6 C
Budapest
Friday, March 29, 2024

Fotósélet – 2010. december 13.

A MAFOSZ közgyűlésre készül
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége 2011. február 13-án 10 órától tartja Budapesten, az MMIKL székházában (Bp., I. ker., Corvin tér 8.) tisztújító közgyűlését.

A tagszervezetek küldöttei, képviselői akkor gyakorolhatják szavazati jogukat, ha felmutatják érvényes küldöttválasztó jegyzőkönyvüket. A www.mafosz.hu weblapon, a MAFOSZ menüpontban megtekinthető, mely tagszervezeteknek van érvényben a korábban leadott ilyen tartalmú jegyzőkönyve. Most még nem késő megújítani vagy elkészíteni! Az ehhez szükséges üres nyomtatvány ugyanitt letölthető. A közgyűlési napirendek írásos előterjesztését január közepén kapják meg a tagszervezetek.
*
*

A katalógusok megérkeztek Vietnámból….
A FIAP 30. Fekete-fehér Biennáléját Vietnámban rendezték meg. 42 országból küldtek 10-10 képből álló nemzeti kollekciót. A magyar anyag az összesített pontszámok alapján a nemzetek sorában a 15. helyen végzett. Mészáros Csaba Andante című alkotása egyéni versenyben FIAP ezüst érmet kapott. A kiállításon 1-1 képpel szerepel: Bolla László, Erdélyi Gábor , Garainé Mariann, Marjai László, Mészáros Csaba, Ölbey Zoltán, R. Kóródi Zsuzsa, Simák Gergő, Szabó Márta és Wágner Csapó József. A katalógusban 4 kép jelent meg a kollekcióból.
Ugyanitt volt látható a FIAP 32. Ifjúsági Fotóbiennáléja, ahol két korcsoportban indulhattak a fiatalok. A 16 évnél fiatalabbak kollekciója FIAP ezüst érmet kapott 12 ország versenyében. A képeket Angyal András, Baj Bonita , Halpert Erik, Korsós Dorottya, Liska Balázs , Németh Nándor, Turbuk Krisztina, Vadász Tamara, Vadász Veronika és Zombor Lili készítette. A katalógusban 10 kép jelent meg a kollekcióból.
A 16-21 év közötti magyar fiatalok kollekciója FIAP bronz érmet nyert 13 ország versenyében. Makádi Péter sportfotóját egyéni FIAP bronz éremmel jutalmazta a zsűri. A kiállításon Fejes Gergő, Jancsó Dorottya, Kiss Imre, Tóth Máté , Kaczúr Illés, Makádi Péter , Nagy Máté, Szabó Bence , Tóth Cintia , Vecsei Zéta egy-egy alkotása szerepel Hanoiban. A katalógusban 6 kép jelent meg a kollekcióból.
A katalógusok megérkeztek Vietnámból. Az érmek sajnos még nem. Minden felsorolt kiállító átvehet egy-egy példányt a katalógusból a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus székházában (Bp., I. ker., Corvin tér 8.), de kizárólag előzetes időpont egyeztetést követően: gyoril@mmikl.hu
Mind a harminc magyar szerző 1-1 ponttal került közelebb az AFIAP diplomához. Az AFIAP diploma igényléséről, feltételeiről tájékoztató olvasható a www.mafosz.hu weboldalon a FIAP menüpontban.
*
*

Egy százalék
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk egy százalékát szövetségünk működésére ajánlották fel. Az APEH 2010. november 30-án 213.431 forintot utalt át számlánkra, amelyet a Fotóművészeti Nyári Egyetem költségeinek csökkentésére, a záró kiállítás katalógusának kiadására fordítottunk (2010/11. Elnökségi határozat).
*
*

Utazás a világ körül című fotópályázat
A fotók beküldésének határideje: 2011. január 10-én 24.00.
A pályázat címét nem kell szó szerint érteni! Nem követelmény a Föld megkerülése ahhoz, hogy valaki sikeresen szerepeljen a tárlaton. Talán elegendő a szomszédos településre kirándulni, vagy saját környezetüket felfedezni, s máris elkészülhet a pályamű. A részletes pályázati feltételek letölthetők a www.mafosz.hu címről.
A fotópályázaton bárki részt vehet életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül. A rendezők kifejezetten biztatják részvételre azokat a turistákat, akik egyéni vagy társas úton jártak a világ bármely országában, vagy éppen idehaza kirándultak, sokat fényképeztek, de még sohasem jutott eszükbe nyilvánosság előtt szerepelni az eredetileg családi fotóalbumokba szánt fényképekkel.
Figyelem! A pályázatokat fogadó email postafiók mérete óriási, de így sem garantálható, hogy az utolsó egy-két napban beküldött több ezer fotót fogadni tudja (annak ellenére, hogy a rendezők folyamatosan mentik a beérkező pályaműveket). Ezért nem fogadunk el senkitől sem óvást, vagy reklamációt amiatt, ha egy küldeményt – a postaláda megtelt üzenettel – visszaküld a szolgáltató. A megoldás ugyanis kézenfekvő: már egy-két-három héttel korábban be kell küldeni a pályázatra szánt képeket, amelyek kézbesítéséről ki-ki kérjen automatikus visszaigazolást a szolgáltatótól. Beküldési cím: utazas2011@gmail.com
A fotópályázattal kapcsolatban további információk kérhetők a Győri Lajostól.. Tel.: (1) 225-6033, Fax: (1) 226-6030; e-mail: gyoril@mmikl.hu Befizetési csekk ugyanitt igényelhető. A nevezési lap letölthető a www.mafosz.hu címről.
(Ezzel párhuzamosan hirdettünk még két hasonló jellegű pályázatot. Az egyik témája Spanyolország – Magyarország néprajzi, népművészeti öröksége, a másiké pedig Ausztrália, Új-Zéland és a csendes-óceáni szigetek).
*
*

Digitális és filmes fotótanfolyam indul 2011. február 15-től
Színvonalas elméleti és gyakorlati képzés, a fényképezést művészi fokon gyakorló, kiválóan képzett, segítőkész szakemberek segítségével, a tanfolyami foglalkozásokon túl fakultatív jelleggel folyamatos kiscsoportos konzultációs lehetőség, igény esetén a felszerelés ingyenes biztosítása, a tanfolyam könyvtárának használata, jegyzet, a képzés végén a tanfolyam elvégzéséről oklevél kibocsátása (50%-os minimális részvétel esetén), a legsikeresebb résztvevőknek igény esetén fotókiállítás szervezése.
A teljesen kezdőktől a gyakorlottabb fotózni vágyókon át bárki jelentkezhet!
Az előadások és néhány gyakorlat helyszíne:
Józsefvárosi Kulturális és Sport Nonprofit Kft. (Orczy Park területén) VIII. ker. Orczy út 1.
A Belvárosból 10 percen belül elérhető a 3-as (kék) metróval a Nagyvárad tér mellett, autóparkolási lehetőség kamerával őrzött parkolóban.
Egyéb gyakorlatok: vidéki tájvédelmi körzetek, fotóműterem, számítástechnikai labor.
Előadások keddenként 18:30-tól, gyakorlatok egyéni jelentkezés alapján szombaton és vasárnap, alkalmazkodva a hallgatók időbeosztásához.
Az elméleti képzés kb. 37 óra (11 alkalom), közös foglalkozásokon, a gyakorlati képzés kb. 53 óra (12 alkalom), a műtermi foglalkozások 5-6 fős, a többi gyakorlat 7-8 fős csoportokban.
A képzési díj 180.000 Ft (áfá-val), részletfizetés lehetséges
Akciós részvételi díj : aki 2010. december 31-ig jelentkezik, az 25.000 Ft kedvezménnyel járhat a tanfolyamra ( 155.000 Ft ), fizetnie csak 2011. január 10-ig kell.

A tanfolyam részletes tájékoztatóját letöltheti a következő linken:
http://www.digitalisfototanfolyam.hu/upload/files/Digitanfolyam.pdf
További információ és jelentkezés:
Csikszenthy Csaba, Tel.: 06-20/390-1560, egész nap és munkaszüneti napokon is hívható!
E-mail: cs.csaba@interware.hu
www.digitalisfototanfolyam.hu
*
*

Fotókiállítások, események, meghívók
2010. december 13-án a Deák Diák Galériában (VIII. Köztársaság tér 4.) 17 órakor “Az út”* címmel nyílik Hajdu György aranydiplomás, életműdíjas fotóművész emlékkiállítása. A kiállítást ifj. Hajdu György és
Fabó Katalin fotóművész, a MAFOSZ alelnöke nyitja meg.
*
2011. január 11-én 17 órakor Miskolcon, az Ifjúsági és Szabadidő Házban (Győri kapu) Molnár István Géza aranydiplomás fotóművész nyitja meg Kerekes K. István (Kazincbarcika) (L)élek című fotókiállítását. A tárlat látogatható február 15-ig, hétköznapokon 9-19 óra, szombaton 9-13 óra között.
*
A Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesülete 2010. évi természetfotó pályázatának eredményei:
Az „Év Vadvilág Természetfotósa” fő díj győztese: Imre Tamás. Az „Év Képe” díj győztese: Darázs Zsolt.
További tíz kategóriában adtak ki díjakat. A teljes lista megtekinthető a www.mafosz.hu weblapon.
*
2010. december 19-én 12 órától az abásfalvi képtárban fotókiállítás nyílik Homoródmenti vasárnapok címmel.
A kiállítást megnyitja: Cseke Gábor újságíró és Barabás Áron unitárius lelkész. Kiállít a Szeptemberi fotósulisok alkotócsoport és barátaik: Ádám Gyula, Erdély Bálint Előd, Fülöp Szilárd, Hegedűs Enikő, Kelemen Csaba András, Lőrincz Lehel, Márton Ildikó, Molnár Attila, Sütő Gábor, Veres Nándor, Virágh Zsuzsa, Vitos Hajnal.
*
*

A Balassagyarmati Fotókör hírei
Csoportos kiállításunk tekinthető meg Balassagyarmaton a Balassi Bálint Gimnáziumban, ahol balassagyarmati témájú képeink kerültek falra. Ez egyik utolsó állomása városunk iskoláiban a vándorkiállításnak. Az általános iskolákban már látható volt az képanyag. A gimnáziumban munkanapokon reggel 7 órától délután sötétedésig célszerű megnézni a kiállítást. Fotókörünk tagjai rendszeresen szerepelnek pályázatokon. Idén 3 tagunk képeit válogatta be a zsűri az Észak-magyarországi Fotóművészeti Szemle kiállítási anyagába. A vándorkiállítás Salgótarjánban nemrég zárt be, de a közeljövőben látható lesz még Miskolcon, Egerben és Gyöngyösön is. Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Aula Galériájában már csak két napig lesz a falakon ifj. Csóri Miklós “Ember a Földön” című egyéni fotókiállítása. Múlt hét óta látható Budapesten a Bank Centerben Szugyiczki Zsolt “erdélyi csavargásain” készült képeiből egy kisebb válogatás. Az V. kerület Szabadság tér 7-ben tekinthetik meg az érdeklődők. Az Arany János utca felőli bejáratnál, a földszinti kávézó mellett található a kiállító helyiség. – Kovalcsik István –
*
*

Magyar sikerek külföldön

Erdélyi Gábor (Bakony Fotóklub, Veszprém) az ausztráliai Városi Oázis fotópályázaton 2500 pályázó közül, különdíjat kapott egy beküldött alkotásáért.
*

Szabó Márta E-MAFOSZ (Főnix Fotóművészeti Kör, Székesfehérvár) hét alkotását fogadták el a 1st EXHIBITION OF PHOTOGRAPHY „MEN and WORK 2010“ fotópályázaton.
*

Kerekes István EFIAP/s (Mosonmagyaróvár). Az Angliában megrendezett 36th Smethwick International Exhibition 2010 fotóversenyen a “Társak” című fotója PSA Honourable Mention-ban részesült.
*

Papp Elek EFIAP fotóművész (Ceglédi Fotóklub, Nagykőrös) fotója Hong Kongban megrendezett 3rd Hkapa International Salon of Photography 2010- en PSA Silver Medal díjat kapott. Ezen kívül egy képe kiállításra került.
Dubaiban a Fotex International Photography Circuit 2010-en négy elfogadása volt, ebből egy fotója Silver Medal- t kapott. Az Egyesült Királyságban a 6th Swansea City Exhibition of International Photography- n egy fotójáért Highly Commanded-t kapott. Másik kettő képe elfogadásra került. Horvátországban, Zágrábban a 33rd Zagreb Salon- on egy képét állították ki. Az USA- ban, Burkeben a 1st Vnuspa International Digital Salon 2010- en négy fotóját fogadták el.
Szlovákiában, Ruzomberokban a 43. Fotoforum- on négy képét fogadták el kiállításra.
Ausztriában, Linzben a The Al- Thani Award- on nyolc fotója került falra.
Belgiumban, Hoves- ban az International Sillian Organisation 2010 versenyen öt képe került elfogadásra.
Németországban a 7th German Mega Circuit 2010- en tizennégy fotóját fogadták el.
Az USA- ban, Warwick- ben a 6th Ocean State International Color Projected Image Exhibition- on elfogadták három képét. Az USA- ban, St. Louis- ban a Mississippi Valley Salon of Photography 2010- n három fotóját fogadták el.
Finnországban, Lempaalaban a 2nd Finland International Digital Circuit- on tizenöt képe került elfogadásra.
Csehországban, Vsetinben az Interfotoklub- 26th International Photography Biennale- n egy fotóját állították ki.
Indiában, Kalkutta- ban a 53rd Dum Dum Salon 2010- en kiállították egy képét.
Szerbiában, Pozarevacban a 33rd International Photo Contest- October 15th- n három fotóját fogadták el.
Franciaországban, Párizsban a 6th Salon Daguerre- en kiállították egy fotóját.
Az USA- ban a 1st Sunrise International Digital Salon 2010 versenyen elfogadták három képét.
Taiwanban, Taipei- ben a Yuanlin International Exhibition of Photography-n egy képe elfogadásra került.
Szerbiában, Zajecarban a „Zajecar 2010”- 4th International Photography Exhibition- on öt fotóját fogadták el.
*
*

Digitális fotópályázat – AUSZTRÁLIA, ÚJ-ZÉLAND ÉS A CSENDES-ÓCEÁNI SZIGETEK címmel
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus 2011-re meghirdeti nemzetközi digitális fotópályázatát Ausztrália, Új-Zéland és a csendes-óceáni szigetek”címmel. A pályázat védnökei: Magyarország canberrai nagykövetsége és Ausztrália budapesti nagykövetsége. A pályázat célja, hogy az utazás közben szerzett vizuális élményeket minél többen megörökítsék, és egy fotókiállítás keretében másoknak is bemutathassák. 2011-ben azokat a felvételeket várjuk, amelyek az elmúlt öt esztendőben Ausztráliában, Új-Zélandon a csendes-óceáni szigeteken készültek. Ezekből – kellő mennyiség és minőség esetén – kiállítást tervezünk Ausztráliában, Új-Zélandon és Magyarországon, illetve fotóalbumot jelentetünk meg.

Részvételi feltételek
A fotópályázaton amatőrfotósok részvételét várjuk életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül. Részvételre biztatjuk azokat a turistákat, akik bel- és külföldi útjaik során sokat fényképeztek, de még sohasem jutott eszükbe nyilvánosság előtt szerepelni az eredetileg családi fotóalbumokba szánt fényképekkel.
A pályázat témája kötetlen. Műemlékfotók, portrék, eseményfotók, tájképek, természet- és állatfotók, városképek, makro-felvételek, hangulatképek, stb. egyaránt beküldhetők, függetlenül attól, hogy Ausztrália, Új-Zéland vagy a csendes-óceáni szigetek mely pontján készültek.
Szerzőnként beküldhető maximum 10 digitális vagy digitalizált felvétel JPG formátumban. A fotók hosszabbik oldala 2000 pixel legyen, terjedelme pedig ne haladja meg 2-3 Mb-ot. Minden felvétel file-neve a pályázó CsaládneveKeresztneve egybeírva, majd a kép rövid (egy-két szavas) címe. A családnév előtt semmilyen más karakter ne szerepeljen, mert az lehetetlenné teszi az automatikus rendezést. A kép utómunkálata csak az eredeti élmény vizuális hangsúlyát emelheti ki (színkorrekció, kontraszt, fényerő, kivágás), de nem változtathat tartalmán. Fantáziakép nem pályázhat.
A pályaműveket e-mailben lehet beküldeni – minden képet külön csatolva mellékletként – az ausztralia2011@gmail.com címre. Egy küldemény terjedelme – a mellékletekkel együtt – ne legyen nagyobb, mint 15 Mb. Ha szükséges, akkor a képek több levél mellékleteként küldendők. Óriásleveleket, becsomagolt állományokat nem fogadunk.
A pályázatra csak olyan felvételeket nevezhetnek a szerzők, amelyek a korábbi „Utazás a világ körül – 2009 – Ausztrália és az „Utazás a világ körül – 2010 – Ausztrália és Új Zéland” c. fotókiállításon még nem szerepeltek.
A pályázóknak nevezési lapot kell kitölteniük számítógéppel, amelyet a szervezők bocsátanak az érdeklődők rendelkezésére. A nevezési lapon szereplő információk egyezzenek a fényképek címében feltüntetett leírással. A nevezési lap 2010. december 15-étől letölthető a www.mmikl.hu oldalról. A nevezési lap aláírás nélkül is beküldhető, mert a képek beküldésével jelzi a pályázó, hogy elfogadja a pályázati feltételeinket.
Díjazás: 1-5. díj: 5.000 – 5.000 Ft értékű fotóművészeti album és oklevél.

Pályázati naptár:

A fotók beküldésének határideje: 2011. február 28.
Zsűrizés: 2011. március 14-éig.
Értesítés a zsűrizés eredményéről (kizárólag e-mailben), a kiállítás helyszínéről és megnyitójának időpontjáról: 2011. március 31-éig.
A fotókiállítás bemutatói Új-Zélandon, Ausztráliában és Magyarországon: 2011. május 1-jétól.
További információ kérhető a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus munkatársától, Győri Lajostól. Postacím: 1011 Bp., Corvin tér 8. Tel.: (1) 225-6033, Fax: (1) 225-6030; e-mail: gyoril@mmikl.hu. Nevezési lap ugyanitt igényelhető vagy letölthető a www.mmikl.hu címről.
*
*

IX. “Csak tiszta forrásból…” Országos PREMFOTÓ pályázatot
A Békéscsabai Kulturális Központ Lencsési Közösségi Háza és a Márvány Fotóműhely országos PREMFOTÓ pályázatot hirdet. IX. “Csak tiszta forrásból…” címmel
A pályázatra kizárólag fekete-fehér papír alapú fotó küldhető.
Pályázati feltételek:
1. A pályázaton részt vehet minden Magyarországon-, illetve a határainkon kívül élő magyar fotós.
2. A pályázat témája kötetlen, nyilvánosság előtt még nem szerepelt képeket kérünk beküldeni.
3. Sorozatot, kép-párokat nem fogadunk el.
4. Egy szerzőtől legfeljebb öt (5) fekete-fehér fotó küldhető be.
5. A képek mérete: hosszabbik oldala 36 és 40 cm , rövidebbik oldala 20 és 30 cm között legyen.
6. Az 5. pontban megadott méreteknek nem megfelelő, ill. paszpartuzott képeket nem fogadunk el.
7. Minden pályamű hátoldalán, magyar nyelven, olvashatóan szerepelnie kell a szerző nevének, lakcímének, a kép címének, valamint a nevezési lappal megegyező sorszámnak.
8. Ha a képek tartalma személyiségi jogokat sért, ezekért a szerző tartozik felelősséggel.
9. Amennyiben a szerző alkotásai nem felelnek meg a pályázati kiírásnak nem kerülnek zsűrizésre.
10. A postai szállítások során keletkezett esetleges károkért nem tudunk felelősséget vállalni.
11. A rendezőség az elfogadott képeket a kiállítás propagandája érdekében térítés nélkül felhasználhatja.
További információk
1. Nevezési díj: 1000,- Ft (bankszámlaszám:11733003-15771810 )
2. Díjazás: I., II., III., díj, valamint különdíj.
3. A zsűri határozata ellen fellebbezni nem lehet.
Naptár:
Beérkezési határidő: 2011. február 16.
Zsűrizés: 2011. február 19.
Kiértesítés: 2011. március 5-ig.
Kiállítás megnyitása: 2011. március 13-án 15 órakor.
A képek visszaküldésének határideje legkésőbb: 2011. május 31.
Beküldési cím: Lencsési Közösségi Ház, 5600 Békéscsaba, Féja Géza tér 1.
Felvilágosítás: (66)456-177, vagy e-mail: lencsesikozhaz@mail.globonet.hu
Nevezési lap letölthető a www.mafosz.hu -ról.

Fotósélet – 2010. december 13.
A Magyar Művelődés i Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetség ének elektronikus hírlevele
Felelős szerkesztő és kiadó: Győri Lajos
Webszerkesztő: Szabó Márta
Szerkesztőség: gyoril@mmikl.hu : Telefonszám: (1) 225-6029; (1), 225-6033;Telefax: (1), 225-6030
Postacím: MAFOSZ , 1011 Bp., Corvin tér 8.
Archív számok megtalálhatók a www.mafosz.hu weboldalon. Megjelenik a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiumának támogatásával

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,487RajongókTetszik
197KövetőKövetés
678FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles