Blogajánló: Haár Ferenc (1908-1997) élete és ritkán látott felvételei – Tőry Klára írása

0
36

A FotoKlikk válogatása a hazai szakmai blogokból

A Mai Manó Ház Blogon 2012-ben jelent meg Tőry Klára A fényképezés nagy alkotói című könyvének online változata, mely a mai napig az egyik legkeresettebb tartalom oldalunkon. Mivel blogunk egyik nem titkolt célja a fotótörténet népszerűsítése és a fotóoktatás megkönnyítése, Klárával egyeztetve új sorozatot indítottunk, melyben magyar fotográfusok részletes életrajzát és képeit ismerhetitek meg. Mint ahogy az online könyv, ez az anyag is kizárólag a Mai Manó Ház Blogon érhető el.Haár Ferenc 65 évet átfogó fotográfusi munkássága rendkívül nagy hatósugarú, de nemcsak kilométerek ezreiben mérhető az a távolság, melyet sikeres pályafutása során megtett. Szellemi értelemben is hatalmas utat járt be, amint azt a Kolta Magdolna - Kincses Károly szerzőpáros Haár monográfiájában írja: „Kassáktól tanult szocialista, társadalommegváltó eszméktől vezérelt, öntudatos baloldaliként indult, majd egyre jobban figyelt az egyén belső hangjaira, a külső és belső világ összhangjára. Közben kultúrát is váltott, az európai gondolkodás helyett, mellett elsajátította a keleti világszemléletet.”(1) Az út Erdélyből indulva Budapesten, Párizson, Japánon, az Egyesült Államokon át Hawaiig – s a Munka-körtől a zenbuddhizmusig ívelt úgy, hogy közben megőrizte magyarságát, új otthonában is ápolta szülőföldje kultúráját: „Magyarország a származást, az emberré nevelkedést s a véremmé vált kulturális tradíciót jelenti nekem még ma is. … Akárhol voltam a világon, mindenhol igyekeztem tenni valamit a magyar kultúráért.” (2) – mondta 1981-es hazalátogatásakor adott interjújában.
 
Haár Ferenc 1908. július 19-én született a Brassó megyei Csernátfaluban, ahol édesapja megbecsült, munkáival az 1900-as párizsi világkiállításon is szerepelt kézműves, zsinór- és paszománykészítő mester, a budapesti zsinórgyárban már a kézműipari osztály vezetője, egyben műkedvelő fotográfus volt. Rövidesen Nagyatádra, majd az évek során Szekszárdra, végül Budapestre költöztek a Váci út külső részére, ahol testközelből ismerhette meg a modern gépipari termelés és technika működését és a külvárosi emberek életét, munkakörülményeit. Az ifjú Haár rajzkészsége hamar megmutatkozott, így érettségi után az Országos Magyar Iparművészeti Iskola(3) belsőépítész szakán Kaesz Gyula, a modern magyar bútortervezés és reklám vezető mesterének osztályában, 1927-ben diplomázott. Tanára nemcsak a belsőépítészetre oktatta, hanem általános művészeti nevelést, tájékozódást is nyújtott. „A finom ízlésű, magas míves kultúrájú ’mester’-től tanulta meg a dolgok és tények összefüggéseit látni és megérteni. Tanulmányai során egyre világosabban felismeri, hogy a tárgyakban gondolatok és emberi igények fejeződnek ki, az adott társadalom erkölcse és szokása tükröződik.”(4) - írta Lengyel Lajos Haár kismonográfiájában.Gerlóczy Gedeon építész irodájában kezdett dolgozni. Három éven át részletrajzokat készített, és a távlati képeket rajzolta, festette. Kollégáival pályázatokon is sikeresen szerepeltek, emellett a főiskolán tanultakat a gyakorlatba átültetve reklámgrafikával, plakáttervezéssel is foglalkozott. Közben 1928-29 körül kezdett egy Zeiss Ikonnal autodidakta műkedvelőként fényképezni, de már kezdettől minden fotográfiai munkaműveletet és a grafikai kivitelezést is maga végezte. Nyilván nem elégítette ki a tervezőirodában a részfeladatok végzése, azt a kifejezőeszközt kereste, melyben a mű létrehozásában kezdeményezőként, irányítóként van jelen. „Úgy éreztem, sokkal jobb lenne számomra egy olyan terület, ahol a munkában kezdettől végig részt vehetek.” (5) – mondta pályaváltásáról egy interjúban. Részben munkája segédeszközeként budapesti épületeket fényképezett, másrészt a Munkás Testedző Egyesület tagjaival a falvakat járva dokumentálta a vidéki élet, a paraszti munka mindennapjait. Ebben az időben a tárgyilagos fényképezés, a valóságos élet ábrázolása volt a célja. Az elmélyülés őszintesége, jól szelektáló megfigyelő készsége korán kialakult. Egyik korai képe egy Balaton vidéki parasztfiú portréja már sokkal több egyszerű dokumentumnál. Gondterhelt, koravén tekintete érezteti, hogy ennek a fiúnak nem volt gyerekkora, s hogy sok más szegény gyermek nehéz sorsának tipikus képviselője. Vagy a Rosner Károly által szerkesztett Magyar fényképezés (6) című albumban Az élet alkonyán (7) címmel publikált képe sem csupán egy öreg ló fürdetését mutatja a Dunában, hanem az állat súrlófénnyel hangsúlyozott, kiálló bordáit, szánalmas állapotát érzékelve a szegénység szimbólumát látjuk benne.Magyarországi korai képei Mosás patakban, 1930 Fiúportré, 1930 Úton, 1930 Koldusanya a pesti utcán, 1931 Zsákhordó fiú, 1932 Portré (borostás munkásarc), 1932 Körmenet, 1932 Állványozó, 19321930-ban kapcsolatba került Kassák Lajos Munka című folyóirata köré csoportosult fiatal munkások és művészek körével, a folyóirat közölte ipari témájú képeit. Kassák programjának megvalósításában az irodalom, a képzőművészet, a zene, az építészet és a társadalomtudományok mellett szerepet szánt a fényképezésnek is. Kassák lapjában Gró Lajos életük dokumentálására szólította fel a munkásokat (8), s a jelentkezőkből szervezte meg Kassák a Munka fotókörét, melyhez Haár is csatlakozott. Kassák és Gró Lajos esztétikai elveire támaszkodva Lengyel Lajos, Bass Tibor és Gönci (Frühof) Sándor vezetésével megalakult a Munka-kör szociofotós csoportja. A kör fotósain kívül a Munka-körben ismerkedett meg a hazai avantgárd művészet szinte valamennyi kiemelkedő képviselőjével, az új utakat kereső, az avantgárdhoz, a Bauhaushoz kapcsolódó fiatal festőkkel, Kepes Györggyel, Korniss Dezsővel, Schubert Ernővel, Trauner Sándorral, Vajda Lajossal, s közülük többekkel szoros baráti kapcsolatba került. Szintén itt ismerte meg Pápa Irént, akivel 1934-ben házasodtak össze, és – akinek révén barátja, Lengyel Lajos a sógora lett. Kassák törzshelye, a Simplon kávéház a progresszív értelmiség - zenészek, írók, festők, szobrászok, építészek, filmesek, közgazdászok – találkozóhelye volt, ahol a legkülönbözőbb témakörökben alakultak ki sokszínű, izgalmas viták. Az eleven szellemi műhely életre szóló élményt jelentett Haár számára, alapvető szerepet játszott szemléletének és művészetének kialakulásában, s érlelte tudatos alkotóvá. Kassák hatása jelentős lökést adott Haár további fejlődéséhez: „Úgy érzem, hogy az egész pályafutásom során neki köszönhetem a legtöbbet, … engem is észrevétlenül igényessé tett, csak később jöttem rá, hogy a fényképezésben is.”(9) – mondta Haár. A Munka-kör szociofotó csoportjában kezdett komolyan fényképezni, hét éven át együtt dolgozott velük. 1931-ben a fotózás esztétikai-szakmai kérdéseiről írt cikket a folyóiratba. (10) A baloldali eszmékhez is ekkor került közel, s kötelezte el magát a szociofotó iránt. Elfogadta Kassák nézetét, hogy a fotó társadalmi hatású lehet, a világ megváltoztatására, új életforma létrehozására mozgósíthatja nézőjét. Nemcsak gondolkodása alakult hatására, hanem formai kifejező eszköztára is az avantgárd kísérletező jegyeit olvasztotta magába, képeire jellemzővé vált az újszerű, legtöbbször magasról választott nézőpont, a szűk képkivágás. Képei nemcsak nagy erejű dokumentumok a kor valóságáról, hanem ítéletet, állásfoglalást is tartalmaznak a látottakról. Körmenet című képén már határozott társadalomkritikai szándék nyilvánul meg: a meredek rálátásban mutatott díszmagyaros urak, apácák és rohamsisakos katonák párhuzamos sorai a rendszer tartóoszlopaira asszociáltatják a nézőt. Az ábrázolt dolgok konkrétságukon túl általános, szimbolikus értelmet nyertek. „Mi a reális életet akartuk bemutatni, anyagszerű felvételekre törekedtünk. Képeinknél, mint azt Kassák később meg is fogalmazta, az elkötelezettség, az éleslátás és a szigorú művészi, esztétikai kvalitás egyaránt fontos szerepet játszott.” (11) – nyilatkozta Haár. Másutt így foglalta össze törekvésüket: „A dísztelen, egyszerű látásmód a szociofotósoknál bizonyos stílust alakított ki. Úgy hogy kameránk egyik adottsága a tárgyilagosság, és azt akartuk kihasználni. A valóságot úgy akartuk visszaadni, ahogy azt láttuk, és ahogy a kamera rögzítette.”(12) A fotós csoport első kiállítását 1931 márciusában a Természetbarátok Turistaegyesületének nagytermében rendezték meg. A Népszavában Szélpál Árpád szerint a képek „a fényképezés új törekvéseinek vonalába tartoznak és a legtöbb meglepő fényképkultúráról tesz tanulságot.”(13) A következő hónapban a Kovács Szalonban (14) Bass Tibor, Haár Ferenc és Lengyel Lajos kiállításának nyomtatott meghívóján Kassák Bevezető soraiban leszögezi: „Korunk egyik legjelentősebb kultur-alakító eszköze a fotografáló gép.”(15) Kiállításukat a Nyugatban Farkas Zoltán a kor négy híres hivatásos fotográfusának - Angelo, Balogh Rudolf, Pécsi József és Rónai Dénes – a Tamás Galériában (16) bemutatott anyagával vetette össze: „A Kovács-szalonban érdekesebb kísérleteket láthattunk. … bizonyos, hogy jóval őszintébbek amazoknál. … Nyersen és gyakran durván jönnek, de mindig frissen és a látásnak új lehetőségeit mutatják be.”(17) A következő évben az Atelier Művészeti Tervező és Műhelyiskola Személynök utcai helyiségében (18) rendezett harmadik budapesti bemutatkozásukról a Pesti Naplóban Bálint György írt kedvező méltatást: „Mindegyiknek a munkái egyformán jók, kifejezőek. … tömör, meggyőző keresztmetszetét adja a nagyváros életének, társadalmi szerkezetének.” (19) A szociáldemokrata sajtóban kiváltott visszhang eredményeként márciusra meghívást kaptak a bécsi Természetbarátok Egyesületétől, ezután innen még e hónapban a rokon törekvésű Sarló-szociofotó csoport meghívására Pozsonyba a Művészegyesület termébe vándorolt a kiállítás. Ekkor figyeltek fel a magyar hatóságok a csoport munkájára. A csoport vándorkiállításként itthon is néhány vidéki városban, elsőként április 3-án Szolnokon Tabák Lajos képeivel kiegészítve be akarta mutatni az anyagot úgy, hogy a tendenciózusan csoportosított képeket agitatív hatású feliratokkal kötötték össze. A megnyitó előtt azonban a rendőrség közbelépett, a kiállítást betiltotta, az anyagot elkobozták és a szervezőket – Kassákot és Lengyel Lajost – egy napra letartóztatta. Ezután le kellett mondaniuk újabb kiállítások rendezéséről, a hatósági zaklatások következtében a Munka-kör fotócsoportjának aktív tevékenységének folytatására az akkori politikai helyzetben nem volt lehetőség. Mindezek ellenére 1932-ben a csoport nyolc tagjának – köztük Haárnak – a képei a Munka első fotókönyveként – bár a szűkös anyagiak miatt igen szerény nyomdai kivitelben is - de A mi életünkből címmel eljutottak közönségükhöz. Kassák a könyvhöz írt előszavában a fotósok tudatosságát emelte ki: „…a dolgokat nem egyedülvalóságukban, hanem a világgal való összefüggésükben látja, nem holt anyagot és bevégzett cselekményt, hanem az anyag karakterét s a dinamikus életet fotografálja.”(20) A könyvnek nemcsak a baloldali körökben volt kedvező visszhangja, hanem a Nyugat is elismerően méltatta. Bár a képek nagy része megsemmisült, megsérült vagy eltűnt, a meghiúsított szolnoki kiállítás felidézésére a megmaradt negatívokból és kiadványok, folyóiratok reprodukcióiból Szolnokon 1966-ban(21) Kassák Lajos megnyitójával, majd 1977-ben(22) emlékkiállítást rendeztek.A gazdasági válság következményeként az építész irodában megszűnt Haár munkája, viszont építész barátaitól egyre több megbízást kapott építészeti fotók készítésére, így fokozatosan hivatásos fotográfussá vált. Építészi, formatervezői képzettségét, gyakorlatát jól tudta kamatoztatni, képzőművészeti kultúrán alapuló arányérzéke, szerkesztő készsége hamar sikeressé tette. Hogy fotográfus mestervizsgát tehessen, egy évig segédként Máté Olga Veres Pálné utcai műtermében dolgozott. A sikeres mestervizsga után 1934-ben munkái kivitelezésében közreműködő feleségével, Irénnel átvette a visszavonuló fotóművésznőtől a műtermet, megalapítva a Haár Stúdiót. Az új lehetőséggel munkaterülete portrézással, reklámfotóval, enteriőr-felvételekkel, s főként néprajzi és idegenforgalmi fényképezéssel, kereskedelmi termékekről készült tárgyfotókkal bővült. Sikerrel szerepelt fotós pályázatokon, 1934-ben a Budapesti Ipari Kiállításon bronz érmet, 1936-ban az IBUSZ Országos fényképpályázatán első díjat nyert. Idegenforgalmi szervezetek megbízásából és a néprajzi hagyományok, a paraszti tradíciók iránti érdeklődésétől indíttatva újra járta a vidéket. Több idegen-nyelvű turisztikai magazinban jelentek meg szokatlan nézőpontból merész képkivágással fényképezett budapesti utcaképei, balatoni vitorlásversenyről, Boldog községben, a Halasi Csipkeházban, Bábolnán, a Hortobágyon a magyar tájakról, a paraszti életről, népviseletekről, ménesekről, csikósokról, gulyásokról készült képei. Ezek a munkái – bár az idegenforgalmi követelményeknek megfelelve készültek – nem igazán sorolhatók be az amatőr fotósok ’magyaros stílus’ néven nevezetessé vált irányzatába. „Ekkori képei a magyar fotográfiában az 1930-as évek közepére létrejött kiegyenlítődést jelzik: befejeződött a merész kísérletezések korszaka, ugyanakkor a festőiségre törekvő fényképezés is elmozdult a tárgyszerűség irányába.” (23) – írta Csaplár Ferenc.Hortobágy Tanyagazda, 1935 Öreg csárda a Hortobágyon, 1935 Pásztorbotokat árusító férfi, 1935 Férfi gémeskútnál, 1935 Férfi pipával, vállán szűr, 1935 Halászok a Hortobágy folyón, 1935 Pásztorok gulyást főznek, 1935 Ekhós szekerek hazafele tartanak, 1935A modern építészet és képzőművészet világában való jártassága, az avantgárd fotográfia és film hatására kialakult stílusa arra predesztinálták, hogy a korszerű építészeti irányzatok legjobbjainak dolgozzon. A Bauhaus építészei - Kozma Lajos, Molnár Farkas, Fischer József, Kaesz Gyula - által tervezett és elkészült épületekről, enteriőrökről készített Bauhaus-stílusú fotókat. Rövidesen belsőépítészek, iparművészek is ellátták feladatokkal, s az árupropaganda területén is készített munkákat, képei rangos folyóiratokban jelentek meg. Progresszív művészbarátai hatására kezdett foglalkozni az építészeti fotóban és a reklámfényképezésben rejlő újszerű lehetőségekkel, izgalmas világítási, fénytörési, tükrözési hatásokkal. Addigi pályafutásának legjelentősebb megbízásaként 1936-ban a Műcsarnokban rendezett Magyar Nemzeti Nyomtatvány Kiállítás installációjának céljára 10-15 méteres fotó-muráljainak elkészítéséhez a papírgyártás, a könyvnyomtatás és rokon területeinek – mint az újságírás, napilapkészítés és terjesztés, a könyvkötés - több száz gépét, anyagát, munkafolyamatát kellett végig-fényképeznie. E munka lényegét, tanulságait – egy nagyobb szabású feladat képsorokban való feldolgozását - hasznosította később fotókönyveiben, filmjeiben. A külfölddel elsőként Rosner Károly, a rangos angol művészeti folyóirat, a Studio magyarországi tudósítója ismertette meg Haár munkásságát. Képekkel illusztrált cikket közölt róla a Studioban, majd a Commercial Art and Industryban magyar grafikusművészekről kiadott különszámában publikálta Haár izgalmas, újszerű reklámfotóit, melyekből a Victoria and Albert Múzeum is vásárolt. „Elkezdtem kísérletezni a fénnyel és árnyékkal, és olyan képeket sikerült produkálnom, amilyenek addig nemigen voltak Magyarországon, de talán Angliában sem.” (24) - magyarázta sikere titkát Haár. A nemzetközi szaksajtó más orgánumai is – mint a Gebrauchsgrafik, vagy a Budapester Rundschau – közölte felvételeit. Itthoni megbecsültségét jelzi, hogy 1937-ben a korszerű fotografálásra törekvő, a Modern Magyar Fényképezők (25) nevű amatőr-csoportosulás – melynek Haár is tagja volt - a fényképezés feltalálásának 100 éves jubileumára, a Daguerre centenárium tiszteletére a Vigadóban rendezett Nemzetközi fényképkiállítás zsűrijébe kérte fel. 1940-ben az U.S. Camera címlapjára került Haár Napfürdőző című izgalmas felvétele felesége arcáról, melyet közelről, felülről, átlósan, szűk képkivágással fényképezett. A kép eredetiségét fokozza, hogy az asszony szemeit két falevél takarja az erős napfénytől. Külföldön világhírnévre szert tett magyar művészek, Brassaï, Vasarely, itthon a Cserépfalvi könyvkiadó támogatta Haárt. Az 1937-es párizsi világkiállítás rendezői megbízására a magyar pavilonban Haár két díjnyertes képének óriási méretű nagyításait is kiállították.Magyarországi képek, portrék, reklámfotók  Kassák anyja (Mutterka), 1933 Munkáskezek, 1934 Építkezés, 1935 Acitophosan reklám, 1935 Rakodómunkások, 1935 Boldogi lány, 1936 A vízió (Esőpocsolya táncosnővel összekopírozva), 1938 Illusztráció Haár Ferenc A fénykép, mint információ közlési eszköz címû írásához (kollázs, negatív), 1940Haárék kiutaztak megnézni a világkiállítást, s a világ művészeti életének egyik centrumában olyan élményekben volt részük, annyira megszerették a francia fővárost, másrészt a kor politikai változásai következtében itthon veszélyeztetve érezték magukat, úgyhogy itthoni műtermüket felszámolták, s 1939 elején Párizsba költöztek. A Vouge-nak készített sikeres kalapreklám-próbafotózás után az Avenue de l’ Opera 35-ben kis stúdiót rendeztek be, ahol Haár portré-, divat-, reklám- és illusztrációs felvételeket fotózott, a Vouge és a Jardin des Modes megrendeléseire is dolgozott. Sajátos stílusával úgy fényképezte Párizst, vagy a Szajna parti horgászokat, olyan dolgokat vett észre, ami a helybeliek részére újdonság volt. Haár már Párizsban intenzíven érdeklődött Japán kultúrája iránt, a világkiállításon nagy benyomást tett rá a japán pavilon, melyet Le Corbusier japán munkatársa tervezett. Egyes képein – mint a Válságos idők címűn – érzékeltette az utca emberének nyugtalan reagálását a háború közeledtére. A magyar emigránsok Franciaországban a teljes létbizonytalansággal, kitoloncolással, internálással néztek szembe. Haárt kiváló kapcsolatteremtő képessége segítette hozzá, hogy bár hivatalos iratainak érvényessége addigra lejárt, pályája mégis szerencsés fordulatot vett. Egy japán filmimportőr alkalmazásában lévő barátja közvetítésével Haár a Párizsban élő japánok kultivált portréfényképésze lett, és a filmes cégvezetővel, Hiroshi Kawazoeval, és feleségével, Chieko Hara zongoraművésznővel életre szóló barátságot kötött. Amikor a japánok hazaköltöztek, a Nemzetközi Japán Kulturális Egyesülettől munkavállalási engedéllyel együtt járó hivatalos meghívást szereztek Haárék részére, hogy művészeti témájú dokumentum-filmeket készítsen és a modern fényképezésről tartson előadásokat Tokióban.A hathetes hajóút állomásain, a nagy kikötővárosok – Velence, Nápoly, Genova, Port Said, Colombo, Szingapur, Shanghai – színes forgatagában készített képei mutatják, hogy Haár – akárcsak Párizsban - milyen gyorsan, érzékeny ráérzéssel volt képes reagálni az új környezet nyújtotta mozgalmas, változatos benyomásokra. 1940-ben érkezett a japán fővárosba. Barátai segítségével hamarosan megbízást kapott a hivatalos szervektől, hogy fotózza le Kioto, Nara és Oszaka nevezetességeit. Rövidesen megbecsült fotóművész lett, sikerült itteni első stúdióját, a Foto Haart berendeznie, főként portrékat és idegenforgalmi felvételeket készített ekkortájt. Házuk földszintjén megalapította a Japán Magyar Kulturális Egyesületet, ahol feleségével a legváltozatosabb formában sikeresen munkálkodtak azon, hogy felkeltsék a japánok érdeklődését, megismertessék a magyar kultúrát. 1940-ben a tokiói Shirokiya áruház igényes tárlatairól ismert galériájában mutatta be élete első önálló, igen sikeres gyűjteményes kiállításán magyarországi, párizsi képeit és Japánban készült első munkáit. A kiállításnak igen jó sajtóvisszhangja volt, kedvező érdeklődést keltett, s Mandzsúria négy nagyobb városában is bemutatták. A hazai sajtó is foglalkozott az eseménnyel, a Tolnai Világlapja és az Új Idők egész oldalas képeket közöltek az anyagból.(26) A kedvező fogadtatás folytatásaként rangos tokiói művészeti kiadó jelentette meg még ez évben első könyvét, az Európából Japánba vezető útját a hajóúton készült sorozattal kibővítve Út kelet felé (27) címmel, mely három hónap alatt négy kiadást ért meg.(28) A japánok szimpátiával fogadták, hamar elismerték, befogadták, s komoly érdeklődést tanúsítottak Magyarország és a tradicionális magyar életforma iránt. A következő évben a Japán-Magyar Kultúrintézet kiadta Haárnak főként a magyar falvakban és a Hortobágyon készített képeit tartalmazó Magyar képeskönyvet (29), melyet néhány nap alatt elkapkodtak. A könyv szövege és magyaros motívumokkal, magyar és japán írásjelekkel közölt népdal-részletek szövegével és kottájával gazdagított grafikai tervezése Haár Irén invenciózus munkáját dícséri. A japánok szent hegyét, a Fujit körbejáró kirándulásuk eredménye a Fujiyama körül (30) című újabb könyv lett.Japánba költözése jelentős fordulatot hozott pályáján és szemléletében egyaránt. Haárnak, mint Csaplár Ferenc írta: „különleges képessége volt ahhoz, hogy egymástól távoli és egymástól különböző kultúrák központjaiban rövid időn belül otthon érezze magát.”(31) Haár látáskultúrájára, esztétikai élményvilágára nagy hatással volt Japán. Nem egy idegen, egzotikus világot jelentett számára, mint a legtöbb európainak, hanem egy személyiségéhez közel álló kultúrát, a hagyományos kulturális örökséghez ragaszkodó mentalitást: „Nagyon érdekelt a japán életforma, a nyugati személyközpontúsággal szemben a családcentrikusság s a tradíciókhoz való erős ragaszkodás.”(32) Fejlődésében, alkotómunkája gazdagodásában kiemelkedően jelentős volt az itt töltött húsz év, ez lett munkásságának csúcspontja, legtermékenyebb időszaka. „Japánban egészen más szellemű emberré váltam. Csak a modern irányzatokra figyelő, nagy fejlődésben bízó fiatalemberként érkeztem Japánba, s itt felfedeztem a tradíciót, a japánok mindennapi életét átfogó, a családi és művészi aktivitást egyaránt átszövő, élő hagyományt. A művészi hagyomány anyagszeretetével, célszerűségével a legkorszerűbb mentalitást fejezte ki.”(33) - vallotta. Haár mindvégig megőrizte hazai képeinek szűkszavú tömörségét. Nem használt öncélú, különleges kifejezőeszközöket, trükköket, hanem azt tartotta fontosnak, amit a látvány nyújtott. Hűségesen alkalmazkodott témájához, jól megfigyelte, s abból emelte ki a lényegeset, az egyediben az egyetemeset mutatta meg.A jól indult munkát 1941-ben Japán háborúba való belépése akasztotta meg. Mint gyanús idegeneket, 1943-ban vidéki kényszerlakhelyre, az 1000 méter magasan fekvő Karuizawa üdülőhelyre telepítették ki a családot, mely a biztonságos tartózkodáson kívül mást nem tudott nyújtani. A családnak a szűkösre szabott, jegyre kapható fejadag mellett magának kellett előteremtenie mindennapi szükségleteiket, élelmet, tüzelőt. Kertet műveltek, kecskét és tyúkokat tartottak. Olyan nyomorúságos körülmények között, súlyosan alultáplálva vészelték át ezt az időszakot, hogy minden energiájukat a már négytagú család túléléséért folytatott erőfeszítések foglalták le, Haár még fényképezőgépét is egy zsák krumplira volt kénytelen elcserélni. Bombatalálatot kapott műtermében korai munkáinak nagy része odaveszett. Ami Haár számára a legnehezebb volt, hogy állandó megfigyelés alatt tartva a hatóságok rendszeresen ellenőrizték őket, s három és fél évig nem fényképezhetett. A háború befejeztével az amerikaiak bevonulásakor a hadsereg képes heti magazinjához, a Yank-hoz szerződtették, a háborús pusztulásból újjáéledő országot fényképezte. A MacArthur által vezetett GHQ-tól(34) dokumentumfilmek készítésére kapott megbízást. Az amerikaiak Tájékoztató és Tanító Szakosztálya(35) audiovizuális tanácsadóként filmek, oktatóprogramok készítésére alkalmazta.1946-ban újra megnyithatta műtermét Tokióban, majd a műterem Japán középkori fővárosába, Kamakurába költözött, ahol Exhibit néven indította el új stúdióját.(36) Új fotóiból összeállított kollekcióját 1950-ben Tokióban állította ki(37) és a Best of Japan című albumában jelentette meg. A Japan Travel Bureau számára forgatta első utazást és turizmust népszerűsítő filmjét, a Hét napos körút Japánbant(38), az általa bemutatott útvonalat ma is hirdetik az USA turistairodái. Haár anyagi és érzelmi konszolidációjához jócskán hozzájárult, hogy felesége 1950-ben Tokió belvárosának híres bevásárló- és szórakoztató-negyedében, a Ginzán Irene’s Hungaria (Irén Magyarországa) névvel magyar éttermet nyitott. Az egyedi karakterű vendéglő az Irén által a falakra, bútorokra, textíliákra, edényekre festett magyar motívumaival, a magyar népviseletben csirkepaprikást, pörköltöt vagy gulyást felszolgáló, udvarias japán pincéreivel és meghitt, gyertyafényes hangulatával rövidesen nemcsak a magyar kolónia, hanem a japán és külföldi híres emberek, írók, művészek, színészek, filmesek, táncosok, sportolók kedvelt találkozóhelye lett, sőt, a császári család tagjai is megfordultak náluk. 1952-ben elnyerték a francia gasztronómia rangos kitüntetését, a Medaille de Cordon Bleu-t.Ezek az évek Haár munkásságának változatos feladatokkal – fényképezés, filmezés, könyvkiadás - töltött, felfelé ívelő, kiegyensúlyozott, elmélyülő periódusa volt. Igen behatóan tanulmányozta és fényképezte a japán kultúra és hagyomány különböző területeit: Japán művészettörténetét és látáskultúráját, a tradicionális építészetet, az ősi kabuki színházat, a bábjátékot, a kalligráfiát, a kerámiát, a teaszertartást, a gésák művészetét, a gyöngyhalászatot. Célja a japán kultúra egyes ágainak enciklopédikus feldolgozása volt. Megbízatásai révén a japán művészet elismert szakértője lett, 1960-ig hét fotókönyvben(39) és hét dokumentum-filmben(40) jelenítette meg a tradicionális japán életmódot. Készített filmet Japán művészetéről, turisztikai látnivalóiról, kalligráfiájáról, a Hamajo nevű halászfaluról, a Japánban tanuló egyetemistákról. Haár különleges érzékenységgel talált rá a civilizáció előretörése miatt utolsó pillanatait élő kulturális hagyományokra. Nagy sikerkönyve, a Japán búvárlányok nemcsak egyik leghíresebb és legszebb munkája, hanem egy mára már eltűnt, kétezer éves életforma megismertetésével mentett meg az utókornak. Szinte filmszerűen lepergetve örökítette meg a Tokiótól délnyugatra Shimahantó eldugott tengeröblében megbúvó gyöngyhalász-falu három generációjának küzdelmes életét, az ama-k (jelentése tengerasszony), a fiatal búvárnők félelmetesen nehéz munkáját.Japán Gyöngyhalászok, 1953 Gyöngyhalászok, 1953 Japán fiatalasszony munka után (Japán gyöngyhalászlány), 1953 Japán munkásnők (Japán gyöngyhalászlányok a tűznél), 1953 Japán munkáslány (Japán gyöngyhalászlány), 19531956-ban egy építészeti magazint megjelentető kiadóvállalattól Chicagóba kapott meghívást, hogy egy amerikai tévéfilmhez a modern japán építészetről szóló anyagot készítsen. Már itt kezdődött az a folyamat, mely jelentős változást hozott fotóművészetében. Új utakat, új kifejezési formákat keresett, vizuális élményei elvontabb megjelenítést nyertek. Az ottani intézményektől számos újabb feladatot, újabb filmmegbízásokat kapott, s egyetemi előadásokat tartott Japán művészetéről, publikálták építészeti és reklámfotóit. A chicagói fiatalkorúak bűnözésével foglalkozó dokumentumfilmje hazai szociofotós korszakának tényfeltáró, igazságkereső hagyományait folytatta. Haárnak Chicagóban lehetősége volt munkái nyilvános bemutatására, a Művészeti Intézetben, könyvtárban és egyetemen nyíltak önálló kiállításai. Hotelszobám ablaka téli reggelen című képével Chicagóban rendezett nagyszabású nemzetközi fotópályázaton(41) az ezer dolláros első díjat nyerte, s a MOMA (Museum of Modern Art, New York) megvásárolta képét. Annak ellenére, hogy segítőkész emigránsok, mint Kepes György és Kner Albert társaságában lehetett, és képességeihez illően tanított, fotózott, filmeket rendezett, mégsem tudott az itt töltött közel négy év alatt sem igazán beilleszkedni az amerikai életstílusba, a nagyvárosi rohanó tempóba.1959-ben az Egyesült Államok 50. szövetségi államában, a Csendes óceán közepén fekvő polinéziai szigetcsoporton, Hawaiiban kellett egy filmet forgatnia. Mivel addigra ott már sok nemzetközi sikert megért fotóművészként ismerték, becsülték munkásságát, a Honolulu Academy of Arttól felkérést kapott, hogy filmet készítsen Hawaii tradicionális táncáról, majd egyik legkiválóbb tradicionális hula-táncosnőjéről, Iolani Luahine-ról. A megbízást elfogadva végleg a két világ határán, Honoluluban telepedtek le, s munkáiban ennek a különös, két világot ötvöző etnikai és kulturális egzotikumnak megragadó képét alkotta meg. A táncfilmnek(42) Haár – eddigi filmes munkáitól eltérően – nemcsak operatőre, hanem rendezője is volt. Fotósorozatot(43) is készített a művésznőről. Luahine gyötrődő, az ájulásig feszült extázisáról készített képe az egyik legkiemelkedőbb alkotása. Lengyel Lajos szép képértelmezése szerint „Érezzük a mélyben viharzó indulatokat, a végzetes küzdelmet a láthatatlan szörny ellen, a barbáran ható fölsikoltó éneket, a magamegadó fájdalmat, majd az újra felviharzó szenvedély mámorába zuhanó megsemmisülést. A táncosnőnek és fotósának érzelemvilága összecseng, a kép ettől olyan rendkívül szuggesztív.”(44) Haárnak Japánnal sem szakadtak meg a kapcsolatai. 1963-ban régi barátai egy film forgatókönyvének összeállításával és rendezésével bízták meg, melyben Japán kultúrtörténetével, a régi mítoszoktól a jelenkorig a japán kultúra értékeivel ismertették meg a tokiói olimpiára érkező külföldi látogatókat, sportolókat. A Szimbólum és mítosz(45) című filmet – melynek forgatásakor egész Japánt beutazta - 1964-ben a császár születésnapján mutatták be a japán televízióban. A velencei fesztiválon is sikerrel vetített filmet Haár élete legnagyobb feladatának tekintette.Haár egyre jelentősebb szerepet kapott új hazája fotóéletében, mondhatjuk, hogy fényes karriert futott be Hawaiin. Itt kapta meg az addig hontalan státuszú család 1964-ben az amerikai állampolgárságot. A hawaii egyetem a fényképezés és filmkészítés oktatására kérte fel, 1974-ig technikai ismereteket, fotóesztétikát és fotótörténetet egyaránt oktatott, laboratóriumi gyakorlatokat filmjeit, újabb hét dokumentumfilmet forgatott és négy könyvet adott ki. Fotós és filmes anyagai nem egymás rovására keletkeztek, hanem szoros rokonságot mutattak, közös szemléletben gyökereztek, s sajátos értékekkel gazdagították egymást. A saját kultúrájukat Hawaiin is őrző ázsiai népcsoportokról forgatott filmje(46) Washingtonban aranyérmet nyert. Hawaiin is következetesen kutatta és dolgozta fel az őslakosok életét, legendáit, az ország kultúráját. Egymást követő két kötetben hawaii festők, szobrászok, grafikusok portréit publikálta(47), s filmet is készített a művészekről, munkájukról. A Hawaiin élő különböző népek - hawaii, samoai, kínai, koreai, japán, tonga – tradicionális táncait fényképezte, filmezte. Haár, aki élete végén maga is a zen-buddhizmus híve lett, a humanizmust és az elhivatottságot, a partner iránti tiszteletet szem előtt tartva még Japánban és az USA-ban kezdte fényképezni a zen-buddhizmus apostolát, a világhírű filozófust, Suzuki Daisetzut, de a kötet(48) csak a tudós egyetemi tanár halála után 15 évvel, 1986-ban jelent meg. A könyv a Kolta – Kincses szerzőpáros szerint (Haárnak) „a keleti kultúrához, világszemlélethez való viszonyának megkoronázása.”(49) A zen-buddhizmushoz való szellemi megérkezése Haár kései korszakának fényképi világát is gyökeresen átalakította: „A zen-buddhizmus tanítása az ember intuitív belső megérzéseire teszi a hangsúlyt, az intellektuális spekulációkat nem tartja fontosnak. Azt mondhatnánk, hogy ez a művészek vallása. … A meditáció tulajdonképpeni célja, hogy az embernek saját magát kell megismernie. … Négy-öt évtizeddel ezelőtt a fényképezőgép objektív jellegének felhasználásával igyekeztünk tárgyilagosan bemutatni a valóságot. Ma, ahogyan a zen-buddhizmus is tanítja, a belső átélésen keresztül a szubjektív valóság nyert jelentőséget. Így ma a gép objektivitását korlátozónak érzem. A valóságról egyéni véleményemet szeretném kifejezni.”(50) Ekkor már szerinte a döntő munkafolyamat a sötétkamrában zajlik. Utolsó korszakában készített experimentális munkáin ezért tulajdonított egyre nagyobb jelentőséget az eredeti felvétel tudatos módosításának színekkel és szűrőkkel, valamint a sötétkamrában végzett technikai kísérleteknek, hogy ne a valós látványt adja vissza, hanem saját élményét, belső színes vízióját vetítse ki. „A jól exponált negatív csak kiindulópont, – mondta – melyből a fotós képzeletvilága nem várt eredményeket képes kihozni. A fotós emberi jellemétől, érdeklődési körétől, kutatási és kalandvágyától függ, hogy a fotó többsíkúvá váljék.”(51)1962-től egyéni kiállítások sorát mutatta be Honolulu kulturális intézményeiben, 1984-ben ötven éves fotográfusi munkássága tiszteletére nagyszabású életmű-kiállítást(52) rendeztek és életmű-kötetet adtak ki Honoluluban, és a buddhista misszió jelölése alapján az ottani legmagasabb, ’Living Treasure of Hawaii’ (Hawaii művészetének élő kincse) kitüntetésben részesült. Hazai rokonaival, barátaival a nagy távolság ellenére is mindvégig tartotta a kapcsolatot. Az 1960-as évektől – a hosszú elhallgatás időszaka után – fotós közéletünkben is kezdték számon tartani külföldre szakadt jeles honfitársainkat. Haár képei méltóképpen szerepeltek 1966-ban A magyar fotoművészet 125 éve(53) című, első jelentős magyar fotótörténeti kiállításon a Magyar Nemzeti Galériában, a Tisztelet a szülőföldnek 1972-es és 1982-es Műcsarnokban rendezett kiállításokon, valamint 1981-ben a Tény-Kép. A magyar fotográfia története 1840-1981(54). című, a Műcsarnok összes termében látható, átfogó fotótörténeti kiállításon. Ugyancsak ekkortól kezdve nyílt módja rendszeresen – a nagy távolság ellenére kétévente - hazalátogatni. 1972-es látogatásakor az Eötvös Loránd (ma Papnövelde) utcai Helikon Galériában 23 képpel nyílt kis kamara-kiállítása (55), 1989-ben a Váci utcai Fotóművészeti Galériában volt kiállítása, s 1991-ben a Szabadsajtó utcai Budapest Galériában a már szintén fotográfus fiával, Tom Haárral együtt állítottak ki. Ez évben a Magyar Fotóművészek Szövetsége életműdíjjal tüntette ki. Magas kort megérve 1997. december 27-én halt meg Honoluluban.Haár Ferenc életművéből 2003-ban Kecskeméten a Magyar Fotográfiai Múzeum (56), 2004-ben a Kassák Múzeum rendezett retrospektív kiállítást (57). 2004-ben jelent meg a Magyar Fotográfiai Múzeum kiadásában Kolta Magdolnának és Kincses Károlynak a kecskeméti életműkiállításhoz kapcsolódó könyve Haár Ferenc magyarországi képei. Út a Munka-körtől a zen-buddhizmusig címmel. 2017-ben a Moszkvában megnyílt Magyar avantgárd 1918-1939 című kiállítás(58) anyagában Haár Ferenc képei is szerepelnek. Haár a rendkívül érzékeny belső intuíciót, az ember és természet megismerésének csodálatos lehetőségét, és annak humanista, mindenféle eszköztől mentes, őszinte kifejezését tartotta a legfontosabbnak művészetében. Amint ezt 84 éves korában fotós és filmes pályafutását összegző önéletírásának záró sorai mondják: „Hálás vagyok a Gondviselésnek mindazért a munkáért, amit elvégezhettem és az életért, amit megélhettem. Élni csodálatos kiváltság. Élni megismételhetetlen, nagyszerű élmény. A múlt mindig itt van velem. Fényképeim olyan emlékek, melyek soha nem múlnak el.”(59) (2019. május Tőry Klára) Válogatott irodalom Könyvei, cikkei: Way to the Orient. (Út Kelet felé.) Arts Publishing Co., Tokyo, 1940. Around Mount Fuji. (A Fujiyama körül.) Benrido Co., Tokyo, 1940. Hungarian Picture. (Magyar képeskönyv.) Book Benrido Co., 1941. The Best of Old Japan. (A régi Japán legjava.) Tuttle Co., 1950. Japanese Theatre in Highligts. (A japán színház fényárban.) Tuttle Co., 1952. Mermaids of Japan. (Japán búvárlányok.) Bunshodo Co., 1953. Geisha of Pontocho. (Pontocsói Gésa-lány.) Tokyo, New Serv., 1955. Tokyo You Should See. (Amit látni kell Tokióban.) Tuttle Co., 1960. Legends of Hawai'i. (Hawaii legendák.) Victoria Publishers, Honolulu, 1972. Artists of Hawaii. I-II. (Hawaii művészek.) Honolulu, University of Hawaii Press, 1974., 1977. ’Iolani Luahine. Honolulu, Topgallant Publishing, 1985. A Zen Life: D.T. Suzuki Remembered. (Egy Zen-élet – Emlékezés D.T. Suzukira.) Tokyo, John Waetherhill Inc., 1986. Fifty year retrospective: 1933-1983. (Visszapillantás 50 évre.) 1984. jan. 6-23. Honolulu, Amfac Plaza Exhibition Room, 1983. Francis Haar. A Lifetime of Images. (Életút képekben.) Edited by Tom Haar, University of Hawaii Press, Honolulu, 2001. A fotográfia mint kommunikáció. Fotóművészet, 1989/3. Vizuális kifejezés a fotográfiában. Fotó, 1991/9.Filmjei: Hamajo Fishing Village. (Hamajo halászfalu.) Palmer Pictures, 1948. Picturesque Japan. (A festői Japán.) Japan Travel Bureau, 1949. Students Today - Japan's Tomorrow. (Diákok ma – Japán holnap.) Australian Mission, Tokyo, 1951. The Arts of Japan. (Japán művészete.) U.S. Information Agency, 1953. Japanese Calligraphy. (Japán kalligráfia.) Belgian Education Ministry, 1955. Ukiyoe – Prints of Japan. (Japán metszetek.) Art Institute of Chicago, 1959. Hula Ho’olaulea – Traditional Dances of Hawaii. (Hula Ho’olaulea – Japán tradicionális táncai.) Honolulu Academy of Arts, 1961. Tenno – Symbol and Myth. (Tenno – szimbólum és mítosz.) Asuka Production with Fuji Television Co., Honolulu, 1964. Hawaii’s Asian Heritage. (Ázsiai örökség Hawaiin.) Island Films Production, Honolulu, 1966. Artists of Hawaii. (Hawaii művészek.) Biocentennial Comission and State Foundation on Culture and the Arts, Honolulu, 1976.Könyvek, cikkek Haár Ferencről: In: A mi életünkből. A Munka fotókönyve. Előszó: Kassák Lajos. Budapest, 1932. Lengyel Lajos: Haár Ferenc. Fotoművészeti Kiskönyvtár, Corvina, 1969. In: Kincses Károly: Fotográfusok Made in Hungary. Aki elment, aki maradt. Magyar Fotográfiai Múzeum, 1998. Kolta Magdolna – Kincses Károly: Haár Ferenc magyarországi képei. Út a Munka-körtől a zen- buddhizmusig. A magyar fotográfia történetéből, 32. Magyar Fotográfiai Múzeum – MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, 2004. Csaplár Ferenc: Haár Ferenc fotói 1930-1990. (katalógus) Kassák Múzeum, 2004. In: Kiss Sándor: Japán vonzásában Magyarok, akik szerették Japánt Holnap Kiadó, Budapest, 2017. Kassák Lajos: Egy magyar fotográfus Japánban. Híd, 1941. január 10. Csaplár Ferenc: Kassák Munka-körének szociofotó mozgalma. Tiszatáj, 1969/3-4. Koczogh Ákos: Haár Ferenc munkássága. Fotóművészet, 1970/1. E. Csorba Csilla: Beszélgetés Haár Ferenccel. Fotóművészet, 1972/2. Lengyel Lajos: Haár Ferenc kiállítása. Fotóművészet, 1972/4. In: Tőry Klára: A magyar fotográfia útja. A szociofotó. TV szakszöveg, 1973., vetítés: 1977.) Bodnár János: Út kelet és nyugat felé. Beszélgetés a 75 éves Haár Ferenccel. Fotóművészet, 1983/1. Chochol Károly: A 75 éves Haár Ferenc köszöntése. Fotó, 1983/6. Bodnár János: „Egyik munkámat sem a siker kedvéért csináltam.” Beszélgetés Haár Ferenc fotóművésszel. Interpress Graphic, 1., 1986. Kincses Károly: „Mint csoport mi nem éreztünk semmit, csak magamról tudok beszélni…” Haár Ferenc képeiről. Fotóművészet, 1989/3. Miklós Pál: A két Haár. Megnyitóbeszéd 1991. Budapest Galéria – Haár Ferenc és fia, Tom Haár kiállításán. Fotóművészet, 1991/3. Miklós Pál: A két Haár. Fotóművészet, 1991/3. Szőnyei György: Kiállítás: Haár Ferenc itthon Haár Ferenc fotói, 1930-1990, Kassák Múzeum, 2004.09.16. http://magyarnarancs.hu/zene2/kiallitas_haar_ferenc_itthon-52943 Tőry Klára: Haár Ferenc. Digitális Fotó Magazin, História, 2009. szeptember Albertini Béla: A magyarországi Munka-kör fotócsoportja (1930-1932) Fotóművészet, 2017/2., 3.Lábjegyzetek1 Kolta Magdolna – Kincses Károly: Haár Ferenc magyarországi képei. Út a Munka-körtől a zen-buddhizmusig. A magyar fotográfia történetéből, 32., Magyar Fotográfiai Múzeum – MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, 2004. 11. o. 2 Bodnár János: Út kelet és nyugat felé. Beszélgetés a 75 éves Haár Ferenccel. Fotóművészet, 1983/1. 45. o. 3 Később Iparművészeti Akadémia, majd Iparművészeti Főiskola, ma MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) 4 Lengyel Lajos: Haár Ferenc. Fotoművészeti Kiskönyvtár , Corvina, 1969. 5. o. 5 Bodnár János: „Egyik munkámat sem a siker kedvéért csináltam.” Beszélgetés Haár Ferenc fotóművésszel. Interpress Graphic, 1. 1986. 7. o. 6 Magyar fényképezés/Hungarian Photography/Das Ungarische Lichtbild/Photographie Hongroise 1939., (szerkesztette Rosner Károly, Seiden Gusztáv és Vadas Ernő közreműködésével). Officina, Budapest, 1939. 7 Másutt többnyire Fürdetik az öreg lovat a Dunában címen szerepel. 8 Gró Lajos: A munkásfényképész. Munka, 1930. június 9 Idézi: Kincses Károly: „Mint csoport mi nem éreztünk semmit, csak magamról tudok beszélni…” Haár Ferenc képeiről. Fotóművészet, 1989/3. 15. o. 10 Haár Ferenc: A Munka fotokiállításához. Munka, 17. 470. o. Kolta – Kincses: i. m.18. o. 11 E. Csorba Csilla: Beszélgetés Haár Ferenccel. Fotóművészet, 1972/2. 10. o. 12 Chochol Károly: A 75 éves Haár Ferenc köszöntése. Fotó, 1983/6. 250. o. 13 (szp. á.) (Szélpál Árpád): Munkásfotókiállítás Népszava, 1931.03.03. 8. o. 14 Bank utca 7. 15 Idézi: Albertini Béla: A Magyarországi Munka-kör fotócsoportja (1930–1932) 2. rész. 16 Tamás Henrik műgyűjtő galériája, a Széchenyi és Akadémia utca sarkán. 17 Farkas Zoltán: Fényképészeti kiállítások Nyugat, 1931. 9. szám 18 Orbán Dezső festőművész Atelier Művészeti Tervező és Műhelyiskolája, Személynök utca 9-11. (ma Balassi Bálint utca) 19 (B. Gy.) (Bálint György): Fotokiállítás. Pesti Napló, 1932. február 19. 11. o. 20 A mi életünkből. A Munka fotókönyve. Előszó: Kassák Lajos Budapest, 1932. 21 A mi életünkből. 1932. Szociofoto kiállítás. Szolnok, Damjanich Múzeum, 1966. 10.0 9.–11.07. 22 Tegnap és ma. Szociofoto kiállítás 1932-1977 Szolnok, Damjanich Múzeum, 1977. 23 Csaplár Ferenc: Haár Ferenc fotói 1930-1990 (katalógus). Kassák Múzeum, 2004. 2. o. 24 Idézi: Bodnár János: i. m. 7. o. 25 Mivel a Belügyminisztérium nem engedélyezte a Modern Magyar Fényképezők név használatát, kényszerűen a Magyarországi Kárpát Egyesület fényképező szakosztályaként folytathatták tevékenységüket. Közli: Győri Lajos: Seiden Gusztáv munkássága 1930 és 1940 között. A szerző kiadása, Budapest, 1988. 26 Közli: Kiss Sándor: Japán vonzásában Magyarok, akik szerették Japánt Holnap K. Budapest, 2017. 428. o. 27 Way to the Orient. Arts Publishing Co., Tokyo, 1940. Közli: Lengyel Lajos: i. m. 13. o. 28 Közli: Kiss Sándor i. m. 427. o. 29 Hungarija, Magyar Képeskönyv, Japán-Magyar Kultúrintézet, Kyoto, 1941. (Hungarian Picture Book. Benrido Co., Kyoto,1941.) 30 Around Mount Fuji. Benrido Co., Tokyo, 1940. Közli: Lengyel Lajos: i. m. 13. o. 31 Csaplár Ferenc: i. m. 1. o. 32 Chochol Károly: i. m. 253. o. 33 E. Csorba Csilla: i. m. 10. o. 34 Public Health and Welfare Section of General MacArthur’s Headquartiers. Közli: Kolta - Kincses: i. m. 56. o. 35 Information and Education Division at U.S. General Headquartiers. Közli: Kolta - Kincses: i. m. 56. o. 36 A műterem egyben székhelye lett a Kamarukai Dokumentumfilm Szövetségnek, a Kamakurai Fotográfiai Társaságnak, a Népszokások társaságának és a Népművészetet Tanulmányozó Társaságnak, melyek működésében mind szerepet vállalt. Közli: Kiss Sándor: i. m. 489. o. 37 Tokyo Army Education College kiállítóterme, 1950. Kiss Sándor: i. m. 490. o. 38 Seven-Day Tour of Japan , 1950. 39 The Best of Old Japan .(A régi Japán legjava.) Tuttle Co., 1950.; Japanese Theatre in Highligts. (A japán színház fényárban.) Tuttle Co., 1952.; Mermaids of Japan .(Japán búvárlányok.) Bunshodo Co., 1953.; Geisha of Pontocho. (Pontocsói Gésa-lány.) Tokyo, New Service, 1955.; Tokyo You Should See, (Amit látni kell Tokióban,) Tuttle Co., 1960. Közli: Lengyel Lajos: i. m.13. o. 40 Picturesque Japan. (A festői Japán.) 1949.; The Arts of Japan. (Japán művészete.) 1953. Közli: Kolta- Kincses: i. m. 53. o.; Japán kalligráfia. 1955. Közli: Lengyel Lajos: i. m. 14. o. 41 Chicago Metropolitan City Improvement Photo Contest, 1959. 42 Hula Ho’olaulea – Traditional Dances of Hawaii. Honolulu Academy of Arts, 1961. Közli: Kolta-Kincses: i. m. 67. o. 43 ’Iolani Luahine Honolulu. Topgallant Publishing, 1985. Közli: Kolta-Kincses: i. m. 69. o. 44 Lengyel Lajos: i. m. 12. o. 45 Tenno – Symbol and Myth. (Tenno – Szimbólum és mítosz.) Asuka Production with Fuji Television Co., Honolulu, 1964. Közli: Kolta – Kincses: i. m. 67. o. 46 Hawaii’s Asian Heritage. (Ázsiai örökség Hawaiin.) Island Films Production, Honolulu, 1966. 47 Artists of Hawaii. I-II. (Hawaii művészek.) Honolulu, University of Hawaii Press, 1974., 1977. Közli: Kolta- Kincses: i. m. 68. o. 48 A Zen Life: D.T. Suzuki Remembered. (Egy Zen-élet – Emlékezés D.T. Suzukira.) Tokyo, John Waetherhill Inc., 1986. Közli: Kolta-Kincses: i. m. 69. o. 49 Kolta - Kincses: i. m. 61.o. 50 Bodnár János: Út kelet és nyugat felé. i. m. 45. o. 51 Lengyel Lajos: Haár Ferenc kiállítása. Fotóművészet, 1972/4. 43. o. 52 Fifty year retrospective: 1933-1983. (Visszapillantás 50 évre.) 1984. jan. 6-23. Honolulu, Amfac Plaza Exhibition Room, 1983. 53 A magyar fotoművészet 125 éve (rendezte: Magyar Fotoművészek Szövetsége). Magyar Nemzeti Galéria, 1966. november-december, 54 Tény-Kép A magyar fotográfia története 1840-1981. Műcsarnok, 1981. december 19. – 1982. január 31. 55 Haár Ferenc fotóművész kiállítása. Helikon Galéria, 1972.08.31-09.13. 56 Haár Ferenc életmű-kiállítás. Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2003.08.01-09.17. 57 Haár Ferenc fotói 1930-1990. Kassák Múzeum és Archívum. 2004.06.26-10.03. 58 Magyar avantgárd 1918-1939. Multimédia Művészeti Múzeum, Moszkva, 2017. 10.12.-12.17. 59 Idézi: Csaplár Ferenc: i. m. 4. o.Tőry Klára magyar fotográfusokról írt részletes életrajzainak listáját ITT találod.


A cikk további része itt olvasható

via Mai Manó Ház Blog