18.8 C
Budapest
Friday, March 29, 2024

Hóban, fagyban, árban, sárban: Sony ActionCam AS15

Alig pár hete, hogy kapható a Sony ActionCam-je, az AS15, a bemutató előtt kissé titokzatosan ködbe burkolózott, de most a kezünkbe vehettük és mindent megtudtunk róla.

A Sony bejelentése és bemutatója után érdeklődve vártuk az új, AS15 nevű akciókamerát, amivel belép erre a számára új piaci szegmensbe. A kamera első darabjai európai körúton vannak, így csak a bemutató napján fogdoshattuk és ismerkedhettünk vele. Nemrég a forgalmazása is elindult és kezembe vehettem a legelső kereskedelmi példányt (az élet ismétli magát, hisz majdnem pontosan egy éve ugyanez történt az a77-tel is).

A kamera egy GoPro által uralt nyüzsgő piacra érkezett. Amikor elkezdték tervezni, akkor még a GoPro 2 volt a nagy kihívó, de mire kész lett, már a GoPro3-al kell megküzdenie.
Korábban játszhattam kicsit a GoPro 2 kamerákkal (4 db GoPro2 kamerával készítettem kis videót teszt gyanánt), így már ismerem őket, teszteltem őket éjjel és nappal, így az AS15-öt is leginkább nehéz körülmények között próbálgattam legelőször.

Sony ActionCam HDR AS15


A termékhez alapból jár egy 60 méterig vízálló (nem csak időjárás álló) átlátszó ház, aminek hátulját egyetlen egy felvétel gomb uralja, így nehéz eltéveszteni. Ha a kamerát feltöltöttük és raktunk bele memóriakártyát, azonnal kezdhetjük készíteni a felvételeket.

A dobozban a töltésre és adatátvitelre adott USB kábel mellett, két adapter is található egy domború (sisak) és egy lapos felületre ragasztható gyorscsatlakozóval. A külső házon van egy biztosító huzal számára kialakított bújtató, ezt javaslom használni ragasztott adapter esetében (A gyártó búvárkodás esetén javasolja magunkra hurkolni). Én biztosan nem bíznám egy kétoldalas ragasztóra ezt a kis kamerát egy forró nyári napon a kocsim tetején.

Sony ActionCam HDR AS15

Opcióként vásárolható a síszemüvegre vagy egyéb pántra akasztható (VCT-GM1) adapter és egy nyitott (nem vízálló) tokkal egybeépített (BLT-HB1) fejpánt. Ezek jelenleg még nem, de napokon belül kaphatók lesznek. Segítségükkel jól elhelyezhető a kamera, véleményem szerint szerencsésebb helyre mint a GoPro, ami lapos és előre néz és általában egy sisak tetejére kell ráerősíteni, míg a AS15-höz elég egy szélesebb szalag vagy síszemüveg.

Sony ActionCam HDR AS15

A kamera nagyon sokféle felvétel elkészítésére képes, (nem változtatható) 30 kocka sebességű FullHD (1920×1080), többféle (30, 60, 120) sebességű HD (1280×720), VGA (640×480) és időzíthető fotósorozat. Különlegessége a 120 képkocka (fps) sebességű HD felvétel, ami (Amerikában) 4x-es lassításra képes, nálunk picivel több (a nálunk használt 25 kockasebesség miatt). A felvett filmeket egységesen 30 fps sebességgel játssza le, így a gyorsabb filmek lassítva láthatóak, nem kell őket szerkesztővel lelassítani. A gyorsított filmek hang nélkül értendők és a 120 kockás sebesség (fps) esetében a stabilizátor (steady) is kikapcsolásra kerül.

A készülék WIFI adatátvitellel szerelt, a hozzáadott vagy bárki által letölthető iPhone és Android applikációból egyszerűen vezérelhető és akár folyamatos élőképet is kaphatunk arról amit a kamera épp lát vagy rögzít. Ez hasznos lehet, ha a kamerát a sisakra, az autó tetejére vagy egyéb nehezen elérhető helyre rögzítettük. Az összekapcsolt készülékre (vagy a webre) át is küldhetjük a kész felvételeket, közvetlenül a kameráról kiadott paranccsal.

Sony ActionCam HDR AS15

A rövid próbafelvételek alatt kipróbáltuk többféle üzemmódban is, közvetítési felvételeinknél vágóképnek is használtam azokat, eddigi tapasztalataim nagyon kellemesek.
Kétféle látószög használható, 120 és 170 fokos, a 170 fokos felvétel stabilizátor nélküli, a 120 fokos pedig stabilizált felvételt eredményez.
Az intervallum fotókat 5, 10, 30 és 60 másodpercenként képes készíteni, ebből később time lapse videót is készíthetünk, de a képek mérete csak FullHD, azaz 1920×1080, ami nem túl nagy, összehasonlítva a konkurensekkel amik jóval nagyobb képeket készítenek.

A videofelvételen láthatunk (teleszkóp nélküli, tehát csillapítatlan) kerékpáron (170 fokos látószöggel és kikapcsolt stabilizátorral) készült és autós felvételeket, a rajta lévő feliratok elárulják a körülményeket.

Míg a GoPro2 tesztelésekor készült esti felvételeket hamar letöröltem, mert nem volt használható, addig az AS15 valóban az ígért esti teljesítményt hozza és szép zajmentes felvételeket készítettem vele. A gyorsabb felvételek érthetően magasabb ISO mellett készültek, így ott látható némi zajosodás, de ez most egy szélsőséges tesztkörülmény volt, a nappali 120 fps felvétel kifogástalan lett.

Szubjektív tapasztalataim:

Az “elöltöltős” kamera előnye, hogy a burkolati frontlencse sérülésekor lecserélhető az első rész, hátránya, hogy kiemeléskor nagyon kell vigyázni a kamera lencse koszolódására, zsírosodására, érdemes kéznél tartani egy törlőrongyot vagy lenspent. Ráadásul a tokban jól be van ágyazva, így ha nem döntjük előre a tokot, csak a kissé előreálló lencsét tudjuk megfogni vagy ki kell rázogatni a tokból, ami ha felszereltük egy állványra, akkor nem lesz egyszerű. Már gondolkodtam valami puha kapaszkodón az elején, de pont ott van a sztereó mikrofon is, így majd meglátjuk.

Sony ActionCam HDR AS15

Az egyetlen gomb előnye az egyszerű kezelés, de számomra zavaró volt a tokban elindításkor az azonnali felvétel (hisz ez a bekapcsoló gombja is egyben), ha csak távolról akartam vezérelni, üzemmódot váltani a tabletről. Kikapcsolt állapotban távolról nem kapcsolható be a készülék és sajnos ki sem.

A készülék beállíthatóan képes elaludni, hogy az elemekkel spóroljon, de folyamatosan bekapcsolva kell tartani, ha távvezérelni szeretném, ezért nehéz olyan helyen hosszú ideig működtetni ahol csak a távvezérlésben bízunk. Az első kicsomagoláskor is megviccelt, mivel a legrövidebb alvásidőre volt állítva, ezért az első wifi kapcsolat felépítése közben is bealudt. Már azt hittem nem működik. Szerencsére a kapott nagy kapacitású akku több mint két és fél órányi működést ígér, így használhatom elalvás nélkül is sokáig.

Sajnos ha a tokban van a készülék, akkor nem lehet kézzel kikapcsolni, mert a kikapcsoláshoz a készüléken és a burkolat alatt lévő navigációs gombokat kell használni. Nem csodálkoznék, ha hamarosan a vízálló tok navigációs gomb kivezetéssel készülne. Elképzeltem amint a sós tengervízből veszem ki a kamerát és ki szeretném kapcsolni, de nem fogom kitenni a veszélynek, hogy eláztatom. Ilyen esetben a használat előtt beállított automatikus kikapcsolás segíthet.

Sony ActionCam HDR AS15

Másik gondom, hogy a felvétel közben egyetlen led mutatja hátul a felvétel tényét, amit sokszor akár elölről is jó lenne látni. A GoPronál 4 led is volt, így minden oldalról láthattam, működik-e a kamera.

Számomra nem szerencsés a csatlakozó sor és az állványtalp alsó elhelyezése, mert így csak tokban használható a készülék, így bármilyen csatlakozó (mikrofon, hdmi, folyamatos töltés) esetén a kamera nem rögzíthető megfelelően, pl. autós belső felvétel esetén. A HDMI mellett található egy bővítő csatlakozó amire még biztosan sok mindent rá lehet majd fejleszteni (lapzárta után jött a hír egy képernyős kiegészítőről).

Sony ActionCam HDR AS15

Közbenső megoldásként a BLT-HB-1 adapter kissé módosított változatát javasolnám, ami fordított kamera elhelyezés esetén a felső részben kialakított nyílás talán lehetővé teszi ezek kivezetését, de ez már barkácsolás, ráadásul az adapter sem olcsó, így szétberhelni sem tanácsos, bár engem nem tartana vissza. Apropó barkácsolás, mivel a tesztek idején még hiányzott a kamera kézre, lábra tehető adaptere ezért egy állványcsavar és pár centi bőrszalag segítségével összedobtam egy működőképes változatot. Szerencsére a kamera kellemes alakja lehetővé teszi ezt.

Mostanra már kapható rengeteg kiegészítő: Egy fejpánt a tokhoz, egy nyitott tartó, fejpánttal, egy komplex adapter ami képernyős, egyszerűen használható videókamerát varázsol a kameránkból, kerékpártartó bilincs és dönthető állványadapter a gyorscsatlakozó és a kameratok közé.

Sony ActionCam HDR AS15

A belső programot (firmware) fejlesztőknek leginkább egy Time-lapse funkciót javasolnék, esetleg hasznos lenne egy autós végtelenített üzemmód is, ahol mindig az utolsó x perc maradna meg leállítás esetén.

Még valami: a lencse előtt lévő domború védőborítást is érdemes tisztán tartani, kívülről, belülről, az alakja miatt a direkt napfényre is érzékeny (mint a legtöbb ilyen alakú védőburkolat), idővel biztosan kitalálok majd neki valami árnyékolót is a kocsi tetején, vagy használom az üveg mögött.
Az erős menetszél havazás közben szép karácsonyi látványt formáz a videón (a révülni szándékozóknak ajánlom a második videót).

Összességében a kamera nagyon ígéretes és jól használható első verziós darab, magam is nagy kedvet érzek a további tesztelésére és használatára, amit hamarosan közre is adok újabb tesztvideókkal. Árát tekintve versenyképes a jelenlegi piacon, de a kihívókat nézve szolgáltatásban be kell erősítenie a következő verziónak miközben meg kell tartania az árát.

A mellékelt videót a videószerkesztővel át kellett kódolnunk, ezért az eredeti minőség helyenként torzulhatott.

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles