10.7 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Szabó Dezső: Magasfeszültség kiállításmegnyitója

Szabó Dezső kiállításmegnyitóján jártunk, amit Horányi Attila méltatott.

A szerző legújabb, laboratóriumi körülmények között készített felvételeit egy erre a célra épített Tesla-transzformátor segítségével hozta létre, aminek 20-40 cm-es elektromos kisülései a nyári viharok közben létrejövő villámok kicsinyített másai.

Megtudtuk a szerkezet nem kisebb mint 150,000 voltot hoz létre, ami segítségével egy sötétdobozban, egy a szoba közepén épített mini stúdióban készítették a képeket, melyek igen nagy méretre nagyítva tálalt elénk a szerző.
A kiállítóterem elsötétített részén egy videón láthattuk a folyamatot is ahogy a nagyfeszültségű ívek táncolnak a hátsó megvilágítású makettek között.

2012.09.06

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles