12.8 C
Budapest
Thursday, March 28, 2024

Fotomozaik 2007. évfolyam – január – december

A Fotomozaik folyóirat korának talán a legjobb fotószakmai újságja volt, mely a fotós szakma legnagyobb szakembereinek hiánypótló szakmai cikkeivel az amatőr és profi fotósokat célozta, az ingyenesen leközölt árlistákkal fontos korképet festett és amely a fotográfiai múltunk kutatóit is bő információhalmazzal látja el.

Köszönet a gyűjteményért Takács Szabolcsnak, a FotoMozaik főszerkesztőjének aki rendelkezésünkre bocsátotta ezt a hatalmas archívumot.

 

A tartalomjegyzékek

  • 2007 – a bizakodás éve. 3
  • Fotó Piac . 55
  • Börze. 61
  • Kedvezménykuponok . 62
  • Terjesztő szaküzletek. 66
  • Fókuszban
  • Sigma SD14. 19
  • Leica M8. 27
  • Fujifilm FinePix Z5fd. 39
  • Nikkor AF-S DX 18–55 mm f/3,5–5,6 ED G II . 46
  • Sony Memory Stick Pro-HG 32 GB. 47
  • Pályázatok. 51
  • Események naptára. 54
  • Galéria
  • Kiállításról kiállításra. 54
  • Négyszemközt „Szeretek a pillanatnyi helyzetekhez igazodni” / Beszélgetés Vajda Jánossal. 12
  • Digitális világ
  • Tátrai Sándor: Szabványos színek / Monitorok színkezelése, profilkészítés. 36
  • Technika
  • Krivánszky Árpád: Emberi természet . 6
  • Gondolatok a fotográfiában – fotográfia a gondolatokban. 20
  • Teszt
  • Steiner Gábor: A populáris D-SLR: Nikon D40. 40
  • Mozaik
  • Szarka Klára: Műfajok útvesztőjében / Portré, legalább két tételben (II.) . 28
  • Kéri Gáspár: Fotó és tipográfia / Elektronikus tipográfia a ’90-es években. 32
  • Sztár-fotó / Pesuth Rita. 48
  • Magyar mesterek a Lempertz árverésén. 50
  • Fotók kalapács alatt (már Magyarországon is) . 52

 

Február:

 

  • Fotó Piac . 55
  • Börze. 61
  • Kedvezménykuponok . 62
  • Terjesztő szaküzletek. 66
  • Fókuszban
  • Pályázatok. 52
  • Események naptára. 54
  • Galéria
  • Két magyar a legjobbak között. 16
  • Lovas pillanatok. 18
  • Kiállításról kiállításra. 53
  • Négyszemközt „A színház kiváló alkalom arra, hogy az ember szakmát tanuljon” / Beszélgetés Katkó Tamással. 4
  • Tartalomjegyzék
  • Szarka Klára: Képrejtvény / „A valóság az, ami engem elvarázsol” – Ács Irén: Piliny (részlet). 12
  • Digitális világ
  • Tóth Ottó: Photoshop tippek és trükkök / Színkorrekció. 34
  • Tátrai Sándor: Szabványos színek / Eltérő spektrumok. 38
  • Technika
  • Használtpiaci körkép 5. / Képlékeny képek. 20
  • Steiner Gábor: Memóriazavar ellen – avagy mit tehetünk (Flash) adattárolónk épségéért?. 30
  • Fotós szemmel / Egy szerencsés reggel története. 42
  • Tillai Ernő: Képelemzés, értékelés / A fotofaktúrák . 44
  • Teszt
  • Leica M8, az első digitális M. 24
  • Mozaik
  • Wagner István: Munkácsi rekordára Berlinben. 48
  • 50 év. 50
  • Életmű előzetesen. 50
  • Klubtagokat várnak. 53

 

Március:

 

  • Fotó Piac . 55
  • Börze. 61
  • Kedvezménykuponok . 62
  • Terjesztő szaküzletek. 66
  • Fókuszban
  • Sony Cyber-shot W35 és W55. 15
  • Tavaly történt – Magyar Sajtófotó 2006. 22
  • Tízéves a Coolpix sorozat . 31
  • Sony Cyber-shot S650 és S700. 37
  • Canon EOS-1D Mark III. 38
  • Canon PowerShot A450, A460, A550. 50
  • Események naptára. 52
  • Pályázatok. 54
  • Tartalomjegyzék
  • Galéria
  • Fotótárlat / Jókai öröksége. 9
  • Kiállításról kiállításra. 54
  • Négyszemközt
  • „A rögzített hangulat megismételhetetlen,
  • ez a fotózás gyönyörű varázsa” / Józsefváros –
  • Beszélgetés Stalter Györggyel. 16
  • Digitális világ
  • Digitális RAW munkafolyamat kezdőknek /
  • A nyers anyag . 28
  • Tóth Ottó: Photoshop tippek és trükkök /
  • Selymesen elmosódó vízesés. 32
  • Tátrai Sándor: Szabványos színek / Nyomtatás
  • színkezelése. 34
  • Technika
  • Kalotás Zsolt: Az etikus természetfotózás /
  • Védett kétéltűek és hüllők fotózása. 4
  • Krivánszky Árpád: Az álló képformátum dicsérete. 10
  • Fotós szemmel / Elképzelt busójárás. 38
  • Teszt
  • Új front a digitális harcmezőn / Pentax K10D. 40
  • Mozaik
  • Szarka Klára: Versenyben a fényképészek /
  • Pályázatok és ösztöndíjak szorításában. 25
  • Szarka Klára: Műfajok útvesztőjében /
  • A táj (fény)képe. 46
  • Újraszerveződik a Fiatalok Fotóművészeti
  • Stúdiója. 53

 

Április:

 

  • Fotó Piac. 56
    • Börze. 61
    • Kedvezménykuponok. 64
    • Terjesztő szaküzletek. 66
  • Fókuszban
    • Pályázatok . 51
    • Események naptára. 55
  • Galéria
    • Fotótárlat / A Kováts-műterem évszázada;
  • Time Bomb. 25, 37
    • Kiállításról kiállításra. 54
  • Négyszemközt
    • 4
  • Tartalomjegyzék
    • Szarka Klára: Képrejtvény / „Az én szerelmetes
  • Petőfim” / Tóth József illusztrációja a Téli világ
  • című vershez, 2005. 12
  • Digitális világ
    • Digitális RAW munkafolyamat kezdőknek /
  • Az expozíciókorrekció. 16
    • Steiner Gábor: Mentsük, ami menthető! – avagy
  • mit tehetünk (Flash) adattárolónk épségéért (2.). 32
    • Tóth Ottó: Adobe Photoshop Lightroom /
  • A digitális fotósok mindennapi társa. 38
    • Tátrai Sándor: Szabványos színek / Sikeres
  • színkezeléshez szükséges alapvető eszközök. 42
  • Technika
    • Tillai Ernő MFIAP: Képelemzés, értékelés /
  • A fotográfus személyisége. 22
  • Teszt
    • Az utazó tele / AF-S VR Zoom Nikkor 70–300 mm
  • f:4,5–5,6 G IF-ED. 44
    • Az életmódváltó / AF-S VR Zoom Nikkor
  • 18–200 mm f:3,5–5,6 G IF-ED. 48
  • Mozaik
    • Szarka Klára: Pályázatok és ösztöndíjak
  • szorításában . 26
    • Kéri Gáspár: Fotó és tipográfia / A tipográfia
  • meghatározása, betűtípusok. 52

 

Május:

 

  • Fotó Piac. 56
    • Börze. 61
    • Kedvezménykuponok. 62
    • Terjesztő szaküzletek. 66
  • Fókuszban
    • Fotós Szem. 17
    • Canon EOS-1D Mark III . 28
    • Pályázatok . 54
    • Események naptára. 55
  • Galéria
    • Dunaújvárosi Fotóbiennále. 16
    • Koncepció: Fotográfia. 17
    • Fotótárlat: Kanyó Ferenc, Hajnal László Endre . 26
    • Kunkovács állandó kiállítása. 39
    • Azonnali fotó – InstArt 2007. 39
    • Kertész Debrecenben. 53
  • Négyszemközt
  • „A fotográfia párbeszéd” / Beszélgetés Szamódy Zsolt fotóművésszel. 18
  • Digitális világ
  • Tóth Ottó: Adobe Photoshop CS3 / A tíz legérdekesebb újdonság. 34
  • Digitális RAW munkafolyamat kezdőknek / A fehéregyensúly. 40
  • Tartalomjegyzék
  • Technika
  • Krivánszky Árpád–Vizúr János: Igazi fotóstémák a réten vagy a nappaliban. 4
    • Tillai Ernő MFIAP: Képelemzés, értékelés /
  • Nézni és látni. 30
    • Bere Mario: Mobil labor a fotóstáskában. 50
  • Teszt
  • Nikon D40x, Nikkor AF-S DX VR 55–200 mm f/1:4–5,6G IF-ED. 44
  • Mozaik
  • Szarka Klára: Műfajok útvesztőjében / Amit fényképészeknek „találtak ki”: a csendélet. 12

 

Június:

 

  • Fotó Piac. 56
    • Börze. 61
    • Kedvezménykuponok. 62
    • Terjesztő szaküzletek. 66
  • Fókuszban
    • Könyves körkép. 12, 14
    • Elhunyt Jesztl Jenő. 12
    • TIPA 2007. 29, 41, 47
    • Pályázatok . 51
    • Események naptára. 54
  • Tartalomjegyzék
  • Galéria
    • Herendi Péter a Nessimben. 14
    • Párizsi nyár a Mai Manó Házban. 16
    • Aktfotó tizennegyedszer . 23
    • Fotótárlat: Turay Balázs. 46
    • Kiállításról kiállításra. 53
    • Barta Zsolt Péter Codexe. 55
  • Négyszemközt
  • Szarka Klára: Képrejtvény / A város mint élőbeszéd – Részletek Kudász Gábor Arion
  • Tábor című sorozatából. 18
  • Digitális világ
  • Takács Szabolcs: Melyiket válasszam? – Digitális kompaktok a piacon . 24
  • Steiner Gábor: Olympus kompakt kamerák nyári szabadságra. 30
  • Digitális RAW munkafolyamat kezdőknek / A második kör. 38
  • Tóth Ottó: Photoshop tippek & trükkök / Élesítés, kiemelés a High Pass szűrő segítségével. 42
  • Tóth Ottó: A fotósok svájci bicskája / Adobe Photoshop Lightroom / A Library modul. 44
  • Technika
  • Sulyok László: Ötlet, technika és türelem, türelem, türelem / Gyermekek fényképezése. 4
  • Tillai Ernő MFIAP: Képelemzés, értékelés / Mit képzelsz (el)?. 48
  • Teszt
    • Olympus μ (mju:) 780 (Stylus 780). 34

 

Július:

 

  • Fotó Piac. 56
    • Börze. 61
    • Kedvezménykuponok. 62
    • Terjesztő szaküzletek. 66
  • Fókuszban
    • Tóth József: Beleestem Magyarországba! /
  • Egy fényképész vallomásai és csábításai. 4
    • Krivánszky Árpád: A fotós síkraszáll . 10
    • Horvátországban legalább három világ él együtt /
  • Kaiser Ottó ajánlatai utazgató fényképezőknek. 20
    • Értékes Fenton-fotók. 30
    • Pályázatok . 52
    • Események naptára. 54
    • Transphotographique 2007, Lille . 55
  • Galéria
    • =DIGIT=00101000011010111000010= . 25
  • Tartalomjegyzék
    • Fotótárlat: Elek Judit Katalin, Fabricius Anna,
  • Kudász Gábor Arion. 33
    • Kovalovszky Dániel: Riport és portré. 50
    • Hajdú-Bihar Megyei Fotószemle. 50
    • Kiállításról kiállításra. 55
    • Kulturális fővárosok. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .55
  • Négyszemközt
  • „Megveregetik a válladat, és megy tovább az élet” / Móricz Simon fotóriporterrel Sulyok László beszélgetett. 26
  • Digitális világ
  • Tóth Ottó: Photoshop tippek & trükkök / Két expozíció jobb, mint egy…. 40
  • Tóth Ottó: A fotósok svájci bicskája / Adobe Photoshop Lightroom /
  • A Develop modul. 44
  • Technika
    • Tillai Ernő MFIAP: Város- és épületfotózás. 16
    • Fotós szemmel / Az ivó hangya, 1998. 32
    • Praktikus kicsiség: a közgyűrű. 47
  • Teszt
    • Canon EOS 1D Mark III. 34
  • Telefonáljunk fényképezőgéppel! / Samsung SGH-U600, LG KG920. 42
  • Mozaik
    • Vajda János: Az ablakok rejtett világáról. 24
  • Wagner István: Hárommillió egy képért a Kieselbach fotóaukcióján. 48

 

Augusztus:

 

  • Fotó Piac. 58
    • Börze. 62
    • Kedvezménykuponok. 64
    • Terjesztő szaküzletek. 66
  • Fókuszban
    • Sulyok László: Árnyékvilág. 4
    • Tóth József: Fényképezés éjjel-nappal . 8
    • Gáti György: Harry Potter és én. 10
    • Szigetváry Zsolt: A Napra lehet nézni?. 14
    • Zsila Sándor: Megállított idő: varázslat. 17
    • Vajda János: Esti nagy S telehold helyett. 18
    • Posztós Csaba: Bagolykaland. 20
    • Daróczi Csaba: Szúnyog az éjszakában. 22
  • Tartalomjegyzék
    • Takács Szabolcs: Tűzijáték 24
    • Lucien Hervé, 1910–2007. 50
    • Pályázatok . 54
    • Események naptára. 56
    • IFWP találkozó Magyarországon. 57
  • Galéria
    • Fotótárlat: Formabontók; Drégely Imre . 37, 53
    • Kiállításról kiállításra. 56
  • Digitális világ
  • Tóth Ottó: Adobe Photoshop Lightroom 1.1 / Mi változott?. 38
  • Tóth Ottó: Photoshop tippek & trükkök / Elmosódott háttér „LensBabies” módra. 40
  • Sulyok László: Digitális RAW munkafolyamat kezdőknek / A retusálás. 42
  • Technika
    • Steiner Gábor: Állvány – hasznos cipelnivaló. 30
    • Sigma SD14. 51
    • Fujifilm IS Pro. 52
    • GPS információk az EXIF adatok között . 52
  • Teszt
    • Rövid tele és „nagyon nagy látószögű”
  • a Sigmától . 46
  • Mozaik
  • Szarka Klára: Műfajok útvesztőjében / A zsáner, az elhódított műfaj. 26

 

Szeptember:

 

  • Fotó Piac. 57
    • Börze. 61
    • Kedvezménykuponok. 62
    • Terjesztő szaküzletek. 66
  • Fókuszban
    • Szilágyi Lenke: Vizuális erővonalak
  • és hangsúlyok. 4
    • Vajda János: Mitől lesz egy képsor sorozat?. 8
    • Szigeti Tamás: Szabályok és lehetőségek. 10
    • Az ötvenedik WPP. 12
    • Sulyok László: Autó- és motorversenyek (2/1.). . . .16
    • Vajda János: Szeptember, a szarvas hava. 26
    • Új Canon EOS-1Ds Mark III. 28
    • Canon EOS 40D. 28
    • Profiknak a Nikontól. 33
    • Hatalmasság; Igazi panoráma. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .39
    • Pályázatok . 54
    • Események naptára. 54
  • Tartalomjegyzék
  • Galéria
    • Nessim Galéria / Barta Zsolt Péter: Csarnok . 23
    • Fotótárlat: Képnovellák. 29
    • Dorottya Galéria / Hermann Ildi: Nyaralók. 39
    • Magyar Fotográfusok Háza / Gyulus – Brassai;
  • Pataky Zsolt: Tibet, Ladakh, Mustang,
  • buddhista királyságok a világ tetején. 52
  • Vintage Galéria / André Kertész: Budapest, Paris, New York. 53
  • Magyar Fotográfiai Múzeum / Szöllősy Kálmán (1887–1976) . 54
    • Kiállításról kiállításra. 56
  • Digitális világ
  • Tóth Ottó: Photoshop tippek & trükkök / Panoráma könnyen és gyorsan. 36
  • Technika
  • Tillai Ernő: Képelemzés, értékelés / Érzékenység, érzékletesség. 30
  • Steiner Gábor: Képkidolgozás házilag – nyomtatóval. 42
  • Teszt
    • AF-S VR Nikkor 200 mm f/2G IF-ED . 20
    • HP Photosmart Pro B9180. 48
    • Epson Stylus Photo R360. 49
  • Mozaik
  • Tóth Ottó: Az év természetfotósa 2007 pályázat / Egy zsűritag tapasztalatai . 24
    • Cs. teszmői. 40
    • Könyves körkép. 51

 

Október:

 

  • Fotó Piac. 57
    • Börze. 61
    • Kedvezménykuponok. 62
    • Terjesztő szaküzletek. 66
  • Fókuszban
    • Mit ér a fotográfia s a fotográfus, ha magyar?. 4
    • Zsila Sándor: Kiállítás: nagy öröm, nagy gond. 12
    • Fotófesztiválok szerte Európában. 16
    • Emléktábla Németh Józsefnek. 44
    • Sulyok László: Autó- és motorversenyek (2/2.). . . .46
    • Lumix Digitális Fotópályázat eredményei . 49
    • Sony α700 . 50
    • Pályázatok . 52
    • Események naptára. 54
    • A Dunakanyar Fotóklub 50 éves. 56
    • 45 éves a Rosti Pál Fotóklub. 56
  • Tartalomjegyzék
  • Galéria
    • Hét magyar fotóművész
  • a kasseli Documentán. 15
    • A Kortárs Magyar Fotográfia 1 m2-e Pécsett. 36
    • Fotótárlat: Kosztolányi összes fényképei;
  • Kortárs trió díja; Csak képek. . . . . . . . . . . . . . .37, 44, 49
    • Folyamatos jelen 3. – Együtt-Élés. 41
    • Debreceni művésztelep. 45
    • Markéta Othová egyéni kiállítása. 45
    • Kiállításról kiállításra. 52
    • Tudós fotós – Dr. Bárány Nándor
  • emlékkiállítás . 56
  • Digitális világ
  • Tóth Ottó: Photoshop tippek & trükkök / Hogyan készítsünk művészi hatású alkotást
  • éjszakai felvételeinkből?. 42
  • Technika
    • Tillai Ernő: Város- és épületfotózás: az utcakép. 18
  • Steiner Gábor: Fény nélkül képtelenség – amit a vakuról érdemes tudni . 22
    • Vizúr János: Tájkép a teraszról. 38
    • Fotós szemmel / Rétegek (Layers) . 40
  • Teszt
    • Mikrosat – Mettle derítővaku. 25
    • Mikrosat Hobby Kit. 28
    • Sigma EF-500 DG Super. 32
  • Mozaik
    • Magyar siker . 17
  • Habik Csaba sorozata / Barbie-tételek és csekélyke skizofrénia . 34
    • Könyves körkép: Fotográfiai viszonyok; Codex. 51

 

November:

 

  • Fotó Piac. 56
    • Börze. 61
    • Kedvezménykuponok. 62
    • Terjesztő szaküzletek. 66
  • Fókuszban
    • Beszélgetés egy különleges megbízatásról /
  • Szebeni András fotóregénye a völgyhídról. 4
    • Képolvasás – képteremtés (1.) / Szarka Klára
  • sorozata / Művész a hegytetőn. 10
    • Barta Zsolt Péter: Néhány gondolat
  • a kompozícióról. 13
    • Varga Tamás: Az arc a lélek tükre?. 15
    • 50 éves a Mecseki Fotóklub . 21
    • Panasonic Lumix DMC-L10. 35
    • Arany DVD. 35
    • Szilágyi Lenke lett a nagydíjas. 43
    • Zsila Sándor: Kiállítás: nagy öröm, nagy gond (2.) 46
    • Hajdú József kapta a fődíjat . 52
    • Pályázatok . 52
    • Események naptára. 53
    • Újra megjelent a Szellemkép. 53
    • Fotó-videóbörze. 54
  • Tartalomjegyzék
  • Galéria
    • Sugár Kata életműve Kecskeméten. 18
    • Seniorok új fotói. 18
    • ’56-os sebek. 19
    • Fotópályázat a Gemenci Erdőért. 19
    • Alföldi Fotószalon. 19
    • Hold-fény-képek a Nessimben. 20
    • Vintage-programok. 21
    • Fotótárlat: Szabad szél Keleten . 43
  • Kitekintő / Wagner István: Tárlatok Németországban. 50
    • Nyílik a Demeter Galéria. 52
    • Kiállításról kiállításra. 54
  • Digitális világ
  • Tóth Ottó: A digitális fotózás ára / Mi mindenre van szükség az igényes otthoni digitális stúdióhoz?. 28
  • Technika
  • Tillai Ernő: Képelemzés, értékelés / Mindent és egyszerre?. 22
    • Fotós szemmel / A vattacukor-hadművelet. 26
    • Fotós szemmel / A darázs . 27
    • Steiner Gábor: Ha betelt a kártya. 36
  • Teszt
    • Két fotóbank tesztje. 37
    • Sigma 10–20 mm F4–5,6 EX DC HSM. 40
    • Tamron AF 18–250 mm Di-II Aspherical LD IF
  • 41
  • Mozaik
  • Könyves körkép: A magyarországi vadvizek világa. 20
    • Habik Csaba sorozata / Állatok, fényképezzetek! . 44

 

December:

 

  • Akciós karácsonyi kínálat. 4
    • Fotó Piac. 72
    • Börze. 76
    • Kedvezménykuponok. 78
    • Terjesztő szaküzletek. 82
  • Fókuszban
    • Tokina AT-X 116 Pro DX. 28
    • WiFi SD. 28
    • Tokina AT-X M35 Pro DX. 28
    • Tervezze meg a könyvét!. 28
  • Krivánszky Árpád: Természetfotó – az egyik szemünk sír, a másik nevet . 30
    • A National Geographic magyar elődöntője. 40
    • Születésnapi buli a Manóban. 63
    • Lovas Nemzet fotópályázat. 65
    • Meghalt Tabák Lajos. 65
    • Pályázatok . 68
    • Események naptára. 69
  • Tartalomjegyzék
  • Négyszemközt
  • „A valóságban minden máshogy van” / Beszélgetés Robert B. Haas-szal. 42
  • Szarka Klára: Képrejtvény / Vékás Magdolna: Részlet az Erőmű című sorozatból. 52
  • Galéria
    • Valóságcsapdák a Nessimben. 40
  • Fotótárlat: Erdélyi Mór vintázsai; B. Müller Magda kiállítása; Féner Tamás tárlata. 64, 66, 67
    • Szellemkép tárlat. 64
  • Kitekintő / Cartier-Bresson korai fotográfiái Münchenben. 68
    • Kiállításról kiállításra. 70
    • Ismeretlen tájakon a Dorottyában. 70
  • Digitális világ
  • Fotótanfolyam az otthoni fotelből / Zsila on-line suli. 50
  • Sulyok László: Digitális RAW munkafolyamat kezdőknek / Cseréld a hátteret, mentsd meg az árnyékokat!. 56
  • Technika
    • Steiner Gábor: Hogyan válasszunk monitort?. 22
    • Fotós szemmel / Dicsfény. 48
  • Teszt
    • Samsung Sync Master 223BW. 25
    • EIZO CG211. 27
  • Mozaik
    • Óbermayer József, 1956–2006. 49
    • Újra rekordárak Kieselbach árverésén. 60
  • Habik Csaba sorozata / Kamerát a karácsonyfára!. 62
    • Könyves körkép / Regős László: Operaház. 63

 

 

 

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
678FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles