Polaroid-kiállítás a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban

0
261

Hatvanöt éve mutatták be a polaroid technológiát az Egyesült Államokban. Az évfordulóhoz kapcsolódva péntektől kiállítás látható a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban, ahol több mint negyven magyar, illetve magyar származású alkotó – köztük André Kertész – polaroid nyersanyaggal létrehozott műveivel ismerkedhet meg a közönség.

A Magyar Fotográfiai Múzeum, a XVIII. Esztergomi Fotográfiai Biennále és az instART alkotócsoport összefogásával létrejött kiállítás apropóját adja az évforduló mellett az a sajnálatos tény is, hogy az esztergomi biennálét idén nem lehet megrendezni a városban uralkodó helyzet miatt – mondta a kiállítás megnyitója előtt az MTI-nek Baki Péter.

A Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója hozzátette: az idei biennále témája a polaroid lett volna, és azért, hogy ne menjen veszendőbe a szervezők munkája, vállalták a kiállítás befogadását és a közös szervezést. A kiállított képek között látható André Kertész egy polaroidja is, amelyet még soha nem tettek közszemlére – emelte ki a kiállítás egyik érdekességét az igazgató.

Baki Péter szerint a polaroid nagyon érzékeny nyersanyag, érzékeny a nedvességre, a fényviszonyokra. A magyar fotográfia történetében a polaroid kiemelt szerepet játszott az alkotók között – mutatott rá az igazgató, hozzátéve, hogy a digitalizáció korszaka előtt a polaroid által egy olyan matériához jutottak a magyar fotósok, amelyet meg lehetett vásárolni Magyarországon, nem számított különlegességnek.

Az amatőrök csak azt a polaroidot ismerik, ami rögtön kijön a gépből, és amelyen azonnal láthatóvá válik a kép, azonban van olyan polaroid nyersanyag is, amely maximálisan professzionális, szebb és részletgazdagabb is tud lenni, mint egy hagyományos fekete-fehér negatív – fogalmazott Baki Péter. Mint Szilágyi Gábor A Fotóművészet története című könyvében felidézi, 1947. február 24-én Edwin H. Land amerikai üzletember az Amerikai Optikai Társaság ülésén jelentette be találmányát, az első Polaroid Land kamerát pedig 1948. november 26-án Bostonban hozták forgalomba. Az azóta eltelt 65 évben a polaroid technika kultikus fényképészeti eljárássá fejlődött, a műszaki, kriminológiai, egészségügyi, de olyan hétköznapi területen is, mint az igazolványkép-készítés és nem utolsó sorban az amatőr fotográfia, szinte egyeduralkodóvá vált, egészen a digitális technika betöréséig.

A tárlaton, amely május 27-éig tekinthető meg, az egyik kiállító jóvoltából a Polaroid fényképezőgépek történetét is végigkövetheti – mintegy 20 gép segítségével – a közönség.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here