gyakorlati fotografozás kézikönyve. Budapest, 1897. 265-268. o.;
[-]: Rapid cyanotyp papiros. Fényképészeti Szemle, 1903. november, 230. o.;
Szeghalmi Gyula: Amatőr fényképészek könyve. Budapest, 1906. 205-207. o.;
[-]: Kéknyomás vászonra. Az Amatőr foto almanachja, 1908. 127. o.;
dr. Tafner Vidor: A cyanotypiáról. A művészi fényképezés évkönyve, 1911-1912. 1. o.;
dr. Tafner Vidor: A cianokromotípia. A Fény, 1915. 75. o.;
Kristek Pál: Kék képek készítése. Fotóélet, 1940. 1. 22. o.;
Tesléry László: Kék színezés. Fotóélet, 1940. 2. 36. o.;
Larry Schaaf: Anna Atkins’ Cyanotypes. History of Photography, 1982. április, 151-172. o.
