Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

LYNCH professzionális rövidfilm- és nyílt fotópályázat

március 20 @ 00:00 - május 11 @ 00:45 CET

o

A Budapest FotóFesztivál szervezője(1) és a Műcsarnok(2) filmes és fotós pályázatot hirdet a Műcsarnokban látható kiállításához kapcsolódóan

A pályázat két főkategóriából áll:
– „Kis történetek, kis titkok” professzionális rövidfilm pályázat
– „Gyermekkori (rém)álmok” nyílt fotópályázat
A pályázatra való nevezés és a pályaművek beküldése díjmentes.
A pályaművek elbírálását mindkét főkategóriában – többfordulós kiválasztással – szakmai zsűri látja el. A pályázat zsűrizése anonim.

„Kis történetek, kis titkok” professzionális rövidfilm pályázat
A pályázat rövidfilmes főkategóriájában a kiírók minden hazai, illetve határon túli, 18. életévét betöltött professzionális filmkészítő vagy film/média szakos felsőoktatásban részt vevő hallgató pályázatát várják. Olyan munkákat, amelyek munkásságától, és különösképpen mostani budapesti kiállításától inspirálódva, az ő szellemiségéhez hűen, de egyéni módon tárják föl és mutatják be a film eszközeivel Lynch alkotói világának karakterét, képi világának és hangi univerzumának roppant változatos, markánsan egyedi jellegét. A kiírók alapos és elmélyült videó munkákat várnak, de a -re annyira jellemző finom iróniát is szeretnék viszontlátni. Olyanokat, amelyek képesek bejárni a józan realitás és a béklyók nélküli szürrealitás határvidékeit.
Pályázni egy, 2019. március 20. és 2019. május 10. között készült, maximum 3 perces, legalább HD minőségű rövidfilmmel lehet.
Zsűritagok: Horváth György, a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Kende János filmoperatőr, , Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró.

„Gyermekkori (rém)álmok” nyílt fotópályázat
A nagyközönség számára meghirdetett fotópályázat minden hazai, illetve határon túli, 18. életévét betöltött természetes személy számára nyitott, további megkötés nélkül.
A kiírók olyan munkákat várnak, amelyek David Lynch munkásságától, különösképpen mostani budapesti kiállításától inspirálódva, az ő szellemiségéhez hűen, de egyéni módon tárják föl és mutatják be a fotográfia eszközeivel a gyermekkor vizuális emlékeit, a gyakran rejtőző, néha félig a tudatalattiban szunnyadó, s nem is mindig kellemes, melengető vagy boldogító képeket.
Pályaművek az alábbi kategóriákban adhatók be:
• „Gyermekkori (rém)álmok” (egyedi)
• „Gyermekkori (rém)álmok” (sorozat)

Pályázni 2019. március 20. és 2019. május 10. között készült képekkel lehet. Egy pályázó maximum 3 egyedi képpel, és/vagy maximum 1 képsorozattal jelentkezhet. A képsorozat legfeljebb 7 képet tartalmazhat. Egy kép csak egyszer adható be, nem szerepelhet egyszerre egyedi képként és sorozat részeként is.
Zsűritagok: Kocsány Kornél fotográfus, a Budapest FotóFesztivál projekt koordinátora, Somosi Rita művészettörténész, a Budapest FotóFesztivál alapítója, fotótörténész, a Budapest FotóFesztivál kurátora.

A pályaművek beadási határideje egységesen: 2019. május 10. 12.00 óra

A PÁLYÁZATRA JELENTKEZÉS MENETE
Pályázni kizárólag online módon lehet, jelen pályázat hivatalos honlapján (https://budapestphotofestival2019.econtest.hu). A pályázás és a zsűrizés technikai lebonyolítását az eContest pályázatkezelő rendszer támogatja. A pályázat oldaláról lehet az eContest rendszerbe regisztrálni és/vagy bejelentkezni, majd nevezni és pályaműveket feltölteni. A zsűri is ebben a rendszerben fogja értékelni a beérkezett pályaműveket.
Nevezni 2019. március 20. 10:00 órától 2019. május 10. 12:00 óráig lehet.
A jelentkezés feltételei:
• az eContest rendszerben való regisztráció/belépés
• az online nevezési adatlap kitöltése
• a rövidfilm pályázat esetén nyilatkozat arról, hogy a pályázó professzionális filmkészítő vagy film/média szakos felsőoktatásban részt vevő hallgató
• az Adatvédelmi tájékoztató és az ahhoz tartozó nyilatkozatok elfogadása
• a pályázat tárgyát képező pályaművek feltöltése
• a pályázat véglegesítése

A jelentkezés lépései:
1. Regisztráció/belépés az eContest rendszerbe
A pályázat oldaláról (https://budapestphotofestival2019.econtest.hu) lehet az eContest rendszerbe regisztrálni. Akik már korábban regisztráltak más pályázat kapcsán, azok a „Belépés” gombra kattintva, a felhasználónév és a jelszó megadásával be tudnak lépni.
Elfelejtett jelszó esetén a már regisztrált e-mail cím megadásával új jelszó kérhető. Ebben az esetben nem szükséges újbóli regisztráció. A kérés elküldését követően az eContest rendszer e-mailben elküld egy linket a megadott e-mail címre, amely segítségével beállítható az új jelszó.
2. Az online nevezési lap kitöltése
Az online nevezési adatlap a regisztrációt és/vagy a belépést követően válik elérhetővé. Egy pályázónak – függetlenül attól, hány kategóriában pályázik – csak egy nevezési adatlapot szükséges kitöltenie. A teljes név és az e-mail cím megadása kötelező.
Az adatlapon ezután ki kell választani, hogy a pályázó a pályázat mely főkategóriáiban kíván indulni (Rövidfilm/Fotó/Mindkettő). A feltöltő felület ennek megfelelően fog megjelenni.
Amennyiben a pályázó a rövidfilm pályázaton (is) kíván indulni, nyilatkoznia kell arról, hogy professzionális filmkészítő vagy film/média szakos felsőoktatásban részt vevő hallgató. Ehhez opcionálisan hozzárendelhető a munkahely vagy a felsőoktatási intézmény neve is.
A pályázó továbbá igazolja, hogy a pályázati feltételeket elfogadja, beküldött pályaművei minden tekintetben megfelelnek a kiírásnak. A nevezéssel a pályázó kijelenti, hogy a pályaműveket ő készítette és rendelkezik azok eredeti változatával.
A nevezési lap kitöltése a szükséges nyilatkozatok megtételével válik teljessé.

3. Pályázati anyagok feltöltése, valamint a pályázat véglegesítése
A pályázati anyagok feltöltésekor a pályázók a nevezni kívánt technikai feltételeknek megfelelő pályaműveket tölthetik fel a szerverre, ezért kérjük, hogy a pályaművek technikai paramétereiről szóló részt alaposan olvassák át.
Az érvényes pályázat feltétele a pályamű címének megadása, melynek kritériumai a „Formai és technikai követelmények” pontban olvashatók. A pályamű leírását tartalmazó mező kitöltése nem kötelező. A jelentkezési határidő végéig a pályázók tetszőleges alkalommal, szabadon módosíthatják feltöltött anyagaik tartalmát mindaddig, amíg nem véglegesítik a pályázatukat, az erre vonatkozó gombra történő kattintással.
Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a leadási határidő vége előtt, az utolsó napokban, a tömeges használat miatt a feltöltés lelassulhat, ezért kérünk minden pályázót, hogy a feltöltést minél előbb végezze el.

4. Adatvédelmi tájékoztató és az ahhoz tartozó nyilatkozatok elfogadása
A pályázó a nevezési adatlap kitöltésével, a pályázati anyag beküldésével, az Adatvédelmi tájékoztató és az ahhoz kapcsolódó nyilatkozatok elfogadásával automatikusan elfogadja a Budapest FotóFesztivál (KAFE) és a Műcsarnok jelen pályázati kiírásában, illetőleg az eContest rendszerben rögzített feltételeket is, és egyben hozzájárul, hogy a beküldött pályaműveket a rendezők térítésmentesen:
• a Műcsarnokban bemutatásra kerülő anyagaiba beválogassák és azt a Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok neve alatt, a kiállítás(ok) részeként, időbeli és térbeli korlátozás nélkül bemutassák
• a pályázattal és a kiállítással kapcsolatos publikációkban, marketing anyagokba – a szerző nevének feltüntetésével – felhasználják
• a Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok internetes felületein – a szerző nevének feltüntetésével – felhasználják a pályázattal és a kiállítással kapcsolatosan.
• a pályázat online archívumában megőrizzék
• nyilvánossá tegyék a pályázat hivatalos honlapján (https://budapestphotofestival2019.econtest.hu)

A pályázatra beküldött pályaművek kizárólag a Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok jelen kiírásban rögzített kiállításához és pályázatához kötődő rendezvényeihez és kommunikációjához, illetve a támogatóknak a pályázathoz és kiállításhoz kapcsolódó kommunikációjához használhatók fel térítésmentesen. A pályaművek minden további online vagy offline kiállításon és egyéb eseményen való felhasználásához a pályázó írásbeli beleegyezése szükséges.
A pályázó tudomásul veszi, hogy beadott művei a pályázat honlapjának nyilvános (https://budapestphotofestival2019.econtest.hu) archívumába kerülnek.

FORMAI ÉS TECHNIKAI KÖVETELMÉNYEK
Képfelbontás:
A kép rövidebbik oldala nem lehet kisebb, mint 1080 pixel, a hosszabbik oldala pedig nem haladhatja meg az 1920 pixelt. Az ezen értékhatárokon kívüli képeket a rendszer automatikusan elutasítja, és nem engedi feltölteni.
Kép formátum és méret:
Pályázni és feltölteni kizárólag JPEG (JointPhotographicExperts Group) formátumú képpel lehet. A képtömörítési minőség 100% (százalék) ajánlott. A maximális fájlméret 3 Mbyte. Ennél nagyobb méretű képeket a rendszer automatikusan elutasít, és nem enged feltölteni. (Nagyobb fájlméret esetén javasoljuk a felbontás és/vagy a tömörítés arányának módosítását.)
A rövidfilm formai és technikai követelményei:
A videók maximum 3 percesek lehetnek. Pályázni Youtube vagy Vimeo csatornára feltöltött, nyilvános videó URL címének beküldésével lehet. A videóknak legalább HD (1280×720 pixel) minőségűeknek kell lenniük.
A videókon szereplő hangi és képi anyagok jogsértő felvételeket nem tartalmazhatnak. A videó elérthetőségét a pályázat teljes ideje alatt a pályázó felelőssége biztosítani.

Pályaművek címe és leírása:
A zsűrizés anonimitásának megőrzése érdekében fokozottan felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a pályamű címe és leírása nem tartalmazhat utalást a szerző kilétére.

ZSŰRIZÉS ÉS DÍJAZÁS
A zsűrizés menete:
A zsűrizés online módon zajlik, 2019. május 13–21. között.
A zsűri valamennyi, érvényes pályázatot benyújtott pályázó pályaművét áttekinti és többfordulós zsűrizés során bírálja el. A zsűri köteles kizárni a pályázati feltételeknek nem megfelelő pályaműveket. A zsűrizés anonim módon történik.
A zsűri az 1. fordulóban, az ún. előzsűrizés során, a kategória kiírásoknak megfelelően előválogatja a pályaműveket, azzal a céllal, hogy a második fordulóba csak a kategória tartalmának megfelelő, szakmailag, technikailag és esztétikailag kifogástalan pályaművek kerüljenek.
A zsűrinek joga van egy továbbjutásra esélytelen sorozatból egyetlen kiemelkedő képet kiválasztani, és azt az azonos kategóriának megfelelő „egyedi” kategóriába áttenni.
A díjazott és dicséretben részesített pályázók neve az eredményhirdetés alkalmával kerül kihirdetésre. Az eredményhirdetésre 2019. május 23-án, 18.00 órakor a Műcsarnokban kerül majd sor.

A díjazás:
A zsűri főkategóriánként egy-egy fődíjat, a Budapest FotóFesztivál díját adja ki. A díj egy kortárs művész kifejezetten erre a versenyre készített műalkotása. A zsűri dicséretben részesíthet még maximum kilenc pályázót. A fődíjasok, illetve a dicséretben részesült pályázók ezen felül a Műcsarnokba éves belépőt, továbbá David Lynch – Kristine McKenna az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent Aminek álmodom c. könyvéből 1-1 példányt kapnak.
Az ünnepélyes díjátadás alkalmából a díjazott és a dicséretben részesült pályázók munkáit közönség előtt levetítik a Műcsarnokban.

NYILVÁNOSSÁG ÉS SZERZŐI JOGOK
Az eContest rendszerben minden pályázónak csak a saját adatállományához van hozzáférési joga, a pályaművek és a pályázók adatai az eredményhirdetésig nem nyilvánosak.
A feltöltött képek a pályázati határidő végéig módosíthatók, amennyiben a pályázó maga le nem zárja saját anyagát.
A pályázatra beküldött pályaművek kizárólag a Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok jelen kiállításához és pályázatához kötődő rendezvényeihez és kommunikációjához használhatók fel térítésmentesen. A pályaművek minden további online vagy offline kiállításon és egyéb eseményen való felhasználásához a pályázó írásbeli beleegyezése szükséges.
A pályázó a pályázaton való részvételével jogszavatosságot vállal azért, hogy a pályamű a saját önálló, eredeti alkotása, a mű harmadik személy szerzői jogait nem sérti. Az ennek megsértésével okozott kárért polgári és büntetőjogi felelősséggel tartozik mind a jogsértést elszenvedő harmadik személy, mind a Műcsarnok és a KAFE felé.

(1) Kortárs Alkotók Fotóművészeti Egyesülete (rövidített név: KAFE, székhely: 1037 Budapest, Toboz utca 5., adószám: 18622612-1-41, nyilvántartási szám: 01-02-0015565)
(2) Műcsarnok Nonproft Kft. (székhely: 1146 Budapest, Dózsa György út 37., adószám: 20772776-2-42, cégjegyzékszám: 01-09-884462)

Budapest, 2019. március 19.
Budapest FotóFesztivál (KAFE)
Műcsarnok | a Magyar Művészeti Akadémia intézménye

https://www.facebook.com/events/666200727147811/

Részletek

Kezdés:
március 20 @ 00:00
Vége:
május 11 @ 00:45
Események kategóriák:
,
Események címkék:
, ,
Honlap:
https://www.facebook.com/events/666200727147811/

Szervező

Műcsarnok – Kunsthalle Budapest
E-mail:
noreply@facebookmail.com