12.6 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Itt a 2016 Sony World Photography Awards nyertesei és nyertes képei

A nyertes képeket rekord mennyiségű, 230 103 alkotás közül választották ki, melyeket több mint 180 országból neveztek be
A legjobb fotók szerte a világból, 10 Nyílt és 3 Ifjúsági kategóriában
Az Év Fotósát Nyílt és Ifjúsági kategóriákban április 21-én jelentik be
A nyertes képek megtekinthetők a londoni Somerset House falai között, április 24-től május 10-ig

“A fényképek színvonala kiemelkedően magas volt… Ilyen kiváló alkotásokat összehasonlítani gyönyörű és egyben majdnem lehetetlen feladat. Azt kívánom, hogy mindenki annyira élvezze a nyertes képeket, mint én.” Jael Marschner, zsűri elnök, Nyílt kategória

London, március 29: A világ legnagyobb fotós versenye, a World Photography Organisation által szervezett 2016 Sony World Photography Awards ma bejelentette a Nyílt és Ifjúsági kategóriák nyerteseit.

A rekord mennyiségű 230 103 fényképet 186 országból nevezték be a verseny három kategóriájában (Professzionális, Nyílt és Ifjúsági). A Nyílt kategóriában 10, az Ifjúsági kategóriában pedig 3 nyertes képet választottak ki összesen 103 005 benyújtott pályaműből. A nyertes képeket szakértő zsűri bírálta Jael Marschner elnökletével, aki korábban a Time Out London / Sunday Times Travel képszerkesztőjeként dolgozott.

A Nyílt kategóriában bármilyen képességű fotós indulhatott, a 12-19 év közötti fiatalok pedig a három Ifjúsági kategóriában versenyezhetnek.

A fenti kategóriákban indult 13 nyertes fotós egytől-egyig hihetetlen volt, ráadásul úgy, hogy többük csupán hobbiként foglalkozik a fényképészettel, nem professzionális szinten. A nyertesek a világ különböző részeiről érkeztek, és a legfiatalabb mindössze 12 éves volt.

A nyertesek pedig:

NYÍLT KATEGÓRIA
• Építészet – Filip Wolak, Lengyelország
• Művészet & Kultúra – Swee Choo Oh, Malajzia
• Kiterjesztett – Pedro Díaz Molins, Spanyolország
• Gyenge fényviszonyok – Kei Nomiyama, Japán
• Természet & Vadvilág – Michaela Šmídová, Cseh Köztársaság
• Panoráma – Markus van Hauten, Németország
• Emberek – Alexandre Meneghini, Brazília
• Mosoly – Alex Ingle, Skócia
• A pillanat töredéke – Chaiyot Chanyam, Thaiföld
• Utazás – Andrej Tarfila, Szlovénia

IFJÚSÁGI KATEGÓRIA
• Kultúra – Sepehr Jamshidi Fard, Irán (17 éves)
• Környezet – Anais Stupka, Olaszország (12 éves)
• Portré – Sam Delaware, Egyesült Államok (18 éves)

A kategóriák győzteseinek nyereménye a Sony legújabb digitális képalkotó felszerelése, képeik megtekinthetők a 2016 Sony World Photography Awards kiállításon a londoni Somerset House-ban április 22-től május 8-ig, és megjelennek a Sony World Photography Awards könyv 2016-os kiadásában is.

A nyertesek most az Év Fotósa díjért versenyeznek a Nyílt és Ifjúsági kategóriákban, a győztest pedig a Sony World Photography Awards gálaünnepségén fogják bejelenteni Londonban április 21-én.

A győztesek Londonba utaznak majd, hogy átvegyék díjaikat és a Nyílt kategóriában az Év Fényképésze további 5 000 $ (USD) jutalomban részesül. A Professzionális kategória Év Fényképésze díjazottját is április 21-én jelentik majd be.

Jael Marschner, a Nyílt kategória zsűri elnöke így nyilatkozott: “A fényképezéshez egy kettős tehetség kell. Ötvözi a koncepcionális művészetet a technikai képességekkel, és a folyamatosan fejlődő fényképészeti technológiának hála mindenki számára elérhető. A Nyílt kategória elnökeként a fényképek hatalmas tárházából válogathattam, és lehetőségem volt rá, hogy napokig gyönyörű fényképeket csodálhassak a világ minden tájáról.

A Nyílt kategória további alkategóriáinak sokszínűsége az alanyok végtelen tárházát teszi elérhetővé, így sokféle stílust és technikát volt alkalmam megismerni, ami nagyon élvezetessé tette a munkámat. A fényképek színvonala kiemelkedően magas, és sokkal nehezebb volt kiválasztani a legjobbakat, mint azt valaha is gondoltam.

Ilyen kiváló alkotásokat egymással összehasonlítani gyönyörű, és egyben majdnem lehetetlen feladat. Azt kívánom, hogy mindenki annyira élvezze a nyertes képeket, mint én.”

Scott Gray, a World Photography Organisation CEO-ja hozzátette: “A fényképészek támogatása és inspirálása a Sony World Photography Awards igazi célja. Ez sehol máshol nem jelenik meg olyan nyilvánvalóan, mint a Nyílt és az Ifjúsági kategóriákban, melyeknek célja, hogy felismerje és inspirálja az amatőr és lelkes fényképészeket.”

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles