7.3 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

FFS-Szerda: Gyenis Tibor képvetítése 2013.02.06

Az FFS-Szerda idei első előadásán, Gyenis Tibort nézhettük, hallgathattuk.

Akcionistaként Gyenis közelebb áll a politikai és kulturális aktivistákhoz, mint a szórakoztató- és reklámipart kiszolgáló vizuális technikusokhoz. Ennyiben talán nem túlzás azt állítani, hogy Gyenis a szituácionisták örököseként a „bio-kibernetikus reprodukálhatóság” (W. J. T. Mitchell, Walter Benjamin után) korszakának látványvilágát és látványtársadalmát jeleníti meg művein. (…) Gyenis fényképeinek hibrid struktúrái (NoÉ, Bodymade, Vidéki kirándulás, Fémvagyon, Self) látszólag éppen ennek a kultúrának a vizuális „dokumentumai”, valójában azonban egyedi képzőművészeti akciók, saját készítésű protézisek és in situ tájátalakítások emlékét őrzik, és így kétszeresen is reflektálnak a technotudományos világkép ideologikus és mediális uralmára.
Egyrészt megidézik a technológiát magát és vele együtt az implicit technokrata ideológiát, másrészt viszont a technológiai mimikrit öltő (kritikus) képalkotói attitűdöt is megjelenítik.”

részlet Hornyik Sándor: Organikus rendszerhiba. Gyenis Tibor képei című tanulmányából.

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles