15.7 C
Budapest
Thursday, March 28, 2024

Baki Péter: A Vasárnapi Újságban publikáló fényképészek névrepertóriuma (1884-1914) [E-I]

Megjelent Baki Péter: A Vasárnapi újság és a fotográfia kapcsolata, Magyar Fotográfiai Múzeum 2002 (A kiadó és a szerző engedélyével)

A Vasárnapi Újság 1884. évi évfolyamának 769. oldalán jelent meg az első olyan fénykép, amelynek szerzőjét a képaláírás segítségével azonosítani tudjuk. Az utolsó szignált felvételt pedig 1921-ben, az újság 271. oldalán jelentették meg.
A repertórium az első világháborúig kíséri nyomon a képanyagot. A háborús évek termését nagy terjedelme miatt, hely hiányában, nem áll módunkban nyomtatásban közzé tenni.
A fényképészek neveinél és a képek címeinél egyaránt megőriztük az eredeti nyelvi változatot, a korabeli helyesírást, de a fotósok nevénél szögletes zárójelben megadtuk az azonosítást segítő kiegészítéseket.

Éber László, Schulek Frigyes dolgozó-asztala mellett, 1911. 47. sz. 937. o.

Eckert, H., Windischgratz Alfréd herczeg. Eckert H. prágai fényképe után, 1893. 46. sz. 777. o.

Éder Gyula, Kármán József losonczi emlékoszlopának leleplezési ünnepélye május 25-én, 1896. 23. sz. 381. o.

Ekkert Antal, A komáromi kiállításról. 1-4, 1891. 33. sz. 536. o.

Elite fényképészeti műterem, A debreczeni szabadságszobor, 1902. 32. sz. 517. o.

Ellinger Ede, Jókainé utolsó fényképe, 1886. 48. sz. 772. o.
Ellinger Ede, Bubics Zsigmond püspök, 1887. 27. sz. 445. o.
Ellinger Ede, A walesi herczeg és magyar huszár-ezredének tisztjei, 1888. 45. sz. 737. o.
Ellinger Ede, A király Kisbéren, 1889. 39. sz. 625. o.
Ellinger Ede, Szabó István. Legujabb fénykép Ellinger Edétől, 1889. 47. sz. 758. o.
Ellinger Ede, Gróf Andrássy Gyula. Ellinger Ede fényképe a legutóbbi évekből, 1890. 8. sz. 117. o.
Ellinger Ede, Orbán Balázs, 1890. 17. sz. 265. o.
Ellinger Ede, Felvidéki tót munkások megérkezése Mezőhegyesre, 1890. 21. sz. 339. o.
Ellinger Ede, Thurn-Taxis Albert herczeg és Margit főherczegnő esküvője, 1890. 30. sz. 485. o.
Ellinger Ede, Magyar madarászok a madárvonulás megfigyelésén, 1891. 21. sz. 340. o.
Ellinger Ede, Salamon Ferencz, 1892. 42. sz. 713. o.
Ellinger Ede, Iványi Dániel, 1892. 45. sz. 761. o.
Ellinger Ede, Gajzágó Salamon, 1892. 46. sz. 777. o.
Ellinger Ede, Kossuth dolgozó-szobája turini lakásán, 1892. 51. sz. 861. o.
Ellinger Ede, Özvegy Ruttkayné, Kossuth nővére, 1892. 51. sz. 864. o.
Ellinger Ede, Szvorényi József, 1892. 51. sz. 871. o.
Ellinger Ede, Barsi József, 1893. 12. sz. 193. o.
Ellinger Ede, Márczius 15-ik Budapesten, 1893. 12. sz. 195. o.
Ellinger Ede, Az Országos Nőképző-Egyesület Intézete növendékeinek csoportozata egyik tanteremben, 1893. 13. sz. 208. o.
Ellinger Ede, Az Országos Nőképző-Egyesület társalgó terme, 1893. 13. sz. 208. o.
Ellinger Ede, Az Országos Nőképző-Egyesület Intézete: A bennlakó növendékek egyik hálóterme, 1893. 13. sz. 212. o.
Ellinger Ede, Az Országos Nőképző-Egyesület épülete Budapesten, a Zöldfa-utczában, 1893. 13. sz. 213. o.
Ellinger Ede, Vámossy Mihály, 1893. 13. sz. 215. o.
Ellinger Ede, Győry Elek, 1893. 19. sz. 309. o.
Ellinger Ede, Pauler Gyula, 1893. 51. sz. 857. o.
Ellinger Ede, A “fehér Kereszt” egyesület javára rendezett bazárról. 1-3. 1894. 7. sz. 109. o.
Ellinger Ede, A főrendiház június 21-iki ülése. 1-3. 1894. 26. sz. 428-429. o.
Ellinger Ede, Gróf Festetich Andor, földmívelésügyi miniszter, 1894. 27. sz. 473. o.
Ellinger Ede, Plosz Sándor, 1894. 34. sz. 553. o.
Ellinger Ede, Báró Fejérváry Géza, honvédelmi miniszter, 1894. 43. sz. 705. o.
Ellinger Ede, Benczúr Gyula, 1894. 49. sz. 817. o.
Ellinger Ede, Báró Bánffy Dezső, miniszterelnök, 1895. 3. sz. 33. o.
Ellinger Ede, Báró Jósika Samu, ő felsége személye körüli miniszter, 1895. 4. sz. 49. o.
Ellinger Ede, Báró Radvánszky Béla, az új koronaőr, 1895. 4. sz. 49. o.
Ellinger Ede, Dr. Schmidt József, az ezredévi orsz. kiállítás új igazgatója, 1895. 8. sz. 121. o.
Ellinger Ede, Latkóczy Imre, 1895. 10. sz. 153. o.
Ellinger Ede, Hőgyes Endre tanár, 1895. 11. sz. 170. o.
Ellinger Ede, Kossuth halálának évfordulója, 1895. 14. sz. 212. o.
Ellinger Ede, Gróf Szapáry Gézáné, 1895. 15. sz. 237. o.
Ellinger Ede, Domanovszky Endre, 1895. 17. sz. 275. o.
Ellinger Ede, A czigány-karaván, 1895. 20. sz. 316. o.
Ellinger Ede, A meglepetések sátra, 1895. 20. sz. 317. o.
Ellinger Ede, Halász Zsiga vívómester, 1895. 21. sz. 336. o.
Ellinger Ede, Iványi Gyula és mestere, Halász Zsiga, iskolázás közben, 1895. 21. sz. 336. o.
Ellinger Ede, Iványi Gyula és mestere, Halász Zsiga, magyarázás közben, 1895. 21. sz. 336. o.
Ellinger Ede, Barna Ferdinánd, 1895. 30. sz. 494. o.
Ellinger Ede, Kovács Ferencz, 1895. 31. sz. 501. o.
Ellinger Ede, Gróf Károlyi Gábor, 1895. 36. sz. 589. o.
Ellinger Ede, László főherczeg életéből, 1895. 37. sz. 607. o.
Ellinger Ede, Doktorrá avatás királyi kitüntetés mellett, 1895. 42. sz. 693. o.
Ellinger Ede, Dr. Jedlik Ányos, 1896. 3. sz. 33. o.
Ellinger Ede, Boros Béni, 1896. 21. sz. 346. o.
Ellinger Ede, Vállyi János, 1896. 33. sz. 549. o.
Ellinger Ede, Gróf Széchen Antal, 1896. 36. sz. 597. o.
Ellinger Ede, Gróf Migazzy Vilmos, 1896. 36. sz. 597. o.
Ellinger Ede, Degré Alajos, 1896. 46. sz. 769. o.
Ellinger Ede, Mezőhegyesről. 1-2. 1896. 48. sz. 808. o.
Ellinger Ede, Magyar fajtájú bikák, 1896. 48. sz. 809. o.
Ellinger Ede, Ivánkovics János, az új rozsnyói püspök, 1896. 49. sz. 821. o.
Ellinger Ede, Gróf Tisza Lajos, 1897. 9. sz. 129. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Horvát Boldizsár, 1897. 23. sz. 363. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Tóth Lőrincz, 1897. 23. sz. 363. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Pulszky Ferencz, 1897. 23. sz. 363. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Beöthy Zsolt, 1897. 23. sz. 363. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Szász Károly, 1897. 23. sz. 363. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Vargha Gyula, 1897. 23. sz. 363. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Gyulai Pál, 1897. 23. sz. 363. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Lévay József, 1897. 23. sz. 364. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Jókai Mór, 1897. 23. sz. 364. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Szilády Áron, 1897. 23. sz. 364. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Zichy Antal, 1897. 23. sz. 364. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Arany László, 1897. 23. sz. 364. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Gróf Zichy Géza, 1897. 23. sz. 364. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Baksay Sándor, 1897. 23. sz. 364. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Heinrich Gusztáv, 1897. 23. sz. 364. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Rákosi Jenő, 1897. 23. sz. 364. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Mikszáth Kálmán, 1897. 23. sz. 364. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Ágai Adolf, 1897. 23. sz. 364. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Gróf Apponyi Albert, 1897. 23. sz. 364. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Szigeti József, 1897. 23. sz. 365. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Vadnai Károly, 1897. 23. sz. 365. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Pálffy Albert, 1897. 23. sz. 365. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Imre Sándor, 1897. 23. sz. 365. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Berczik Árpád, 1897. 23. sz. 365. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Szász Béla, 1897. 23. sz. 365. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Abonyi Lajos, 1897. 23. sz. 365. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Bartalus István, 1897. 23. sz. 365. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Keleti Gusztáv, 1897. 23. sz. 365. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Dobsa Lajos, 1897. 23. sz. 365. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Dóczi Lajos, 1897. 23. sz. 365. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Tolnai Lajos, 1897. 23. sz. 367. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Rákosi Viktor, 1897. 23. sz. 367. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Dalmady Győző, 1897. 23. sz. 367. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Somló Sándor, 1897. 23. sz. 367. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Hegedűs István, 1897. 23. sz. 367. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Bayer József, 1897. 23. sz. 367. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Radó Antal, 1897. 23. sz. 367. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Vértesi Arnold, 1897. 23. sz. 367. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Váradi Antal, 1897. 23. sz. 367. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Herczeg Ferencz, 1897. 23. sz. 368. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Bartók Lajos, 1897. 23. sz. 368. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Szüry Dénes, 1897. 23. sz. 368. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Ifj. Ábrányi Kornél, 1897. 23. sz. 368. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Endrődi Sándor, 1897. 23. sz. 368. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Ábrányi Emil, 1897. 23. sz. 368. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Jakab Ödön, 1897. 23. sz. 368. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Kozma Andor, 1897. 23. sz. 368. o.
Ellinger Ede, A Kisfaludy-társaság tagjai. Péterfy Jenő, 1897. 23. sz. 368. o.
Ellinger Ede, Szilágyi Sándor, 1897. 26. sz. 413. o.
Ellinger Ede, Horváth Gyula, 1897. 36. sz. 573. o.
Ellinger Ede, Földváry Miklós, a ráczkevei kerület orsz. képviselője, 1897. 39. sz. 642. o.
Ellinger Ede, Péchy Tamás, 1897. 39. sz. 643. o.
Ellinger Ede, Helfy Ignácz, 1897. 42. sz. 692. o.
Ellinger Ede, A Magyar Királyi Csendőrség. 1-4. 1897. 44. sz. 728-729. o.
Ellinger Ede, Csendőrök mint életmentők, 1897. 44. sz. 730. o.
Ellinger [Ede] , Dárday Sándor, az Állami Számvevőszék alelnöke, 1898. 3. sz. 37. o.
Ellinger [Ede] , Gróf Szapáry László, Fiume új kormányzója, 1898. 4. sz. 53. o.
Ellinger [Ede] , Finály Henrik, 1898. 9. sz. 143. o.
Ellinger Ede, Gajzágó Salamon, 1898. 13. sz. 205. o.
Ellinger Ede, A Magyar Országgyűlés két házának együttes díszülése a Képviselőházban április 11-én, 1898. 16. sz. 267. o.
Ellinger Ede, Gizella főherczegnő leánykori arczképe, 1898. 17. sz. 274. o.
Ellinger Ede, Gizella főherczegnő és Lipót bajor herczeg eljegyzésükkor, 1898. 17. sz. 275. o.
Ellinger Ede, Abonyi Lajos, 1898. 18. sz. 301. o.
Ellinger Ede, Kozma Ferencz, 1898. 22. sz. 374. o.
Ellinger Ede, A kendergyár, 1898. 22. sz. 375. o.
Ellinger Ede, Mezőhegyesi képek. Törzsmén elővezetése, 1898. 22. sz. 375. o.
Ellinger [Ede] , Mezőhegyesi képek. A ménes-parancsnokság épülete, 1898. 22. sz. 376. o.
Ellinger [Ede] , Mezőhegyesi képek. A központi szálloda, 1898. 22. sz. 376. o.
Ellinger [Ede] , Mezőhegyesi képek. Az elevátor, 1898. 22. sz. 376. o.
Ellinger [Ede] , Mezőhegyesi képek. A szeszgyár, 1898. 22. sz. 376. o.
Ellinger [Ede] , Madarász József, 1898. 26. sz. 454. o.
Ellinger [Ede] , Szász Béla, 1898. 29. sz. 501. o.
Ellinger [Ede] , Arany László, 1898. 32. sz. 549. o.
Ellinger [Ede] , Télfy Iván, 1898. 33. sz. 566. o.
Ellinger [Ede] , Gróf Bethlen András, 1898. 35. sz. 597. o.
Ellinger [Ede] , Báró Kemény Endre, 1898. 41. sz. 714. o.
Ellinger [Ede] , Horvát Boldizsár (Ellinger 1871-iki fényképe után), 1898. 45. sz. 779. o.
Ellinger [Ede] , Horvát Boldizsár (Ellinger fényképe a 80-as évekből), 1898. 45. sz. 778. o.
Ellinger [Ede] , Hunyady László gróf, 1899. 8. sz. 117. o.
Ellinger Ede, Plósz Sándor igazságügyi miniszter, 1899. 10. sz. 149. o.
Ellinger Ede, Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter, 1899. 10. sz. 149. o.
Ellinger [Ede] , Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona, 1899. 12. sz. 184. o.
Ellinger Ede, Báró Lipthay Béla, 1899. 21. sz. 341. o.
Ellinger [Ede] , Goldis János, az aradi új román görög-keleti püspök, 1899. 22. sz. 371. o.
Ellinger [Ede] , Jovanovics János, 1899. 26. sz. 429. o.
Ellinger [Ede] , Teleszky István, 1899. 33. sz. 555. o.
Ellinger [Ede] , Veres Pálné, Beniczky Hermina, 1899. 38. sz. 631. o.
Ellinger [Ede] , Gromon Dezső honvédelmi miniszter államtitkár, 1899. 46. sz. 766. o.
Ellinger [Ede] , Péterfy Jenő, 1899. 46. sz. 767. o.
Ellinger [Ede] , Bezerédj Pál, 1900. 9. sz. 137. o.
Ellinger [Ede] , Gulner Gyula, 1900. 16. sz. 253. o.
Ellinger [Ede] , Konkoly Thege Miklós, 1900. 40. sz. 658. o.
Ellinger [Ede] , Blaháné a Tündérlak Magyarhonban czimű népszinműben, 1900. 43. sz. 707. o.
Ellinger [Ede] , Blaháné 1873-ban. 1-2. 1900. 43. sz. 707-710. o.
Ellinger [Ede] , Beöthy Algernon, 1900. 45. sz. 741. o.
Ellinger Ede, Csernátony Lajos, 1901. 10. sz. 157. o.
Ellinger [Ede] , Zemplényi Tivadar, 1901. 12. sz. 185. o.
Ellinger [Ede] , Meszleny Lajos, 1901. 35. sz. 567. o.
Ellinger [Ede] , Pulszky Ágost, 1901. 37. sz. 597. o.
Ellinger Ede, Gróf Széchenyi Pál, 1901. 44. sz. 714. o.
Ellinger [Ede] , Jantyik Mátyás, 1902. 2. sz. 20. o.
Ellinger [Ede] , Molnár Antal, 1902. 2. sz. 26. o.
Ellinger [Ede] , Horánszky Nándor, az új kereskedelmi miniszter, 1902. 10. sz. 145. o.
Ellinger Ede, Tisza Kálmán 1871-ben, 1902. 13. sz. 196. o.
Ellinger Ede, Tisza Kálmán 1875-ben, 1902. 13. sz. 196. o.
Ellinger Ede, Tisza Kálmán legutolsó arczképei [1901] . 1-2. 1902. 13. sz. 196. o.
Ellinger Ede, Kossuth arczképei. 1892-ben Turinban fölvett fénykép Ellinger Edétől, 1902. 37. sz. 595. o.
Ellinger Ede, Kossuth Ferencz és atyja, 1902. 37. sz. 596. o.
Ellinger Ede, Kossuth Lajos dolgozó-szobája turini lakásán, 1902. 38. sz. 614. o.
Ellinger [Ede] , Blaháné 1873. évi fényképe Ellingertől, 1902. 46. sz. 754. o.
Ellinger [Ede] , Bittó István, 1903. 11. sz. 165. o.
Ellinger [Ede] , Lengyel István, 1903. 16. sz. 259. o.
Ellinger [Ede] , Móricz Pál, 1903. 22. sz. 354. o.
Ellinger [Ede] , Kállay Benjamin. Ellinger fényképe a 80-as évekből, 1903. 29. sz. 471. o.
Ellinger [Ede] , Lukács László pénzügyminiszter, 1903. 45. sz. 744. o.
Ellinger [Ede] , Tallián Béla földmívelésügyi miniszter, 1903. 45. sz. 744. o.
Ellinger [Ede] , Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter, 1903. 45. sz. 745. o.
Ellinger Ede, Kovács Albert, 1904. 7. sz. 109. o.
Ellinger [Ede] , Dr. Schmidt Sándor, 1904. 23. sz. 387. o.
Ellinger [Ede] , Janicsáry Sándor, 1904. 36. sz. 615. o.
Ellinger [Ede] , Rakovszky István, a képviselőház alelnöke, 1905. 9. sz. 130. o.
Ellinger [Ede] , József főherczeg. Ellingernek a 80-as évekből való fényképe, 1905. 25. sz. 394. o.
Ellinger [Ede] , Bródy Zsigmond, 1906. 2. sz. 23. o.
Ellinger [Ede] , Báró Radvánszky Béla, 1906. 20. sz. 315. o.
Ellinger [Ede] , Tóth János vallás- és közoktatásügyi államtitkár, 1906. 35. sz. 566. o.
Ellinger [Ede] , Joannovics György, 1909. 3. sz. 50. o.
Ellinger [Ede] , Hodossy Imre, 1909. 10. sz. 190. o.
Ellinger [Ede] , Csávolszky Lajos, 1909. 12. sz. 231. o.

Endrődi Béla, Szovátai képek. Sándor János nyaralója, 1905. 33. sz. 528. o.

Eötvös Loránd, báró, A Photo-Club fénykép-kiállításából. Monte Cristallo és Piz-Popena, 1902. 9. sz. 135. o.
Eötvös Loránd, báró, A Photo-Club fényképkiállításából. A Torre Giovanni első megmászása, 1902. 9. sz. 136. o.
Eötvös Loránd, báró, A Photo-Club fénykép-kiállításából. A Cadin-csúcs első megmászása, 1902. 9. sz. 136. o.

Erdélyi Mór, A 32-ik gyalogezred jubileumi ünnepélye a budai Vérmezőn. 1-2. 1891. 24. sz. 392-393. o.
Erdélyi M. [Mór] , Haynald Lajos bíbornok-érsek temetése Kalocsán. 1-2. 1891. 29. sz. 476-477. o.
Erdélyi M. [Mór] , A Széchenyi-emlékszobor leleplezési ünnepélye a Svábhegyen, 1891. 37. sz. 601. o.
Erdélyi M. [Mór] , A Széchenyi-emlékszobor a Svábhegyen, 1891. 37. sz. 601. o.
Erdélyi M. [Mór] , Budapest fő- és székváros közigazgatási tisztikara. 1-22. 1892. 41. sz. 700-701. o.
Erdélyi [Mór] , Szüry Dénes, 1892. 51. sz. 869. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Gömöri Szontagh Pál, alelnök, 1893. 26. sz. 429. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Falk Zsigmond lovag, alelnök, 1893. 26. sz. 429. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Gróf Zichy Jenő, elnök, 1893. 26. sz. 429. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Gelléri Mór, aligazgató, 1893. 26. sz. 429. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Sámuel Ferencz, pénztárnok és ügyész, 1893. 26. sz. 429. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Mudrony Soma, igazgató, 1893. 26. sz. 429. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Ádler Károly, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Burchard-Bélaváry Konrád, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Busbach Péter, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Eisele József, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Eőry-Farkas Kálmán, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Fischer Ignácz, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Forgó István, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Ghyczy Béla, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Havas Sándor, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Herz Zsigmond, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Hüttl Tivadar, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Jungfer Gyula, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Kanczer Kálmán, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Ifj. Kölber Fülöp, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Krámer Samu, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Krausz Lajos, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Báró Lipthay Béla, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Lederer Sándor, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Lingl Sándor, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Matlekovics Sándor, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Palóczy Antal, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Pucher József, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Ráth Károly, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Rausch Ferencz, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Saxlehner Árpád, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Topits Alajos József, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Törley József, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Thék Endre, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Török György, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Ungár Ignácz, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Walser Jakab, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Országos Iparegyesület igazgatósága. Weisz Berthold, 1893. 26. sz. 432-433. o.
Erdélyi M. [Mór] , A budapesti vízvezeték, 1893. 33. sz. 553. o.
Erdélyi M. [Mór] , A király és a német császár hintóba szállása a kőszegi vasúti pályaháznál szept. 17-én, 1893. 39. sz. 653. o.
Erdélyi M. [Mór] , Jókai a dolgozószobájában, 1893. 53. sz. 929. o.
Erdélyi M. [Mór] , Jókai lakháza a Bajza-utczában, 1894. 1. sz. 4. o.
Erdélyi [Mór] , Székely Bertalan, 1894. 49. sz. 817. o.
Erdélyi [Mór] , Baditz Ottó, 1894. 49. sz. 825. o.
Erdélyi [Mór] , Földvári Mihály, 1895. 3. sz. 41. o.
Erdélyi [Mór] , Németh Imre, 1895. 4. sz. 60. o.
Erdélyi [Mór] , Molnár József, 1895. 10. sz. 154. o.
Erdélyi [Mór] , A kerepesi-úti temetőben a sírnál, 1895. 14. sz. 212. o.
Erdélyi [Mór] , A fővárosi czigányzenekarok Kossuth sírjánál 1895. márczius 24-én, 1895. 14. sz. 215. o.
Erdélyi [Mór] , Beniczky Lajos, 1895. 17. sz. 274. o.
Erdélyi [Mór] , Műkedvelők csárdája, 1895. 20. sz. 316. o.
Erdélyi [Mór] , A világjáró újságírók. Danneil Vilmos, 1895. 24. sz. 396. o.
Erdélyi [Mór] , A világjáró újságírók. Thielheim Arthur, 1895. 24. sz. 396. o.
Erdélyi [Mór] , Laszkáry Gyula, 1895. 27. sz. 445. o.
Erdélyi [Mór] , László főherczeg életéből, 1895. 37. sz. 605. o.
Erdélyi [Mór] , Külföldi hírlapírók Budapesten, 1895. 41. sz. 681. o.
Erdélyi [Mór] , Darányi Ignácz, az új földmívelésügyi miniszter, 1895. 45. sz. 741. o.
Erdélyi [Mór] , Pap Gábor, 1895. 45. sz. 749. o.
Erdélyi [Mór] , Tánczra készen, 1896. 3. sz. 36. o.
Erdélyi [Mór] , Csillag-játék, 1896. 3. sz. 36. o.
Erdélyi [Mór] , Pereczre éhezők, 1896. 3. sz. 36. o.
Erdélyi [Mór] , A pihenő tánczolók, 1896. 3. sz. 37. o.
Erdélyi [Mór] , Felállás az ostorka jég-játékhoz, 1896. 3. sz. 37. o.
Erdélyi [Mór] , Műkorcsolyázók mutatványai, 1896. 3. sz. 38. o.
Erdélyi [Mór] , Körözés hármasban, 1896. 3. sz. 38. o.
Erdélyi [Mór] , Jelenet a jégről, 1896. 3. sz. 38. o.
Erdélyi [Mór] , A király a gödöllői vadászaton, 1896. 4. sz. 49. o.
Erdélyi [Mór] , IV. Ferdinánd toskánai nagyherczeg, 1896. 4. sz. 50. o.
Erdélyi [Mór] , Lipót bajor király herczeg, 1896. 4. sz. 50. o.
Erdélyi [Mór] , A király a gödöllői vadászatokról, 1896. 4. sz. 56. o.
Erdélyi [Mór] , Stefánia özvegy trónörökösné látogatása a “Fehér kereszt” egyletben, 1896. 20. sz. 324. o.
Erdélyi [Mór] , Képek az Erzsébet-téren május 15-én tartott jótékony czélú vigalomról. 1-3. 1896. 21. sz. 347. o.
Erdélyi [Mór] , A korona átszállítása a Királyi Palotából a Mátyás-templomba, 1896. 24. sz. 389. o.
Erdélyi [Mór] , A koronaőrség csapata a korona átszállításánál, 1896. 24. sz. 391. o.
Erdélyi [Mór] , A magyar tanulók országos tornaversenye. 1-3. 1896. 24. sz. 394-396. o.
Erdélyi [Mór] , A néprajzi misszió-kiállítás megnyitása a Nemzeti Múzeumban. 1-3. 1896. 24. sz. 399. o.
Erdélyi [Mór] , Csongrádmegye díszgyűlése Pusztaszeren, 1896. 27. sz. 453. o.
Erdélyi [Mór] , A nemzetközi posta- és távíró konferenczia tagjainak kirándulása Kecskemétre. 1-4. 1896. 29. sz. 484-485. o.
Erdélyi [Mór] , A munkácsi ezredév emlék alapkövének letétele, 1896. 30. sz. 497. o.
Erdélyi [Mór] , Képek a munkácsi ünnepélyről. 1-2. 1896. 31. sz. 512-513. o.
Erdélyi [Mór] , Gróf Keglevich István Szerbia zászlajával, 1896. 33. sz. 561. o.
Erdélyi [Mór] , A király látogatása a tenyészállat-kiállításon, 1896. 35. sz. 582. o.
Erdélyi [Mór] , Képek a tenyészállat-kiállításból. 1-6. 1896. 35. sz. 584-585. o.
Erdélyi [Mór] , A pannonhalmi ezredévi ünnepélyről, 1896. 36. sz. 595. o.
Erdélyi [Mór] , A Vaskapu-csatorna, 1896. 39. sz. 645. o.
Erdélyi [Mór] , A Vaskapu-csatorna megnyitása. 1-2. 1896. 40. sz. 664-665. o.
Erdélyi [Mór] , A Ferencz-József híd megnyitása, 1896. 41. sz. 678. o.
Erdélyi [Mór] , Az új igazságügyi palota Budapesten, 1896. 43. sz. 717. o.
Erdélyi [Mór] , A központi vásárcsarnok Budapesten. 1-3. 1896. 47. sz. 787-788. o.
Erdélyi [Mór] , A király hintaja a múzeum előtt, 1896. 48. sz. 802. o.
Erdélyi [Mór] , A király eltávozása a misszió-kiállításról, 1896. 48. sz. 802. o.
Erdélyi [Mór] , A király megérkezik a múzeumhoz, 1896. 48. sz. 802. o.
Erdélyi [Mór] , A királyt várók a múzeum lépcsőzetén, 1896. 48. sz. 803. o.
Erdélyi [Mór] , Képek Mezőhegyesről. 1-4. 1896. 48. sz. 804. o.
Erdélyi [Mór] , Márkus József, Budapest új polgármestere, 1896. 48. sz. 805. o.
Erdélyi [Mór] , Budapest régi piacai. 1-5. 1897. 10. sz. 148-149. o.
Erdélyi [Mór] , A hold-utczai piatz Budapesten, 1897. 10. sz. 150. o.
Erdélyi [Mór] , Művészek jelmezes csoportja a márczius 14-iki művész-ünnepélyről, 1897. 13. sz. 199. o.
Erdélyi [Mór] , Út a halhatatlanság felé. 1-2. 1897. 13. sz. 201. o.
Erdélyi [Mór] , A kurucztanya a márczius 14-iki művészestélyen, 1897. 13. sz. 2004. o.
Erdélyi [Mór] , Kamermayer Károly, Budapest volt polgármestere, 1897. 24. sz. 377. o.
Erdélyi [Mór] , Kamermayer Károly temetése, 1897. 24. sz. 387. o.
Erdélyi [Mór] , A sziámi király és kísérete Gödöllőn a Haraszti erdőben, 1897. 25. sz. 402. o.
Erdélyi [Mór] , A Torony- és Duna-útcza sarka az Eskü-tér felől. Erdélyi 1896-iki fényképe, 1897. 28. sz. 449. o.
Erdélyi [Mór] , Ráth Károly temetése, 1897. 32. sz. 525. o.
Erdélyi [Mór] , A tatai várkastély, 1897. 37. sz. 600. o.
Erdélyi [Mór] , A tatai angolkertből, 1897. 37. sz. 600. o.
Erdélyi [Mór] , A tatai kastély, a hol a német császár lakni fog, 1897. 37. sz. 600. o.
Erdélyi [Mór] , A tatai parkból, 1897. 37. sz. 601. o.
Erdélyi [Mór] , A tatai tó tóváros felé nézve, 1897. 37. sz. 601. o.
Erdélyi [Mór] , Tata város, 1897. 37. sz. 604. o.
Erdélyi [Mór] , Királyunk és II. Vilmos német császár a tatai hadgyakorlaton, 1897. 38. sz. 617. o.
Erdélyi [Mór] , Volf György, 1897. 38. sz. 621. o.
Erdélyi [Mór] , A tatai hadgyakorlatokról. 1-2. 1897. 38. sz. 624-625. o.
Erdélyi [Mór] , Kondor Gusztáv, 1897. 41. sz. 672. o.
Erdélyi [Mór] , A Keszthelyi Gazdasági Tanintézet százéves jubileuma, 1897. 43. sz. 709. o.
Erdélyi [Mór] , Gróf Festetics Tasziló keszthelyi kastélyának kapuja, 1897. 43. sz. 710. o.
Erdélyi [Mór] , A Keszthelyi Gazdasági Tanintézet százéves ünnepélyéről, 1897. 43. sz. 717. o.
Erdélyi [Mór] , Márkus József főpolgármester, 1897. 46. sz. 765. o.
Erdélyi [Mór] , Halmos János polgármester, 1897. 46. sz. 765. o.
Erdélyi [Mór] , A Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal új épülete a Margit-körútról nézve, 1898. 2. sz. 24. o.
Erdélyi [Mór] , A Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal új épületének homlokzata, 1898. 2. sz. 24. o.
Erdélyi [Mór] , Szathmáry György, 1898. 4. sz. 63. o.
Erdélyi [Mór] , Koroknyai Ottó, 1898. 19. sz. 322. o.
Erdélyi [Mór] , Kétéves csikók ménese, 1898. 22. sz. 375. o.
Erdélyi [Mór] , A mezőhegyesi Kozma-emlék, Zala Györgytől, 1898. 22. sz. 377. o.
Erdélyi [Mór] , A mezőhegyesi Kozma-emlék leleplezési ünnepélye, 1898. 22. sz. 377. o.
Erdélyi [Mór] , Boldogfalvai Bartl Károly ezredes, a 16-ik huszárezred parancsnoka, 1898. 25. sz. 426. o.
Erdélyi [Mór] , A 16-ik huszárezred százéves jubileumi ünnepélyéről. Tábori mise, 1898. 25. sz. 428. o.
Erdélyi [Mór] , A 16-ik huszárezred százéves jubileumi ünnepélyéről. Az ezred arczélben fölállítva, 1898. 25. sz. 428. o.
Erdélyi [Mór] , A 16-ik huszárezred százéves jubileumi ünnepélyéről. Az ezred osztályokban fölállítva, 1898. 25. sz. 428. o.
Erdélyi [Mór] , Fenyvessy Ferencz, Veszprémmegye főispánja, 1898. 25. sz. 429. o.
Erdélyi [Mór] , Az új vármegyeház Veszprémben, 1898. 25. sz. 429. o.
Erdélyi [Mór] , A veszprémi főispán beiktatásáról, 1898. 25. sz. 430. o.
Erdélyi [Mór] , Szögyény-Marich László nejével és leányaival a csóri parkban, 1898. 26. sz. 437. o.
Erdélyi [Mór] , A csóri kastély a park felől, 1898. 26. sz. 447. o.
Erdélyi [Mór] , A csóri kastély kapuja, 1898. 26. sz. 446. o.
Erdélyi [Mór] , A csóri kastély, 1898. 26. sz. 448. o.
Erdélyi [Mór] , Részlet a csóri parkból, 1898. 26. sz. 448. o.
Erdélyi [Mór] , A csóri kastély egyik terme, 1898. 26. sz. 449. o.
Erdélyi [Mór] , A könyvtár-terem a csóri kastélyban, 1898. 26. sz. 449. o.
Erdélyi [Mór] , A csóri park tava, 1898. 26. sz. 450. o.
Erdélyi [Mór] , Budapesti képek. Az Erzsébet-körút a Teréz-körút felől, 1898. 28. sz. 480. o.
Erdélyi [Mór] , Budapesti képek. A Kálvin-tér, 1898. 28. sz. 480. o.
Erdélyi [Mór] , Budapesti képek. A József-körút és Erzsébet-körút találkozó pontja, 1898. 28. sz. 481. o.
Erdélyi [Mór] , Budapesti képek. A Váczi-körút, 1898. 28. sz. 481. o.
Erdélyi [Mór] , A Budai Kerékpár-Egyesület versenyéről, 1898. 29. sz. 504. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Ezredévi ünnep hét emlékműve. Az Erdélyi M. udvari fényképész kiadásában megjelent díszműből. Dévény, 1898. 30. sz. 537. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Ezredévi ünnep hét emlékműve. Az Erdélyi M. udvari fényképész kiadásában megjelent díszműből. Zimony, 1898. 30. sz. 537. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Ezredévi ünnep hét emlékműve. Az Erdélyi M. udvari fényképész kiadásában megjelent díszműből. Nyitra, 1898. 30. sz. 537. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Ezredévi ünnep hét emlékműve. Az Erdélyi M. udvari fényképész kiadásában megjelent díszműből. Brassó, 1898. 30. sz. 536-537. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Ezredévi ünnep hét emlékműve. Az Erdélyi M. udvari fényképész kiadásában megjelent díszműből. Pusztaszer, 1898. 31. sz. 536. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Ezredévi ünnep hét emlékműve. Az Erdélyi M. udvari fényképész kiadásában megjelent díszműből. Munkács, 1898. 31. sz. 536. o.
Erdélyi M. [Mór] , Az Ezredévi ünnep hét emlékműve. Az Erdélyi M. udvari fényképész kiadásában megjelent díszműből. Pannonhalma, 1898. 31. sz. 536. o.
Erdélyi [Mór] , Az új Szent-János-kórház a fogaskerekű vasút felől, 1898. 32. sz. 551. o.
Erdélyi [Mór] , Az új-épület helye a lebontás után, a Nádor-utczából nézve, 1898. 34. sz. 581. o.
Erdélyi [Mór] , Az Eskütéri híd építése, 1898. 35. sz. 589. o.
Erdélyi [Mór] , Az Eskütéri híd építése. A hídépítés kezdő munkálatai a Duna-parton, 1898. 35. sz. 590. o.
Erdélyi [Mór] , Horvát Boldizsár (Erdélyi 1897. évi fényképe után), 1898. 45. sz. 777. o.
Erdélyi [Mór] , A budapesti honvédgyalogsági új laktanya építésének vezetői, 1898. 46. sz. 805. o.
Erdélyi [Mór] , A budapesti honvédgyalogsági új laktanya. 1-3. 1898. 46. sz. 807. o.
Erdélyi [Mór] , A “Bibliás asszony” előadása a Népszínházban, 1898. 46. sz. 808. o.
Erdélyi [Mór] , A “Garasos kisasszony” előadása a Magyar Színházban. 1-2. 1898. 47. sz. 823-824. o.
Erdélyi [Mór] , Mihalkovics Géza, a budapesti tudomány-egyetem rektora, 1898. 48. sz. 829. o.
Erdélyi [Mór] , Kisfaludi Lipthay Sándor, a kir. József-műegyetem rektora, 1898. 48. sz. 829. o.
Erdélyi [Mór] , Az új budapesti Hadapród-iskola. Tornázó-tér, 1898. 48. sz. 832. o.
Erdélyi [Mór] , Az új budapesti Hadapród-iskola. Az előcsarnok, 1898. 48. sz. 832. o.
Erdélyi [Mór] , Az új budapesti Hadapród-iskola. Rajzterem, 1898. 48. sz. 833. o.
Erdélyi [Mór] , Az új budapesti Hadapród-iskola. Tanterem, 1898. 48. sz. 833. o.
Erdélyi [Mór] , Az új budapesti Hadapród-iskola, 1898. 48. sz. 836. o.
Erdélyi [Mór] , A Népszínházból, 1898. 49. sz. 854. o.
Erdélyi [Mór] , A Magyar Színházból, 1898. 50. sz. 879. o.
Erdélyi [Mór] , Cseh Ervin, az új Horvát-Szlavon-Dalmát miniszter, 1898. 51. sz. 885. o.
Erdélyi [Mór] , Szász Domokos, 1899. 3. sz. 37. o.
Erdélyi [Mór] , Silberstein-Ötvös Adolf, 1899. 4. sz. 63. o.
Erdélyi [Mór] , A nagyváradi Honvéd Hadapród-iskola, 1899. 10. sz. 153. o.
Erdélyi [Mór] , A pécsi Honvéd Hadapród-iskola, 1899. 10. sz. 153. o.
Erdélyi [Mór] , A soproni Honvéd Főreáliskola, 1899. 10. sz. 153. o.
Erdélyi [Mór] , Csemegi Károly, 1899. 13. sz. 197. o.
Erdélyi [Mór] , Ünnepély az isaszegi honvédsírnál, 1899. 16. sz. 261. o.
Erdélyi [Mór] , Az isaszegi honvédsír megkoszorúzása, 1899. 16. sz. 262. o.
Erdélyi [Mór] , A király a Fehér-Kereszt-Egyesület lelenczházának felavatásán, 1897 szeptember 23-án, 1899. 23. sz. 378. o.
Erdélyi [Mór] , A bánhidai Turul-szobor, 1899. 26. sz. 432. o.
Erdélyi [Mór] , Ifjusági tornaverseny Budapesten június 26-án, 1899. 27. sz. 454. o.
Erdélyi [Mór] , Ifjusági tornaverseny Budapesten június 26-án. Felvonulás, 1899. 27. sz. 456. o.
Erdélyi [Mór] , Radó Kálmán, 1899. 28. sz. 461. o.
Erdélyi [Mór] , Dr. Mihalkovics Géza, 1899. 29. sz. 485. o.
Erdélyi [Mór] , A Goethe-szoba a Magyar Tudományos Akadémia palotájában, 1899. 35. sz. 580. o.
Erdélyi [Mór] , Az Országos Nőképző-Egyesület Intézetéből, 1899. 39. sz. 654. o.
Erdélyi [Mór] , Műhely az iglói Állami Faipari Szakiskolában, 1899. 40. sz. 671. o.
Erdélyi [Mór] , Török József, 1899. 45. sz. 758. o.
Erdélyi [Mór] , Félegyháza. A főutcza a róm. kath. templommal és a gimnázium épületével, 1899. 47. sz. 789. o.
Erdélyi [Mór] , Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter üdvözlése Félegyházán az alföldi műút zárókő-letételi ünnepélyén, 1899. 47. sz. 789. o.
Erdélyi [Mór] , Félegyháza. A városház, 1899. 47. sz. 789. o.
Erdélyi [Mór] , A Budapesti Katonatiszti Kaszinó épülete, 1899. 48. sz. 804. o.
Erdélyi [Mór] , Schvarcz Gyula, 1900. 5. sz. 73. o.
Erdélyi [Mór] , Fenyvessy Adolf, 1900. 10. sz. 153. o.
Erdélyi [Mór] , Székely Bertalan, 1900. 11. sz. 161. o.
Erdélyi [Mór] , Báró Atzél Béla ravatala a Park-Klubban, 1900. 14. sz. 210. o.
Erdélyi [Mór] , Beöthy László, a Nemzeti Színház új igazgatója, 1900. 16. sz. 254. o.
Erdélyi [Mór] , Munkácsy Mihály temetése. A gyászmenet az Andrássy-út és Arena-út sarkán, 1900. 19. sz. 313. o.
Erdélyi [Mór] , Munkácsy Mihály temetése. Koszorúvivő kocsik, 1900. 19. sz. 315. o.
Erdélyi [Mór] , Kun Bertalan élete 84-ik, papsága 60-ik, püspöksége 35-ik évében, 1900. 21. sz. 337. o.
Erdélyi [Mór] , A király a kiállított ebek megtekintésére indúl, Darányi minisztertől és Gromon Dezső kiállítási elnöktől kisérve, 1900. 21. sz. 348. o.
Erdélyi [Mór] , A király megérkezése a Nemzetközi Ebkiállitásra, 1900. 21. sz. 348. o.
Erdélyi [Mór] , Hosszúszőrű Bernát-hegyi ebek, 1900. 21. sz. 349. o.
Erdélyi [Mór] , Orosz agár, 1900. 21. sz. 349. o.
Erdélyi [Mór] , Magyar komondor, 1900. 21. sz. 349. o.
Erdélyi [Mór] , Hosszúszőrű német vizsla, 1900. 21. sz. 349. o.
Erdélyi [Mór] , Puli, 1900. 21. sz. 349. o.
Erdélyi [Mór] , Angol setterek, 1900. 22. sz. 364. o.
Erdélyi [Mór] , Dán doggok, 1900. 22. sz. 364. o.
Erdélyi [Mór] , Pointer, 1900. 22. sz. 364. o.
Erdélyi [Mór] , Ír setter, 1900. 22. sz. 364. o.
Erdélyi [Mór] , Hosszúszőrű német vizsla, 1900. 22. sz. 364. o.
Erdélyi [Mór] , Mándy Lajos, 1900. 23. sz. 381. o.
Erdélyi [Mór] , Szterényi József, 1900. 23. sz. 381. o.
Erdélyi [Mór] , Halász Ferencz, 1900. 23. sz. 382. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. A Jókai-szobra, 1900. 36. sz. 590. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. A magyar szövő- és házi-ipari kiállítás, 1900. 36. sz. 592. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. A magyar műipar csoportja, 1900. 36. sz. 593. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. Frigyes főherczeg és József főherczeg kiállítása a mezőgazdasági csoportban, 1900. 36. sz. 594. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. A magyar állategészségügyi csoport “Kincsem” csontvázával, 1900. 36. sz. 595. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi kiállítás magyar képzőművészeti csoportjából, 1900. 37. sz. 605. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. A magyar bányászati csoport bejárata, 1900. 37. sz. 607. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. Az Izabella Hímző Házi-ipari Egylet kiállítása, 1900. 37. sz. 608. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. Egyházi és népies hímzések az Izabella-Egylet kiállításán, 1900. 37. sz. 608. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. A magyar vas- és fémipar csoportjából, 1900. 37. sz. 609. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. A magyar szövő- és házi-ipari csoportból, 1900. 37. sz. 609. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. A magyar baromfitenyésztés csoportja, 1900. 37. sz. 611. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. A magyar pékműhely, 1900. 38. sz. 624. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. Goluchowski külügyminiszter Darányi földmívelésügyi miniszterrel a magyar mezőgazdasági csoportban, 1900. 38. sz. 624. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. Hegedűs miniszter és a kormánybiztosság tagjai a magyar történelmi pavillon udvarán, 1900. 38. sz. 625. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. Hegedűs miniszter látogatása a vadászati csoportban, 1900. 38. sz. 625. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. A magyar lovak elővezetése Loubet franczia köztársasági elnök előtt, 1900. 38. sz. 628. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. Kohejlan és shagya bábolnai arabsménesek a nagy díj nyertesei, 1900. 38. sz. 628. o.
Erdélyi [Mór] , A Népszínház, 1900. 41. sz. 673. o.
Erdélyi [Mór] , A párisi világkiállításról. A magyar erdészeti kiállítás, 1900. 42. sz. 694. o.
Erdélyi [Mór] , Beniczky Ferencz, 1900. 47. sz. 773. o.
Erdélyi [Mór] , Jekelfalussy József, az Orsz. Magyar Kir. Statisztikai Hivatal igazgatója, 1901. 7. sz. 105. o.
Erdélyi [Mór] , Brodoszky Sándor, 1901. 9. sz. 134. o.
Erdélyi [Mór] , Dr. Kresz Géza, 1901. 15. sz. 247. o.
Erdélyi [Mór] , Hajnik Imre, 1901. 16. sz. 253. o.
Erdélyi [Mór] , Korányi tanár az előadási teremben tanítványai között, 1901. 17. sz. 271. o.
Erdélyi [Mór] , Laufenauer Károly, 1901. 18. sz. 293. o.
Erdélyi [Mór] , A budai tornaversenyről. A zászlók megkoszorúzása, 1901. 21. sz. 343. o.
Erdélyi [Mór] , A budai tornaversenyről. Buzogány-gyakorlat, 1901. 21. sz. 343. o.
Erdélyi [Mór] , A budai tornaversenyről. A tribün, 1901. 21. sz. 344. o.
Erdélyi [Mór] , A budai tornaversenyről. Versenyfutás, 1901. 21. sz. 345. o.
Erdélyi [Mór] , A budai tornaversenyről. Buzogány-gyakorlat, 1901. 21. sz. 345. o.
Erdélyi [Mór] , A Magyar Tanulók Országos tornaversenye. A versenytérről, 1901. 22. sz. 352. o.
Erdélyi [Mór] , A Magyar Tanulók Országos tornaversenye. Az ifjúság elhelyezkedése a versenytéren, 1901. 22. sz. 353. o.
Erdélyi [Mór] , A Magyar Tanulók Országos tornaversenye. A szabadkai győztes csapat, 1901. 22. sz. 356. o.
Erdélyi [Mór] , A Magyar Tanulók Országos tornaversenye. Kötélmászás, 1901. 22. sz. 356. o.
Erdélyi [Mór] , A Magyar Tanulók Országos tornaversenye. A díszsátor előtt, 1901. 22. sz. 356. o.
Erdélyi [Mór] , Az Eskütéri híd építése. A híd a budai oldalról nézve, 1901. 30. sz. 480. o.
Erdélyi [Mór] , Szilágyi Dezső ravatala a Kuria palota előcsarnokában, a temetés előtti napon, 1901. 31. sz. 501. o.
Erdélyi [Mór] , Szilágyi Dezső hálószobája, melyben meghalt, 1901. 32. sz. 510. o.
Erdélyi [Mór] , Szilágyi Dezső dolgozószobája, 1901. 32. sz. 511. o.
Erdélyi [Mór] , Szilágyi Dezső temetése. A koporsót kiviszik az Igazságügyi Palotából, 1901. 32. sz. 512. o.
Erdélyi [Mór] , Szilágyi Dezső temetése. A gyászoló közönség kijövetele az Igazságügyi Palotából a gyászszertartás után, 1901. 32. sz. 512. o.
Erdélyi [Mór] , Makai Emil, 1901. 33. sz. 535. o.
Erdélyi [Mór] , Vécsey Tamás, 1901. 38. sz. 613. o.
Erdélyi [Mór] , Budapest Székes-Főváros képviselői. Berzeviczy Albert (VIII. kerület), 1901. 40. sz. 645. o.
Erdélyi [Mór] , Budapest Székes-Főváros képviselői. Darányi Ignácz (II. kerület), 1901. 40. sz. 645. o.
Erdélyi [Mór] , Budapest Székes-Főváros képviselői. Falk Miksa (I. kerület), 1901. 40. sz. 645. o.
Erdélyi [Mór] , Budapest Székes-Főváros képviselői. Báró Podmaniczky Frigyes (IV. kerület), 1901. 40. sz. 645. o.
Erdélyi [Mór] , Budapest Székes-Főváros képviselői. Sándor Pál (V. kerület), 1901. 40. sz. 645. o.
Erdélyi [Mór] , Budapest Székes-Főváros képviselői. Vázsonyi Vilmos (VI. kerület), 1901. 40. sz. 645. o.
Erdélyi [Mór] , Budapest Székes-Főváros képviselői. Vészi József (III. kerület), 1901. 40. sz. 645. o.
Erdélyi [Mór] , Budapest Székes-Főváros képviselői. Morzsányi Károly (VII. kerület), 1901. 40. sz. 645. o.
Erdélyi [Mór] , Nemzetközi Statisztikai Kongresszus Budapesten. Erdélyinek a záróülés után fölvett fényképe, 1901. 42. sz. 676-677. o.
Erdélyi [Mór] , A csorbai állomás és a csorba-tói fogaskerekű vasút alsó állomása, 1901. 42. sz. 678. o.
Erdélyi [Mór] , A csorba-tói fogaskerekű vasút, 1901. 42. sz. 679. o.
Erdélyi [Mór] , Nyaralók a csorbai tó partján, 1901. 42. sz. 680. o.
Erdélyi [Mór] , A képviselőház ülése október 28-án. 1-2. 1901. 44. sz. 712-717. o.
Erdélyi [Mór] , Pillanatfölvétel a főrendiház előtt az október 28-iki ülés után, 1901. 44. sz. 716. o.
Erdélyi [Mór] , A budapesti csendőrségi új laktanya. A főhomlokzat, 1901. 45. sz. 728. o.
Erdélyi [Mór] , A budapesti csendőrségi új laktanya. A laktanya a budai körút felől, 1901. 45. sz. 728. o.
Erdélyi [Mór] , A budapesti csendőrségi új laktanya. Legénységi lakások és gyakorló-tér, 1901. 45. sz. 728. o.
Erdélyi [Mór] , A király háza Budapesten a Kígyó-tér felől, 1901. 50. sz. 806. o.
Erdélyi [Mór] , A király háza Budapesten a Ferencziek-teréről nézve, 1901. 50. sz. 807. o.
Erdélyi [Mór] , A Petőfi-Társaság január 6-iki közgyűléséről, 1902. 2. sz. 24. o.
Erdélyi [Mór] , A “Concordia” malom az égés után, 1902. 5. sz. 74. o.
Erdélyi [Mór] , Mohay Sándor, 1902. 7. sz. 97. o.
Erdélyi [Mór] , A leégett vegyészeti gyár főhomlokzata és gépterme. 1-2. 1902. 15. sz. 243. o.
Erdélyi [Mór] , A Balneologiai Kongresszus tagjai az Erzsébet-szanatóriumban, 1902. 16. sz. 249. o.
Erdélyi [Mór] , Tüdőbetegek Erzsébet-szanatóriuma a budakeszi erdőben, 1902. 16. sz. 250. o.
Erdélyi [Mór] , Horánszky Nándor ravatala a Kereskedelemügyi Minisztérium dísztermében, 1902. 17. sz. 266. o.
Erdélyi [Mór] , Horánszky Nándor temetése. A halottas kocsi kísérői, 1902. 17. sz. 268. o.
Erdélyi [Mór] , Horánszky Nándor temetése. A temetésre érkezők a budai Lánczhídfőnél, 1902. 17. sz. 268. o.
Erdélyi [Mór] , A siámi trónörökös a Nemzeti Múzeum előtt Wlassics miniszterrel és kísérete két tagjával, 1902. 18. sz. 292. o.
Erdélyi [Mór] , A siámi trónörökös a Nemzeti Múzeum előtt. Erdélyi fényképész engedélyt kér a trónörököstől és Wlassics minisztertől, hogy fényképet vehessen fel, 1902. 18. sz. 292. o.
Erdélyi [Mór] , A siámi trónörökös az új Országház előtt, 1902. 18. sz. 293. o.
Erdélyi [Mór] , Láng Lajos, 1902. 19. sz. 297. o.
Erdélyi [Mór] , A sziámi trónörökös gödöllői látogatásáról. A trónörököst megkínálják gulyáshússal, 1902. 19. sz. 300. o.
Erdélyi [Mór] , A sziámi trónörökös gödöllői látogatásáról. A trónörökös Darányi miniszterrel kijön a méhesből, 1902. 19. sz. 300. o.
Erdélyi [Mór] , A sziámi trónörökös gödöllői látogatásáról. A trónörökös a népünnepen, 1902. 19. sz. 300. o.
Erdélyi [Mór] , A sziámi trónörökös gödöllői látogatásáról. Alakok a népünnepről, 1902. 19. sz. 300. o.
Erdélyi [Mór] , Egy franczia automobil megérkezése Budapest határához, 1902. 28. sz. 457. o.
Erdélyi [Mór] , A Sándor-utczai Országházból. A Ház-elnök dolgozó-szobája, 1902. 30. sz. 482. o.
Erdélyi [Mór] , A Sándor-utczai Országházból. Miniszteri szoba, 1902. 30. sz. 482. o.
Erdélyi [Mór] , A Sándor-utczai Országházból. Az előcsarnok, 1902. 30. sz. 483. o.
Erdélyi [Mór] , A Sándor-utczai Országházból. A Képviselőház ülésterme, 1902. 30. sz. 484. o.
Erdélyi [Mór] , A Sándor-utczai Országházból. A Háznagy dolgozó-szobája, 1902. 30. sz. 484. o.
Erdélyi [Mór] , A Sándor-utczai Országházból. A Háznagyi iroda, 1902. 30. sz. 484. o.
Erdélyi [Mór] , Vadnay Károly, 1902. 31. sz. 493. o.
Erdélyi [Mór] , Borostyány Nándor, 1902. 32. sz. 518. o.
Erdélyi [Mór] , Plósz Pál, 1902. 34. sz. 541. o.
Erdélyi [Mór] , Bucsuzás az amerikai magyaroknak küldött zászlótól Budapesten, a keleti Pályaudvar előtt, 1902. 34. sz. 553. o.
Erdélyi [Mór] , Keleti Gusztáv, 1902. 36. sz. 573. o.
Erdélyi [Mór] , Steindl Imre, 1902. 36. sz. 573. o.
Erdélyi [Mór] , Tisza László, 1902. 36. sz. 575. o.
Erdélyi [Mór] , Kossuth Ferencz, 1902. 37. sz. 600. o.
Erdélyi [Mór] , Képek a Pozsonyi Mezőgazdasági Kiállítás megnyitásából. Széll Kálmán miniszterelnök gróf Pálffy Istvánnal és gróf Wurmbrand altábornaggyal. (Jobbról Brolly Tivadar polgármester.)1902. 37. sz. 601. o.
Erdélyi [Mór] , Képek a Pozsonyi Mezőgazdasági Kiállítás megnyitásából. Izabella főherczegné leányaival a kiállítás megnyitásán. (Mögöttük középen gróf Pálffy István áll.)1902. 37. sz. 601. o.
Erdélyi [Mór] , Képek a Pozsonyi Mezőgazdasági Kiállítás megnyitásából. Darányi Ignácz földmivelési miniszter üdvözli a védnököt, Frigyes főherczeget, 1902. 37. sz. 601. o.
Erdélyi [Mór] , Az új Országház a Duna felől, 1902. 40. sz. 649. o.
Erdélyi [Mór] , Az új Országház a Nádor-utcza felől, 1902. 40. sz. 650. o.
Erdélyi [Mór] , A Képviselőház ülésterme az új Országházban, 1902. 41. sz. 673. o.
Erdélyi [Mór] , A Díszlépcső az új Országházban, 1902. 41. sz. 674. o.
Erdélyi [Mór] , A képviselők társalgója az új Országházban, 1902. 41. sz. 675. o.
Erdélyi [Mór] , A miniszterelnök dolgozó-szobája az új Országházban, 1902. 41. sz. 675. o.
Erdélyi [Mór] , Fadrusz János, 1902. 42. sz. 682. o.
Erdélyi [Mór] , A váczi Országos Siketnéma-Intézetből. Szabó- és varróiskola, 1902. 43. sz. 704. o.
Erdélyi [Mór] , A váczi Országos Siketnéma-Intézetből. Fiúk játszó-szobája, 1902. 43. sz. 704. o.
Erdélyi [Mór] , A váczi Országos Siketnéma-Intézetből. Lányok játszó-szobája, 1902. 43. sz. 704. o.
Erdélyi [Mór] , A váczi Országos Siketnéma-Intézetből. Asztalos műhely, 1902. 43. sz. 704. o.
Erdélyi [Mór] , A váczi Országos Siketnéma-Intézetből. Ebédlő, 1902. 43. sz. 704. o.
Erdélyi [Mór] , A váczi Országos Siketnéma-Intézetből. Foglalkoztató műhely, 1902. 43. sz. 704. o.
Erdélyi [Mór] , A váczi Országos Siketnéma-Intézetből. Rajzterem, 1902. 43. sz. 704. o.
Erdélyi [Mór] , A váczi Országos Siketnéma-Intézetből. Torna-gyakorlat, 1902. 43. sz. 704. o.
Erdélyi [Mór] , A váczi Országos Siketnéma-Intézetből. Fafaragó műhely, 1902. 43. sz. 704. o.
Erdélyi [Mór] , Kozma Sándor síremléke a Kerepesi-úti temetőben, 1902. 45. sz. 732. o.
Erdélyi [Mór] , Kerékgyártó Árpád, 1902. 52. sz. 858. o.
Erdélyi [Mór] , A gróf Károlyi-palota az Egyetem-utczában Budapesten, egy nemzeti ünnep alkalmával feldíszítve, 1903. 6. sz. 83. o.
Erdélyi [Mór] , A New-York palota teteje az égés után, 1903. 6. sz. 93. o.
Erdélyi [Mór] , Gulner Gyula, 1903. 7. sz. 105. o.
Erdélyi [Mór] , Tóth Lőrincz, 1903. 12. sz. 181. o.
Erdélyi [Mór] , Beksics Gusztávné, 1903. 16. sz. 259. o.
Erdélyi [Mór] , Képek a puszta-szent-lőrinczi Nemzetközi Czéllövő-versenyről. 1-5. 1903. 19. sz. 305-306. o.
Erdélyi [Mór] , Erzsébet királyné szobra Czeczén, Zala Györgytől, 1903. 22. sz. 350. o.
Erdélyi [Mór] , Eisenhurt Ferencz, 1903. 24. sz. 387. o.
Erdélyi [Mór] , Az Erzsébet-emlékszobor pályatervei. Zala György – Bálint és Jámbor pályaműve, 1903. 25. sz. 404. o.
Erdélyi [Mór] , Az Erzsébet-emlékszobor pályatervei. Fadrusz János – Krb és Girgl pályaműve, 1903. 25. sz. 404. o.
Erdélyi [Mór] , Az Erzsébet-emlékszobor pályatervei. Mátrai Lajos Gy., Ifj. Mátrai Lajos – és Hikisch Rezső pályaműve, 1903. 25. sz. 405. o.
Erdélyi [Mór] , Az Erzsébet-emlékszobor pályatervei. Margó, Popper – Scheer és Fischer pályaműve, 1903. 25. sz. 405. o.
Erdélyi [Mór] , Telcs Ede – Töry Emil pályaműve, 1903. 25. sz. 405. o.
Erdélyi [Mór] , Pauler Gyula, 1903. 28. sz. 461. o.
Erdélyi [Mór] , A zsolnai kiállítás, 1903. 31. sz. 516. o.
Erdélyi [Mór] , Hauszmann Alajos, 1903. 36. sz. 584. o.
Erdélyi [Mór] , Az Erzsébet-híd Budapesten. A híd építése 1901 június havában, 1903. 41. sz. 676. o.
Erdélyi [Mór] , Csoport a királyi sátornál, a híd megnyitása előtt, 1903. 42. sz. 705. o.
Erdélyi [Mór] , A Deák-ünnepély Budapesten, 1903. 43. sz. 716. o.
Erdélyi [Mór] , Berzeviczy Albert vallás-és közoktatásügyi miniszter, 1903. 45. sz. 745. o.
Erdélyi [Mór] , Cseh Ervin horvát miniszter, 1903. 45. sz. 745. o.
Erdélyi [Mór] , Salamon Ödön, 1903. 46. sz. 766. o.
Erdélyi [Mór] , Gróf Serényi Béla, kereskedelemügyi államtitkár, 1903. 47. sz. 774. o.
Erdélyi [Mór] , Légrády Károly, 1903. 49. sz. 815. o.
Erdélyi [Mór] , A főrendiház új tagjai. Beöthy Zsolt, 1903. 50. sz. 825. o.
Erdélyi [Mór] , A főrendiház új tagjai. Hatvany-Deutsch Sándor, 1903. 50. sz. 825. o.
Erdélyi [Mór] , Az alföldi tüdőbetegek szanatóriuma javára rendezett kiállításból. Békéscsabai szoba, 1903. 50. sz. 829. o.
Erdélyi [Mór] , Az alföldi tüdőbetegek szanatóriuma javára rendezett kiállításból. Békésmegyei leányok és legények, 1903. 50. sz. 829. o.
Erdélyi [Mór] , Az alföldi tüdőbetegek szanatóriuma javára rendezett kiállításból. Békésmegyei háziipari munkák, 1903. 50. sz. 829. o.
Erdélyi [Mór] , Az Erzsébet királyné Szanatórium Budakesziről nézve, 1903. 51. sz. 852. o.
Erdélyi [Mór] , Képek az Erzsébet királyné Szanatóriumból. Nyitott fekvő folyosó a második emeleten, 1903. 51. sz. 853. o.
Erdélyi [Mór] , Képek az Erzsébet királyné Szanatóriumból. Fekvő folyosó az első emeleten, 1903. 51. sz. 853. o.
Erdélyi [Mór] , Képek az Erzsébet királyné Szanatóriumból. Az ebédlő, 1903. 51. sz. 853. o.
Erdélyi [Mór] , Képek az Erzsébet királyné Szanatóriumból. Az Erzsébet királyné Szanatórium főépülete, 1903. 51. sz. 854. o.
Erdélyi [Mór] , Képek az Erzsébet királyné Szanatóriumból. A gépház és a mosó-terem, 1903. 51. sz. 854. o.
Erdélyi [Mór] , Békésmegyei nők és férfiak, 1904. 2. sz. 23. o.
Erdélyi [Mór] , Békésmegyei legények. 1-3. 1904. 2. sz. 24. o.
Erdélyi [Mór] , Békésmegyei leányok. 1-3. 1904. 2. sz. 24. o.
Erdélyi [Mór] , Kirner Károly apát-plébános, 1904. 7. sz. 109. o.
Erdélyi [Mór] , Goró Lajos, 1904. 13. sz. 208. o.
Erdélyi [Mór] , A szentlőrinczi czéllövő versenyről, 1904. 21. sz. 354. o.
Erdélyi [Mór] , Goldziher Ignácz, 1904. 25. sz. 425. o.
Erdélyi [Mór] , Izsáki Ernő, 1904. 39. sz. 666. o.
Erdélyi [Mór] , Katona Béla, 1904. 39. sz. 666. o.
Erdélyi [Mór] , Virágzó Stanhopea Oculata gróf Károlyi Mihály egyetem-utczai kertjében, 1904. 43. sz. 736. o.
Erdélyi [Mór] , Berczik Árpád hivatali dolgozószobájában, 1904. 45. sz. 761. o.
Erdélyi [Mór] , Anday Blanka mint Modeste a “Fecskefészek”-ben, 1904. 48. sz. 825. o.
Erdélyi [Mór] , Neményi Ambrus, 1904. 51. sz. 877. o.
Erdélyi [Mór] , A jégünnepély főrendezői, 1905. 5. sz. 75. o.
Erdélyi [Mór] , Jelmezes alakok a jégünnepélyről, 1905. 5. sz. 75. o.
Erdélyi [Mór] , Huszár Adolf, 1905. 9. sz. 134. o.
Erdélyi [Mór] , Reményi Antal, 1905. 17. sz. 265. o.
Erdélyi [Mór] , Megyeri Krausz Lajos, 1905. 17. sz. 266. o.
Erdélyi [Mór] , Beniczky Ferencz, 1905. 21. sz. 325. o.
Erdélyi [Mór] , Gróf Keglevich István, 1905. 23. sz. 366. o.
Erdélyi [Mór] , Mátyás király szobra Zala Györgytől, 1905. 30. sz. 473. o.
Erdélyi [Mór] , Molnár Viktor, 1905. 30. sz. 481. o.
Erdélyi [Mór] , A Munkácsi vár, 1905. 36. sz. 569. o.
Erdélyi [Mór] , A Mária-nosztrai fegyház, 1905. 36. sz. 572. o.
Erdélyi [Mór] , Kerti munkások a székesfejérvári javító-intézetben, 1905. 36. sz. 572. o.
Erdélyi [Mór] , Lakatos munkát végző rabok a szegedi Csillag-börtönben, 1905. 36. sz. 572. o.
Erdélyi [Mór] , Az illavai fegyház, 1905. 36. sz. 573. o.
Erdélyi [Mór] , A váczi fegyház, 1905. 36. sz. 573. o.
Erdélyi [Mór] , Munkaterem a rákospalotai leányjavító-intézetben, 1905. 36. sz. 573. o.
Erdélyi [Mór] , Kossuth Ferencz legújabb fényképe, 1906. 11. sz. 166. o.
Erdélyi [Mór] , Az új kormány tagjai. Kossuth Ferencz, 1906. 15. sz. 234. o.
Erdélyi [Mór] , Az új kormány tagjai. Darányi Ignácz, 1906. 15. sz. 235. o.
Erdélyi [Mór] , Az új kormány tagjai. Polónyi Géza, 1906. 15. sz. 235. o.
Erdélyi [Mór] , A Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum renaissance épületének előcsarnoka, 1906. 16. sz. 255. o.
Erdélyi [Mór] , Gróf Károlyi Sándor, 1906. 17. sz. 267. o.
Erdélyi [Mór] , Beksics Gusztáv, 1906. 20. sz. 315. o.
Erdélyi [Mór] , Kacziány Ödön, 1906. 39. sz. 631. o.
Erdélyi [Mór] , Gróf Zichy Jenő, 1907. 1. sz. 1. o.
Erdélyi [Mór] , Hegedűs Sándor, 1907. 1. sz. 1. o.
Erdélyi [Mór] , Dr. Günther Antal, 1907. 6. sz. 101. o.
Erdélyi [Mór] , A Rákóczi-síremlék pályázatról. Lukácsi Lajos pályaterve, 1908. 8. sz. 153. o.
Erdélyi [Mór] , A Rákóczi-síremlék pályázatról. Füredi és Lechner pályaterve, 1908. 8. sz. 155. o.
Erdélyi [Mór] , A Rákóczi-síremlék pályázatról. Beck Ö. Fülöp és Hikisch pályaterve, 1908. 8. sz. 155. o.
Erdélyi [Mór] , Gróf Széchenyi László és neje, Vanderbilt Gladys őrmezőn. 1-5. 1908. 16. sz. 320-324. o.
Erdélyi [Mór] , A Budapesti Nagyvásár az Iparcsarnokban, 1908. 19. sz. 383. o.
Erdélyi [Mór] , Molnár Viktor államtitkár, a szoborbizottság elnöke, 1908. 42. sz. 843. o.
Erdélyi [Mór] , A Budapesten járt bosnyák küldöttség tagjai a Mezőgazdasági Múzeum előtt, 1908. 47. sz. 950. o.
Erdélyi [Mór] , Werbőczy István szobra az Eskü-úton, Donáth Gyulától, 1908. 52. sz. 1059. o.
Erdélyi [Mór] , Báró Kornfeld Zsigmond, 1909. 10. sz. 185. o.
Erdélyi [Mór] , Follért Károly, 1909. 11. sz. 212. o.
Erdélyi [Mór] , Thaly Kálmán, 1909. 40. sz. 829. o.
Erdélyi [Mór] , Gál Sándor, a képviselőház új elnöke, 1909. 47. sz. 969. o.
Erdélyi [Mór] , Gulner Gyula. (1842-1909), 1909. 52. sz. 1088. o.
Erdélyi [Mór] , Csőke Ferencz. (1852-1909), 1909. 52. sz. 1088. o.
Erdélyi [Mór] , Návay Lajos, a képviselőház új alelnöke, 1910. 28. sz. 583. o.
Erdélyi [Mór] , Angyal József, a képviselőház új háznagya, 1910. 28. sz. 583. o.
Erdélyi [Mór] , A képviselőház jegyzői. Nyegre László, 1910. 28. sz. 584. o.
Erdélyi [Mór] , A képviselőház jegyzői. Rudnyánszky György, 1910. 28. sz. 584. o.
Erdélyi [Mór] , A képviselőház jegyzői. Hammersberg László, 1910. 28. sz. 584. o.
Erdélyi [Mór] , A képviselőház jegyzői. Lovászy Márton, 1910. 28. sz. 584. o.
Erdélyi [Mór] , A képviselőház jegyzői. Szinyey-Merse Félix, 1910. 28. sz. 584. o.
Erdélyi [Mór] , A képviselőház jegyzői. Mihályi Péter, 1910. 28. sz. 584. o.
Erdélyi [Mór] , A képviselőház jegyzői. Beszkid Antal, 1910. 28. sz. 584. o.
Erdélyi [Mór] , A képviselőház jegyzői. Popovics Dusán, 1910. 28. sz. 584. o.
Erdélyi [Mór] , Pillanatfelvételek a budapesti augusztus elsei hurczolkodásról. 1-6. 1910. 33. sz. 687. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Wallison (Breslau), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Kindermann (Erfurt), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Geduly M. Á. V. igazgató, 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Ehlers (Mecklenburg-Schwerin), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Antioniu (Románia), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Von Kirchbach (Drezda), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Grünow (porosz), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Loehr lovag (Bécs-aspangi vasút), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Eger lovag, a déli vasút elnöke, 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Jacob (Hollandia), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Behrendt (Berlin), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Graepel (Oldenburg), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Von Stieler (Württemberg), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Roth (Baden), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Pichler von Doeben (Bécs), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Hoeft (Elberfeld), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Vollgold (Kasszel), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Schuutze-Nickel (Posen), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Volcker (Bajorország), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Hegyeshalmy a M. Á. V. elnökhelyettese, 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Dr. Röll (Bécs), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevői. Schnitzler alezredes (Boszniai katonai), 1910. 38. sz. 787. o.
Erdélyi [Mór] , A vasútigazgatók budapesti kongresszusának résztvevő

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
678FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles