Blogajánló: Ezek a legkorábban készült, máig épségben fennmaradt legelső (fő)városfotók

0
40

A FotoKlikk válogatása a hazai szakmai blogokból

A dagerrotípia feltalálásának bejelentése után szinte azonnal elterjedtek az eljárás technikai részletei, így egyre több – az új technikára nyitott – amatőr kezdett el fénnyel rögzíteni. Eleinte inkább kísérleti jelleggel alkalmazták az amúgy folyamatosan fejlődő technikát, így akkor még nem igazán volt éles határ a tudományos és a művészi céllal készült fényképek között, hiszen az elsősorban esztétikai jellegűnek látszó képek is lehettek tudományos, dokumentációs céllal készült fényképek. Egyre több fényképész keresett új felhasználási módokat, új területeket és ez a tendencia a fényképészet szinte minden alkalmazási területén, így a táj- és városfényképezésben is megjelent.A városfényképezés műfaja is jelentős változáson ment keresztül a fényképezés első évtizedei óta. A 19. század végének egyik jelentős hazai városfényképészeként Klösz György neve merülhet fel elsőként, de rajta kívül rengeteg város- és épületfotó készült a fényképezés korai szakaszában. Az 1895-ös esztendő meghatározó évszám a városfotográfia alakulásában: ebben az évben született döntés a Belváros egy részének az Erzsébet híd építése miatti bontásáról. A következményekre gondolva Toldy László főlevéltárnok azonnal indítványozta a lerombolás előtt álló épületek megörökítését, de kuriózumnak számít Klösz 1895-ben írt levele is, amelyben maga sürgette a Tabán megörökítését. 57 évvel ezelőtt, 1962-ben Tillai Ernő Ybl-díjas építőművész így definiálta egy előadásában a városfénykép fogalmát: „Olyan művészi tálalású és önálló fotografikai mondanivalót is tartalmazó fénykép nevezhető csak igazi városfotónak, mely a város légkörének, lényegének kifejezésére is képes. [...] A legegyszerűbb és a legkevesebb művészi feladatot tartalmazó városfénykép, az u.n. dokumentumfotó, mely épületeket, műemlékeket, utcarészleteket, parkokat, esetleg városi forgalmat – egyszóval – konkrétan meghatározható tárgyi tényezőket örökít meg. Ez nyilvánvalóan nem művészi célzatú tevékenység, bár ezt is lehet mesteri módon, sőt a művészi fotográfiában ismert felkészültséggel és technikai tudással művelni.”


A cikk további része itt olvasható

via Mai Manó Ház Blog