15.7 C
Budapest
Thursday, March 28, 2024

Kincses Károly: Fából van a vaskarika?

Avagy lehet-e valaki mérnökből mester, mesterből művész?

Természetesen költői a kérdés. Naná, hogy igen. És most, az itt álló ember, azaz én, nemcsak hogy megteszi a kötelességét, és megnyitja ezt a kiállítást, de mindezek tetejében még azzal is áltatja magát, hogy érteni véli, miben áll ennek a halk szavú mérnök-fotográfus-muzeológus embernek az igazi tehetsége. S feltett szándéka, hogy ezt Önöknek is megmagyarázza.

Mostani honoráriumom és országom/királyságom? felét ajánlom annak, aki Hajdú Józsika képein egyetlen emberszerű élőlényt képes felfedezni, s ha mégis, akkor annak bármi jelentőséget tulajdonítani. Egy-két tucatnyi képnél ez még lehetne véletlen is, de ő már két évtizede így fényképez, s semmi jelét nem mutatja, hogy ezen jottányit is változtatni kívánna.
Nem érdeklik fotósként a politikai, a sport és a színházi események, letagadná, hogy van fényképezőgépe, ha celebeket kellene lencsevégre kapnia, de az sem nagyon foglalkoztatja, hogy street-fotográfusként a mindennapi életünkből csenjen el egy-egy kép-morzsát.

Van őneki egy saját belső világa, amelyben jól megférnek egymással a városi és természeti környezet megfelelő objektumai. Ehhez a saját belső világához keres megfelelő helyszíneket Csepelen, Soroksáron, Újpesten, vagy mondjuk Rudabányán, s ha megleli, akkor jön az igazi metamorfózis. Itt lesz a mérnökből művész, aki, miután meglelte képének tárgyát, a régi mestereket idéző szakmai felkészültséggel, tudással, a tegnapelőtt fényképezőgépeivel megörökíti a mát, amibe belesűrűl a tegnap is. Aki már fényképezett 4×5 inches lemezes fényképezőgéppel, aki cipelte már a felvétel helyére a súlyos gépet, állványt, optikákat, kazettákat, egyéb kiegészítő felszerelési tárgyakat, aki már töltött fekete inkubátorhoz hasonló töltőzsákban napsütésben, szélfúvásban síkfilmes kazettát, aki a felállított gép elő- és hátlapjának döntésével kikorrigálta a mattüvegen a dőlő, összetartó vonalakat, s mindeközben volt szeme, szíve, lelke a helyhez leginkább illő megvilágítást, fényviszonyokat kivárni, és inkább háromszor visszamenni, mint egyszer megnyomni az exponálógombot, az tudja, miért jó az, ha ez a végzettségét illetőleg mérnökember a művészi elképzelései megvalósításához a szakmájának mestereitől eltanultakat használja felső fokon.

Első, évtizeddel ezelőtti kiállításán bezárt, elhagyott bányák fényképeit tette közszemlére. Begyógyulatlan sebhelyeket mutatott a Föld testén, sebészi precizitással. Hajdú Józsi az művelésből kivont bányákat, a lepusztult budapesti gyárépületeket is szépnek látja, s ezt a szépséget közvetíteni is tudja nekünk fotói által. S ez már nem akármi. Könyve, az Ipari táj 1998-ban jelent meg. Most 2013 van, s az itt megörökült épületek közül már egyik sem ilyen. Vagy nincs már meg, vagy átalakult lofttá, plázává, vagy gagyi kisvállalkozások szétszabdalták ideiglenes otthonukká, cseppet sem törődve ezen épületek lelkével, múltjával, szépségével, arányaival. Amit két háború megkímélt, azt mi (egy fenét, ti, mert én aztán nem!) néhány évtized alatt elpusztítottuk –tátok. Hajdú az általa konstruált, megörökített világban szemléli, vizsgálgatja, örökíti meg korábbi embertársai teremtő lelkének, esztétikai érzéket sem nélkülöző épületeinek megmaradt nyomait, állandó versenyfutásban veletek, akik a dózerek kormányainál ültök.
Köszönöm a figyelmes hallgatásukat!

(Elhangzott Hajdú József kiállításmegnyitóján, 2013. 05.02-án, Budapesten, az Újlipótvárosi Klub-Galériában)

Kincses Károly
Kincses Károly
Kincses Károly 1954-ben született. Még él. Járt iskolákba, főiskolára, egyetemre. Dolgozott, majd barátaival, segítőivel megalapította a Magyar Fotográfiai Múzeumot. 15 éven át vezette, majd ugyanazon barátaival és segítőivel, kik közül elsősorban Kolta Magdolnát és Bánkuti Andrást említi, kivásárolta, átépíttette, működtette a Mai Manó Házat. Közben írt, szerkesztett vagy ötven könyvet, ennél sokkal több tanulmányt, tanított egyetemeken, rendezett ezernyi fotókiállítást itthon és 16 országban. Mostanában legújabb projektje megvalósításán dolgozik. Elhatározta, hogy a továbbiakban minden napját egy-egy munkadarabnak, műalkotásnak tekinti és szándéka szerint mindent elkövet, hogy esténként úgy kerüljön ágyba, hogy azt érezhesse, a lehető legjobbat hozta ki belőle. És nyugodtan alszik, majd másnap újrakezdi.

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
678FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles